2024. Március 19. | József, Bánk
Előző

Egyszemélyes intézmény...

Következő

Fantasztikus lények, organikus formákl...

Modigliani csábító aktjai

Amedeo Modigliani

Rövid és viharos élete során Modigliani (1884–1920) egyedi és azonnal felismerhető képi stílust alakított ki. Bár az ő idejükben kevés sikert ért el, érzelmileg intenzív portréi és csábító aktjai mára a 20. század legkedveltebb festményei közé tartoznak. Ismerjük meg az olasz művészt, akinek ikonikus portréi megörökítették a huszadik század eleji Párizs arcát.

 

Modigliani aktjai, az érzékletes alkotások ellentmondásosnak bizonyultak, amikor először 1917-ben bemutatták őket, és a rendőrség illetlenségre hivatkozva cenzúrázta egyetlen egyéni kiállítását.

 

A leginkább festőként ismert Amedeo Modigliani harmincöt éves korában bekövetkezett halála előtt lenyűgöző szobrokat és rajzokat is készített. Zűrös életének és korai halálának – valamint fiatal menyasszonya, Jeanne Hébuterne későbbi öngyilkosságának – legendája azonban hajlamos beárnyékolni jelentős művészi teljesítményét.

 

Ami megmaradt ebből a rendkívüli emberből, az a figurális festészetet modernizáló munkásság. Gyakran hosszúkás testük és üres szemük jellemzik, alanyai jellegzetesen „modiglianis”, és mindegyikük más-más történetet mesél el életéről és művészetéről.

 

Íme, néhány dolog, amit talán kevesen tudnak róla:

 

AKTJAI NAGYON ELLENTMONDÁSOSAK VOLTAK

Modigliani első és egyetlen önálló kiállítására egy sor aktot festett, amelyek ma már a leghíresebb festményei közé tartoznak. A legenda szerint az aktok akkora tömeget vonzottak a galéria köré, hogy végül egy rendőrtiszt figyelmét is felkeltették. A tisztet nem annyira a meztelenség, mint inkább az a tény sértette meg, hogy a képek szeméremszőrzetet mutatnak, és azonnal elrendelte, hogy a képeket vegyék le. Akár így történt, akár nem, a kiállítás mindenesetre megragadta a közönség fantáziáját, és hozzájárult ahhoz, hogy Modigliani botrányos playboy hírnevét öregbítse.

 

Emellett Modigliani „modern nőalakjait” egyesek a szexualitás és a dac szimbólumának tekintik. Bátortalan tekintetük és pózaik a testük és megélhetésük felett uralkodó nőket ábrázolják (a modellek abban az időben viszonylag jól kerestek). Ez már önmagában is valódi kijelentést jelentett.

 

SZERETTE A KÖLTÉSZETET

Modigliani állítólag rendszeresen szavalt emlékezetből Dantét és más költőket. Számos ismert kortárs költőt és írót is megfestett, köztük Blaise Cendrars, Guillaume Apollinaire és Jean Cocteau. Kedvenc szövege Lautréamont gróf (Isidore-Lucien Ducasse) Les Chants de Maldoror című műve volt, amelyet mindenhová a zsebében hordott. E különleges szöveg iránti megszállottságának oka a saját életével való összefüggésekben keresendő. Ducasse-ról anekdotikusan úgy emlékeztek meg, mint „beteges zseniről” és „magányos emberről”. Modigliani úgy érezhette, hogy ez a magányos költő tükrözi saját kiszámíthatatlan hangulatát és kívülálló státuszát olasz zsidóként Párizsban.

 

FOLYAMATOSAN RAJZOLT

Modigliani szeretett az életből rajzolni. Bár néha fényképeket is használt referenciaként, festményei leggyakrabban úgy kezdődtek, hogy közvetlenül modellről dolgozott. Megszállott rajzoló volt, gyakran kávézókban vagy az utcán vette elő a papírt és a ceruzát, és ezt a gyakorlatot „grafikai tornának” nevezték. Ezek a rajzok festményeinek fontos előképei lettek, valamint olyan tárgyak, amelyeket pénzszűke esetén megpróbálhatott árura cserélni.

 

SZOBRAI LOPOTT KŐBŐL KÉSZÜLHETTEK.

Modigliani élete néhány évére felhagyott a festészettel, hogy a szobrászattal foglalkozzon. Még az 1912-es Salon d'Automne kiállításra is beválasztották, ami akkoriban nagy megtiszteltetés volt egy fiatal művész számára. Anyagi nehézségei miatt azonban az életrajzírók azon tűnődtek, hogyan tudta Modigliani megfizetni a művek elkészítéséhez szükséges drága anyagokat.

 

Lehetséges, hogy a kor számos más szobrászához hasonlóan időnként „kölcsönkért” köveket, hogy támogassa gyakorlatát. A Montparnasse, ahol élt, Párizs egyik utolsó felújított területe volt, ahol rengeteg mészkövet tettek félre az építkezésekhez. Talán nem véletlen, hogy Modigliani Fejek című sorozatát ugyanabból a kőzetből faragták ki.

 

NEM FÉLT KIMONDANI A VÉLEMÉNYÉT

1918-ban Modigliani és élettársa, Jeanne Hébuterne meglátogatta a híres impresszionista Pierre-Auguste Renoirt. Valószínűleg azt hitte, hogy Modigliani élvezni fog egy kis ugratást, Renoir bevallotta, hogy szerinte egy aktot ábrázoló festmény csak akkor van kész, ha késztetést érez arra, hogy megpaskolja a nő hátsóját. Modigliani ahelyett, hogy nevetett volna, rövidre zárta a beszélgetést, és nyersen így válaszolt: „Nem szeretem a fenekeket”.

Állítólagos válasza jól példázza, hogy Modigliani a maga módján élt, és nem érezte szükségét, hogy más, befutottabb személyiségek előtt tisztelettudó legyen. Ez a női modelljei iránti tisztelet jeleként is értelmezhető. Számos hibája ellenére, ha Modigliani portréit nézzük, úgy olvashatjuk, hogy azokat empátiával és érzelmekkel festette.

 

AMEDEO ÉS BEATRICE

A művész rövid, ragyogó és viharos életet élt. Egy heves kétéves románc során sokszor megfestette Beatrice Hastings angol írót és költőt. Modigliani rövid élete során készített portréi közül a legkevésbé bábszerűek talán Beatrice Hastingsé, 1914-től 1916-ig élettársáé. Viharos, verekedésekkel teli románcuk két éve alatt 14 alkalommal festette meg. Modigliani számára a Hastingsszel töltött két év a fókusz és a kreativitás megugrását jelentette, és egybeesett a festészethez való visszatérésével. Hastings számára is az együtt töltött idő az egyik legtermékenyebb időszaka volt.

 

Modigliani már az első találkozásuktól kezdve vonzódott az angol íróhoz, akit Párizsban „la poétesse anglise”- ként emlegettek. Dante elkötelezett olvasójaként őt is elcsábította Beatrice neve.  Költők már szerepeltek az életében, és mindegyiket meg is festette. Ami Hastingst illeti, az első benyomása korántsem volt romantikus: „egy disznó és egy gyöngy... csúnyán nézett ki, vad, kapzsi”. Mégis javult a második találkozáskor, disznóból „sápadt és elbűvölő gazemberré” emelkedett.

 

Hastings és Modigliani – még az 1910-es évek bohém párizsi közegében is – elvadult, önfejű párost alkotott. A mámor ködében élt – abszint, bor, hasis –, asztallapokon táncolt, olasz verssorokat üvöltött, és éjszaka az utcákon tombolt. Hastings ekkor már a tollnevek széles skáláján publikált. 

 

Annyi arca volt, mint hangja. Modigliani portréi együttesen alakváltó, rendkívül ingatag természetet közvetítenek: itt áll az ajtónyílás küszöbén, madárszerűen, szokatlanul hosszú nyakkal, füle mögé bújtatott tollal; ott ül egy aranyozott karosszék hálójában, és fejdíszként szállnak fel róla az árnyak. Kalapos vagy kalap nélküli; bepillantott elülső, profil vagy háromnegyed; sötétvörösbe, narancsba és umbrába öltözve. Arca néha szikár, gyakrabban kerek és erős állú. Az egyik portrén halványkék, kockás, fehér galléros ingben van, hegyes, babarca és bolyhos ajkai feltűnően hasonlítanak Modigliani Pierrot-jához (Pierrot önarckép) 1915-ben. fekete tollas kalapja a homlokán vitorlázott. Egy másik portrén bizonytalanul összevarrtnak tűnik, mintha

 

Hazai világuk izgatott volt, mégis kreatívan lángolt; a külvilágot megrázta a háború. Hastings és Modigliani gyakran bombák mennydörgésére ébredtek. A téli ostrom idején sok más éhező művésszel együtt felkeresték a népkonyhákat. Hastings párizsi küldetésének hangja a könnyed kulturális krónikáktól a komolyabb riportokig sötétedett. Majdnem két év elteltével a pár elvált, a veszekedések, a viszonyok és Beatrice növekvő szeretete a whisky iránt.

 

1920 elején Modigliani tuberkulózisa újra fellángolt, és 35 évesen, nélkülözve halt meg. Angliában Hastings folytatta az írást, bár elszigeteltebb körülmények között. Abban az évben, amikor Modigliani elhunyt, saját egészsége megromlott, és bement egy klinikára.  Man Ray 1922-ben készült fényképe egy komor karaktert ábrázol: összeszorított állkapocs, tekintete szomorú és kitérő, az arcról eltűnt az önuralom és a derű. Hastings végül a homályba merült, és napjait lázas, törékeny magányban fejezte be. 1943-ban elgázosította magát egy kis házban a dél-angliai Worthingben, kezében egy kisállat egérrel. Halála a helyi lapon kívül alig kapott említést a sajtóban.

 

AMADEO ÉS JEANNE

Jeanne Hébuterne (1898. április 6. – 1920. január 26.) francia festő és művészeti modell, akit leginkább Modiglianni  „ alattvalójaként” és feleségeként ismernek. A gyönyörű lányt – aki festő akart lenni – testvére, André Hébuterne vezette be a montparnasse-i   művészközösségbe, ahol több művésszel találkozott s a Tsuguharu Foujitának modellkedett. Művészeti karriert akart folytatni, tehetsége volt a rajzhoz, ezért az Académie Colarossi tanulmányait választotta , ahol 1917 tavaszán Hébuterne-t Chana Orloff  szobrásznő mutatta be Amedeo Modiglianinak a 19 éves fiatal lányt.

 

A polgári származású Jeanne viszonyt kezdett a karizmatikus, önpusztítő művésszel és mindketten mélyen egymásba szerettek. Hamarosan hozzá költözött, a szülei erős tiltakozása ellenére.  A pár hektikus kapcsolatban, egymástól függő életet élt, ez a lány számára azt jelentette, hogy teljesen feladta önmagát, minden gondolata és cselekedete a festőtől függött. Amadeo is hamar rájött, hogy függ a lánytól, azonban ezt nem szeretetével, hanem dühöngéssel, veréssel „honorálta”,  majd a dühroham elmúltával örült szenvedéllyel bizonygatta szerelmét.

 

1918 tavaszán a házaspár a Nizzába költözött, ott született meg lányuk, Jeanne Modigliani. A következő tavasszal visszatértek Párizsba – asszony terhesen második gyermekükkel –, Modigliani ekkor már tuberkulózisos agyhártyagyulladásban szenvedett, és egészsége, amelyet a kábítószerrel való visszaélés okozta szövődmények rontottak, súlyosan megromlott. 

 

1920. január 24-én Modigliani meghalt, Jeanne pedig másnap kivetette magát az ötödik emeleti lakás ablakán, megölve magát és születendő gyermekét. 

 

Lányukat apja nővére örökbe fogadta, aki Firenzébe úgy nőtt fel, hogy gyakorlatilag semmit sem tudott a szüleiről, és felnőttként kezdte kutatni az életüket. 1958-ban életrajzot írt édesapjáról, amely angol nyelven jelent meg az Egyesült Államokban Modigliani: Man and Myth címmel. 

 

 

Előző

Egyszemélyes intézmény...

Következő

Fantasztikus lények, organikus formákl...

Kövess minket!