2024. Március 19. | József, Bánk
Előző

A múlt üzenetei...

Következő

Végtelen folyamatok...

Drámai és sorsfordító dolgok

Kenneth Branagh ebben a hónapban két új filmmel is jelentkezik a hazai mozikban, most a népszerű művész a saját gyermekkora ihlette Belfast-ról – melynek írója és rendezője is – mesél.

 

„Belfast a történetek városa – mondja Branagh. – A hatvanas évek végén történelmének elképesztően zűrzavaros időszakán ment keresztül, nagyon drámai, néha erőszakos események követték egymást, ami nagy hatással volt a családomra és rám. Ötven évembe telt, mire kialakult bennem, hogyan írhatnám meg ezt, milyen legyen az elbeszélés módja. A filmet a gyerekkorom inspirálta; ez az időszak mindenki életében eljön, amikor a gyermek elindul a felnőtté válás útján, és odalesz az ártatlansága. Ez az átmeneti időszak 1969 Belfastjában nagy lökést kapott a körülöttünk zajló felfordulás miatt.

 

A film elején azt látjuk, hogy az idilli állapotok – jószomszédi viszony, napfény és közösségi összetartozás – egyszeriben szertefoszlanak, amikor megjelenik az őrjöngő tömeg, amely úgy zúdul rá a környékre, mint egy méhraj, és véget vet a békének. Miután a tömeg elment, az utcát rémült emberek lepik el, akik úgy érzik, be kell zárkózniuk, hátha újabb támadás jön, és erre pontosan így emlékszem. Emlékszem, hogy az élet egyetlen délután alatt a feje tetejére állt, úgy éreztem, mindez lassított felvételen történik, nem értettem, mi ez a zaj, aztán megfordultam, és láttam a tömeget az utca végén, és az élet soha, de soha nem tért vissza a régi kerékvágásba. Az volt a benyomásom, hogy valami drámai és sorsfordító dolog történik, mert az emberek megsejthetik, mikor kezdődik életük új korszaka, bár nem mindig ilyen sokkoló külső események idézik elő.”

 

Branagh 2020-ban, a pandémia miatt elrendelt első kijárási korlátozások idején látott neki a film megírásának. „Amint a cselekmény kezdett alakot ölteni, rájöttem, nem csupán arról az ismerős történetről van szó, amikor egy kis család szorult helyzetbe kerül, és életre szóló döntéseket kell hozniuk. Hanem itt is bizonyos fajta korlátozással van dolgunk, mert barikád zár el minket az utca végében, és kényszerek szorongatják a családot, mivel dönteniük kell, menjenek-e vagy maradjanak. Tehát a történet bizonyos momentumai egybecsengenek mai, a pandémiával kapcsolatos gondjainkkal – be vagyunk zárva és aggódunk a saját meg a szeretteink biztonságáért.”

 

Amikor a történet megközelítési módját szerette volna jellemezni, Branagh-t lenyűgözte a kifejezés, amit Pedro Almodóvar a Fájdalom és dicsőség című filmjére alkalmazott. „Autofikciónak nevezte. Az ő életéről szólt, de bizonyos mértékben elemelte a történetet, és én is valami ilyesmit csináltam. Egy fiatal fiú, Buddy szemével látjuk az eseményeket, akit magamról mintáztam. Tapasztalatait filmes és tévés élmények, illetve képzeletbeli történések és sztorik szűrőjén kezdi átereszteni. A gyöngyvásznon látott képek óriási hatással voltak a képzeletem fejlődésére, és meg akartam mutatni, hogy Buddynak ugyanilyen élményei vannak. Imádja a westerneket, és Belfast vadnyugati városnak tűnt, így néha az volt az érzésem, hogy egy westernt írok, amely Buddy képzeletében ölt alakot.

 

Az általa látott filmek a jófiú–rosszfiú ellentétre vannak kihegyezve, az igazak harcolnak a gonoszokkal, és ezt szépen adaptálni tudja a valóságra, amikor látja az utca végén lakó rosszfiút, aki megveri az embereket, és talán még fegyvere is van. Tehát a történet nem konkréten valakinek az életéről szól, hanem sajátos filmmel van dolgunk, amely Buddy fejében pereg. Ötven év távlatából nyilvánvaló, hogy amit Buddy lát, nem pontosan ugyanaz, amit én tapasztaltam, de kétségtelenül keresztülsüt rajta a költői igazság, ami autentikus érvényű és alighanem a legtöbb dráma alapja. A filmben minden abból ered, hogy mi történik egy kilencéves fiú képzeletében.”

 

„Remélem, a közönség élvezi majd Buddy történetét. Belfastnak megvan a maga sajátos átszellemültsége és virgoncsága, ami remélhetőleg átjön a filmben, amelyet áthat az életigenlő humor. Szeretném, ha a nézők átéreznék a város minden örömét és bánatát, szorítanának majd a családért, és jó lenne, hogy amikor sorsukat összevetik másokéval, rájönnének, hogy nem vagyunk egyedül. Ha filmem mindezt közvetíteni tudja, nem készítettem el hiába.”

 

Utánajártunk:

A filmet 7 kategóriában is jelölték az Oscar-díjra,  ezek a következők:

      Legjobb film

      Női mellékszereplő: Judi Dench

      Férfi mellékszereplő: Ciarán Hinds

      Rendező: Kenneth Branagh

      Eredeti forgatókönyv: Kenneth Branagh

      Hang: Simon Chase, James Mather, Denise Yarde, Niv Adris

      Legjobb eredeti filmdal: Down To Joy – Van Morrison

 

 

Előző

A múlt üzenetei...

Következő

Végtelen folyamatok...

Kövess minket!