2024. Június 22. | Paulina
Előző

Az adaptálás mesterei – Szokolai Bri...

Következő

Kifutók egykori királynői – Pintér...

Az adaptálás mesterei – Selmeczi Bea, dramaturg

Selmeczi Bea

Bevallom, szeretem böngészni a filmek, vagy a színházi előadások stáblistáját, s amikor olvasom a dramaturg nevét, elgondolkodom, hogy vajon mit csinál, mit tesz a produkció egészéhez, amikor ott van az író, a rendező. Feltételezhetően nem vagyok egyedül a kíváncsiságommal, ezért itt az ideje, hogy önökkel együtt bepillantsunk ennek az izgalmas alkotói tevékenységnek a mindennapjaiba. Ebben a hónapban dramaturgokat kérdeztünk munkájukról. Elsőként Selmeczi Bea válaszolta meg kérdéseinket. Az ő útja a táncon és az újságíráson keresztül vezetett a dramaturgiához. .A dramaturgiai feladatai mellett színdarabíróként és újságíróként, s ma már rendezőként is elismert szakember.

 

A nagyközönség elég keveset tud a dramaturg munkájáról, mindenekelőtt elmondaná pár mondatban, hogy miből áll egy dramaturg feladata?

 

 – Szerintem ez változó, rendezőtől és színháztól függően. Az alapfunkciónk az, hogy a rendező koncepciójához alakítsuk a darabot, meghúzzuk, illetve átszerkesszük, de engem inkább a regények színpadra adaptálása motivál, illetve az, hogy különböző anyagokat összeszerkesztve körüljárjak egy témát. Ilyen volt a Sokadik pillangó, amit a pandémia előtt a Kugler Szalon játszott, és az értelmiségi női identitásra reflektált, vagy a márciusban bemutatott A szexualitás története a Jurányiban, amit Lénárd Róbert rendezővel írtunk. Az etűdökből álló előadás a kapitalizmus és a szexualitás egymásra épüléséről szól, egyszerre mutatva görbe tükröt a nemzeti biopolitikának, a woke kultúrának, a K-pop gépezetének, a szexuális fetisiszták anyagi kizsákmányolásának és a jelenkori szépségiparnak.

 

– A Színművészeti Egyetemen voltak időszakok, amikor szerepelt a tananyagban a dramaturgiaoktatás, majd eltűnt, hogy azután ismét elővegyék. Abban az intézményben, ahol ön végzett, tanítottak dramaturgiát, forgatókönyvírást?

 

Az ELTE magyar-esztétika szakán végeztem, de akkoriban én még kritikusnak készültem, ezért Spiró Györgyhöz jártam kritikaírás és Szilágyi Ákoshoz a kritika kritikájának szemináriumra. Tíz évig újságíróként és kritikusként dolgoztam, aztán váltottam, vagyis én ezt sohasem tanultam.

 

– Mi késztette arra, hogy az írói, újságírói, fordítói aktivitás mellett dramaturgi feladatokat is vállaljon, vagy éppen fordítva, a dramaturgiai feladatok mellett egyéb írással kapcsolatos anyagokat készítsen?

 

Nagyon spontán lettem dramaturg: az újságírás mellett táncoltam zenekarokkal, és az egyik fellépésemen a Doors Emlékzenekarral az A38-on a koncert után Menszátor Héresz Attila arról mesélt nekem, hogy meg szeretné csinálni a Kékszakállú herceg várának prózai verzióját, ami az egyik kedvenc művem. Megkérdeztem, hogy nem lehetnék-e a dramaturgja, bár még sohasem csináltam ilyet, mire azt felelte, hogy vágjunk bele. Aztán amikor a Zsámbéki Színházi Bázison dolgoztunk, Jámbor József rendező, aki ott maradt pihenni a bemutatója után, végighallgatta néhány megbeszélésünket, és felkért dramaturgjának. Aztán valahogy elkezdtek jönni a felkérések, egyik a másik után.

 

– Egy dramaturgnak mekkora művészi szabadsága van?

 

Mindig szimbiózisban kell lennünk a rendezővel, ha ő valamit nem akar, akkor nincs az az isten, hogy bekerüljön egy szöveg, de tapasztalatom, hogy hatásos érvekkel többnyire meg lehet győzni őket.


– Ön szerint a dramaturg szempontjából mi a különbség egy irodalmi mű, majd annak filmre vitele, akár színpadra állítása között? Mit kell tennie, hogy az írás – az írott szó, egy regény vagy novella – hangulatát méltón visszaadja a színpadon vagy filmvásznon?

 

A legfontosabb az, hogy a regényből egy történetszálat válasszunk ki, és azt vigyük végig, különben a színdarab vagy a film nagyon széttartó lesz, és bár megveregethetjük a vállunkat, hogy sikerült belegyömöszölnünk a műbe az egész regényt, de elvész a hangulata. Épp ezért nem minden mű alkalmas rá, hogy színpadra kerüljön (a film azért más). Egy nagyon sok szálon futó regényből csináljanak csak sorozatot.

 

–  A dramaturgok általában több idegen nyelvet magas szinten birtokolnak, és többnyire azokon a nyelveken íródott kéziratokból dolgoznak. Ennek ellenére pályafutásuk alatt több olyan feladat is rájuk talál, amelyet általuk nem ismert nyelvből kell átírniuk. Milyen módszertani különbség van egy regényt vagy színdarabot eredeti nyelven olvasni és abból dolgozni, illetve fordításból készíteni a dramaturgiát?

 

Ha rossz a fordítás, logikai bakugrások vannak benne vagy furcsa, oda nem illő kifejezések, akkor azt érezni lehet, és ilyenkor jó, ha el tudjuk olvasni az eredeti darabot, de az is előfordult már, hogy megkértem valakit, hogy nézzen meg nekem egy mondatot. Sokszor korosztályi problémák vannak, idősebb fordítók már nem ismerik az új szlengeket, ezért nagyon viccesen tudnak visszaadni kifejezéseket, vagy a másik kedvencem, amikor dalcímeket fordítanak le, amiket így senki sem ismer fel.

 

– Amikor dramaturgként dolgozik, az elkészült produkcióra nem mondhatja, hogy az a saját alkotása, hiszen sok esetben változik, alakul az előadás létrejöttének folyamatában, míg az író annak tekintheti művét. Hogyan tudja összeegyeztetni a lelkében, a fejében ezt a két dolgot? 

 

Szerencsére íróként is dolgozom, ebben az évadban mutattuk be Miklós Marcell Neo című monodrámáját, amit én írtam Marci történeteiből, a Meghalni bárki tud-ot, amit Gaál Ildikó rendezővel együtt jegyzünk, a Foglalkozása: Petőfi Sándor feleségét, amit Júlia Naplójából állítottam össze Dézsi Fruzsival (ráadásul ennek a rendezője is én voltam), a korábban már említett A szexualitás történetét Lénárd Robival, és szeptemberben mutatja be a Pinceszínház Három és fél nővér című darabomat, ami Csehov darabjának továbbgondolása. Amikor csak dramaturgként dolgozom, mint a Karinthy Színházban a szintén márciusban bemutatott Karinthy Frigyes A bűvös székében, vagy mint a most készülő A helyzet urában, amit Dézsi Fruzsi írt, akkor egészen megkönnyebbülök.

 

– Mint már említettük, közös alkotási folyamat egyik része a dramaturgia, a stábbal egyaránt osztoznak a sikeren és a bukáson. Ez utóbbi előfordulhat annak ellenére is, hogy a dramaturg kiváló anyagot tett le. Hogyan éli ezt meg?

 

Nagyon dühös vagyok, amikor minden adott lenne hozzá, hogy jó előadás szülessen, de a rendező makacssága vagy alkalmatlansága miatt ez nem történik meg.

 

– És végül, ön szerint az írás tanulható?  Sokan mondják, hogy arra születni kell, szinte zsigerből jön. Mi erről a véleménye?

 

– Az íráskészséget lehet fejleszteni sok írással és még több olvasással, de valakinek vagy van írói vénája vagy nincs. Ahogy az énekléshez, úgy az íráshoz is elengedhetetlen az önkritika, ugyanis ha van írói készségünk, még akkor is gyakran előfordul, hogy csak ülünk a monitor előtt, és érezzük, hogy ez a szöveg most valami pokolian borzalmas. Ha valaki azt hiszi, hogy minden írása felér egy kisebb csodával, azonnal kezdjen el gyanakodni.
Tobak Viktória

 

 

 

 

 

Előző

Az adaptálás mesterei – Szokolai Bri...

Következő

Kifutók egykori királynői – Pintér...

Kövess minket!