Debreceni lakosként külön öröm, hogy Hajdu Steve idejét ránk szánva mesélt nekünk hortobágyi és debreceni éveiről, sikereiről, mostani munkáiról egyaránt. Általános iskolai tanulmányait Hortobágyon végezte, majd a debreceni Ady Endre Gimnázium diákja lett. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1991–1995 között. 1990-től a Veszprémi Petőfi Színház stúdiósa volt. 1998-tól a Vígszínház tagja volt, majd a Madách Színház állandó művésze lett.

– Sokszor jár haza Debrecenbe és a Hortobágyra?

– Sajnos mostanában egyre kevesebbet, de nagyon nagy öröm mindig, ha hazatérek. A Hortobágyra különösen visszahúz a szívem, hiszen itt töltöttem általános iskolai éveimet. Középiskolásként teljesen más világ volt az Ady Endre Gimnázium Debrecenben, mi voltunk az első osztály, akiket a drámatagozatra vettek fel, hogy úgy mondjam ez még akkor kísérleti szakban volt csak. Bevallom, hogy a dráma mellett az angol volt a kedvenc tantárgyam, mert ebben mindenki kezdő volt az osztályban, a többi tárgyból pedig mások, akik erősebb osztályokból érkeztek jóval előttem jártak. A debreceni csapatból jó szívvel emlékszem vissza kedves kollégáimra, mint Schell Judit, Kállói Molnár Péter, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Imádom a Tiszát és az Alföldet, igazi „alföldi, pusztai gyerek” vagyok, síelni is csak egyszer síeltem. Amikor Veszprémbe kerültek ez volt a legfurcsább, hiszen a síkság után a hegyek nagyon szokatlanok voltak.

– Tudatosan készült erre a pályára? Mikor döntötte el, hogy színész lesz?

– Ez nagyon érdekesen alakult számomra. Már az általános iskolába szerettem szerepelni, egy évig Balmazújvárosba jártam át vonattal klarinétozni 10 évesen, aztán persze a sok tanulás miatt ez abbamaradt, de a zene ezután is ott volt mindig az életemben. Az Ady Endre Gimnáziumban is kijött hamar, hogy valamilyen fajta koncentrációs zavarom van, arra figyelek mindig, ami érdekel. A szereplést hamar megszerettem, hiszen már kisgyerekként is szavalóversenyeken vettem részt. A gimnáziumban néhány barátommal zenekart szerettünk volna alapítani, de önállóan is elkezdtem pár perces műsorokat készíteni és folyamatosan hívtak ezt követően különféle iskolai eseményekre, alkalmakra. Emlékszem milyen boldog voltam, amikor a Vegyipariba meghívtak és életemben először kaptam érte pénzt, 100 Ft-ot, ami akkor nagyon sok pénz volt, ezután már felléptem DÖK napokon is, egyéb helyeken. Jantyik Csaba tanított, nagyon kedves tanárom volt, ő eljött egy fellépésemre és azt tanácsolta, hogy legyek előadóművész.  

– Mikre emlékszik vissza legszívesebben? Melyek voltak a legkedvesebb szerepei?

– A zenés darabokat szeretem most is nagyon, a Robin Hood, az Álomutazó, gyakorlatilag bármelyik zenés előadás mindig hatalmas öröm számomra.

– Furcsa volt a nagyvárosba kerülni?

– Igen, Debrecen sem akkora város, Budapest azért sokkal nagyobb. Engem második alkalommal vettek csak fel a Színművészeti Főiskolára és elmondhatom, hogy az ország legjobbjai tanítottak minket.

– A színház áll önhöz közelebb vagy a filmek?

– Mindig is a színház volt középpontban, a filmek másodlagosak voltak és a szinkron is.

 – Melyik volt a legnehezebb szerepe, amire visszaemlékszik?

– Sok szerepemre vagyok büszke, de talán a Hegedűs D. Géza rendezte a „Kövekkel a zsebében” volt az, amire úgy emlékszem issza, hogy rengeteg munkánk volt benne. Ez egy két szereplős darab, amely  egy hollywoodi film forgatásának története, amely egy kis írországi faluban zajlik. Jake és Charlie, a forgatás két statisztája az egész világot varázsolják a színpadra, ők alakítják ugyanis a darab összes karakterét, pillanatról pillanatra más szereplő bőrébe bújva mutatják be a forgatást. Ez egy varázslatos és lenyűgöző színészdarab a Belfastban élő Marie Jones munkája, akinek nevéhez sok ismert színdarab és forgatókönyv kapcsolódik. Három éven át játszottuk, ez hatalmas siker volt számomra is.

– Milyen típusú szerepeket szeret leginkább?

– Én fiatalon is mindig idősebb szerepeket kaptam, ahol a főszereplő legalább 50 éves volt, vagy karakterszerepeket, ezeket nagyon szeretem.

– A kritikával milyen a viszonya?

– Azt gondolom, hogy a kritika hasznos dolog, mert az ember ebből fejlődik. Nekünk már a Facebookon és egyéb platformokon is lehet véleményt nyilvánítani, ami ezt nyilván még szélesebbé tette.

– Miben láthatjuk legközelebb?

– Októberben lesz a premierje a Bolond Istók című filmnek, amelyet jó szívvel ajánlok mindenkinek. Sokan nem emlékeznek erre, hogy Arany János tizenkilenc éves volt, mikor otthagyta a Debreceni Református Kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Erről a korszakáról makacsul hallgat visszaemlékezéseiben, és már az ötvenen is túljut, mire – Istóknak nevezve ifjúkori önmagát – először veti papírra színészkalandját a soha be nem fejezett Bolond Istók című versregényében.

Szöveg: Talabos Dávidné Lukács Nikolette