Tóth Gábor Ákossal a közelmúltban megjelent könyve, a Balatoni örökség kapcsán beszélgettünk. 

– Az új regénye olvasásához mennyire szükséges az előző két rész ismerete?

– Nem szükséges, de ettől még étvágyat gerjeszt azok megismerésére. A főszereplők viselkedése, egy-egy elejtett mondata úgy működik, mint a leveskocka, ha az ízeket a maguk teljességében akarjuk élvezni, érdemes visszalapozni a „menüsorban”.

– Egy különös, mély barátságot ismerhetünk meg, mely több korszakon is átível: melyik szereplő áll önhöz a legközelebb?

 – Természetesen az elbeszélő áll hozzám a legközelebb, amit számos saját megélt élmény belefűzésével „igazolok”. Ezek amolyan érthetetlen csetlések-botlások, felesleges kanyarok, amiken csak szarkazmussal és erős (ön)iróniával jutottam túl. A harag és görcsös múltba nézés nem az én világom – többek között talán ettől is szerethetők a figuráim.

– Melyik korszakot volt a legkönnyebb megírni, illetve, ha tehetné melyik korba utazna vissza?

– A korszakolás technikai kérdés, nekem nincs elég tehetségem ahhoz, hogy pontosan száz évet (1896-1996) belesűrítsek egyetlen regénybe. A Futár és a Menedék ennélfogva munkásabb, sok kutatással járó írás volt, míg a befejező rész időszaka lényegében lefedi az életem első 40 évét. Ettől persze még – igaz, más okokból – nem volt könnyebb az írás. El kell ugyanis dönteni, hogy melyek azok a saját élmények, amik közérdeklődésre tarthatnak számot, és melyek nem. A szórakoztatás és az ismeretterjesztés arányának megtalálása mindig a legnehezebb.

– Melyik jelenetet, anekdotát ihlette a valóság?

– Sok valóságos történet felbukkan (kicsit persze átalakítva) a regényben, ilyen például, amikor a 80-as években a lengyel Szolidaritás által küldött szegény gyerekek nyaraltatásánál asszisztáltam Kékkúton – ez például úgy jelenik meg, hogy az elbeszélő főhős fogadja be az akkori rendszerkritikus, másképp gondolkodó civilek kezdeményezését az örökségét képező kúriába.

– Van olyan mondat, idézet, mely közel áll a kötetből a szívéhez, és egyfajta üzenetként küldené az olvasóknak?

– Egy ilyet ki is emeltem a regény elején, Hamvas Bélától származik: „Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.” Ez lényegében a felfedezés örömét jelenti, azt, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra – sajnos ez a mai kinyilatkoztatós korban kiveszőben van. Egy másik idézet, ami saját kútfő, a mi balatonszepezdi nyarainkat foglalja össze: „Nem lehet külön választani a fürdőéletet, a szelíd hegyeket, a tavat, a szőlőművelést, a borkultúrát, a jó vendéglátást – ez mind úgy van együtt, ahogy sehol máshol. Hogy is mondjam… nincsenek élek. Minden lekerekített. Olyan, mintha önmagába lenne szerelmes valaki. Nehéz kiábrándulni... Így lehettek magukkal az istenek a görög mitológiáb”n."

– Rengeteg könyve szól a Balatonról, mintha a rajongása soha nem múlna el. Mit szeret a legjobban a Balatonban?        

– Azt hiszem, az iménti idézet erre a kérdésre a pontos válasz. Az ember úgy viselkedik, mint a Reszkessetek, betörők főszereplője, amikor a családi franciaágyon ugrálva azt kiabálja: Szabad vagyok, szabad vagyok!