2021. Április 13. | Ida
Előző

Bercsényi Péter, a különös karakter...

Következő

Fogadd el magad!...

A jó lovas ért a ló nyelvén

Breznay Pál

Aki részt vett már Breznay Pál kiállításon, az – a medencés, a tengert és folyót ábrázoló képei mellett – szembesülhetett lovas festményeivel is. Így nem volt meglepő, hogy első, a nagyközönség számára készített szobra is lovat ábrázol. A nemzetközi sikereket elért művészt a lovakhoz fűződő kapcsolatáról és a szobor létrejöttének körülményeiről kérdeztük.

 

Kevesen tudják önről, hogy kötődése ezekhez az elegáns paripákhoz nem új keletű. Gyerekkora óta lovagol, díjugratóként versenyeken is részt vett. Mesélne erről az olvasóknak? 

 

 – A Rex nevű kis pej lovon (herélten) ültem először 12 éves koromban egy belgiumi sétalovaglás alkalmával. Egyáltalán nem éreztem félelmet az imbolygó nyeregben, kivéve, amikor az árok széléhez túl közel lépkedtünk. Lustán ügettünk a sorvégén, amikor a többiek vágtáztak. Ekkor a túravezető hátra jött, megragadta a kantárom szárait, így a lova mellett már mi is vágtáztunk. A vágtát kényelmesebbnek éreztem, mint az ügetést. Olyan nagy élmény volt ez számomra, hogy minden áron folytatni akartam itthon, ezért a Kerepesi úti Tattersall Nemzeti Lovardában futószár oktatáson vettem részt. Rögtön az első alkalommal a gömbölyű farú, szürke kanca, Csalfa – nevéhez híven – egy rutinos bakugrással katapultáltatott a nyeregből, pont egy pocsolya közepébe.  Ezek után sokáig izgultam lovaglás előtt, de vonzódásom mindig nagyobb volt a félelmemnél. Röviddel a futószáras edzések után jelentkeztem a Pasaréti  Honvéd Lovardába. Dr. Kollár Kornél alezredes, lovas szakosztály vezetőedző fel is vett, és így, kivételes szerencsémre, a müncheni olimpikon lovak és csapattagok között találtam magam. Napi 2-3 lovat lovagoltam, többnyire mezőhegyesi félvéreket, angol telivéreket, szinte az összes lovon ülhettem.

 

– Mikor döntöttek úgy, hogy elkezd versenyezni? 

 

– A középiskolás éveimben különböző lovakkal kezdtem versenyezni területi, budapesti bajnokságokon. A  Rum nevü lovammal, akit csikó kora óta csak én lovagoltam  országos versenyekre is eljutottam. Épphogy belejöttem, abba kellett hagynom, mert olaszországi tanulmányaim a ravennai Képzőművészeti Akadémián egy időre elvontak a lovaktól, azonban nyaranta visszalátogattam a Pasaréti Honvéd Lovardába, immár az olimpikon Széplaki Pál mesteredző keze alá. Visszatérve Itáliába, a ravennai lovasklubban egy ügyvéd angol telivérét lovagolhattam. Később harminc lóból – csikókból, póló lovakból és cowboy lovakból – álló argentin ménesből válogattam, amelyeket egy-kétszáz dolláros darabáron vett meg egy kereskedő ismerősöm Dél-Amerikából, hogy nagy haszonnal eladja Olaszországban. Nem sokkal ezután fogorvos barátom vett egy lovat, amelyre sosem mert felülni, azonban nekem így esélyem nyílt lovagolni, lényegileg kaptam egy lovat. Legszívesebben a tengerpartra mentem galoppozni a sárga paripával­. (Az irodalomban a nemes, elegáns, herélt lovat hívják paripának) Csodálatos élmény volt!

 

– Élete története két színhelyen játszódik, Budapest mellett Párizs a második otthona. Az ott töltött időszakokban hogyan tud edzeni, a sportja kritériumainak eleget tenni?

 

Jó pár év kimaradás után kerültem újra ló közelbe a párizsi Beaux des Arts-on folytatott tanulmányaim után. Eleinte Versailles-ban, a  Jardy nevű lovas klubba jártam és versenyezgettem kisebb pályákon. Hamarosan a párizsi műtermemhez közeli S. E. P. (Societed'equitation de Paris), lovasklubba iratkoztam be, ahol – kiváló versenylovak mellett – kitűnő edzésben is részesültem, az addigi lovas képzettségemhez képest némileg más szellemben. Jó lovakon nem volt nehéz egy-egy dobogós helyezést elérni a díjugrató versenyeken.  Ennek a lovardának külön érdekessége volt, hogy Párizs elegáns 16. kerületi, Neuilly kertvárosának tövében és a Jardin d'acclimatation mellett helyezkedik el. Ma már a néhány éve épült és megnyílt Louis Vouitton Foundation for Creation múzeum a lovarda közvetlen szomszédja.   A másik érdekessége, hogy a lovarda negyven lovat bérelt, és a kereskedő – aki örök tulajdonosa maradt bérbe adott lovainak – a bérleti díj fejében szükség esetén frissítette a lovarda számára átadott lóállományt. A lovasok természetesen a lovardának fizettek a lovaglásért.

  

– Meddig tartott ez az idillinek tűnő állapot?

 

Majd három évig voltam tagja a párizsi lovascsapatnak, az ott festett képeim őrzik is ezt az időszakomat.  Nem sokkal ezután saját lovaim lettek és attól a pillanattól egy új korszak kezdődött az életemben.

 
– Ráadásul egy olyan sportágban, ahol – mint mondják – csak akkor lehet eredményessé válni, ha a lovas és a ló egy hullámhosszon van…

 

 A lovas egész életében azt tanulja és gyakorolja, hogy egy hullámhosszon, harmóniában legyen a lovával. A jó lovas ért a ló nyelvén. Rendelkezik azzal a tapasztalattal és intuícióval, hogy megérezze mit fog tenni a lova, simulékonyan követni tudja a mozgását, ismeri a beavatkozás módjait és a finom kommunikációt a lovával. Vadon élve,  a túlélés érdekében, ezeknek a csodálatos állatoknak rendkívül érzékeny és fejlett intuitív érzékük alakult ki. 

 

– Mennyire került közel a saját lovaihoz?

 

A saját ló még közelebb hozott a lovakhoz, a lovagláshoz.  Számomra a legfontosabb az, hogy csillogjon a lovam szeme, a zablát magától, ne kényszer hatására vegye a szájába, mivel ez azt jelenti, hogy a számára is változatos, jó élménnyel teli volt a lovaglás és örömteli az együttműködés. Örömmel tegyen eleget a kéréseimnek – természetesen mindig szem előtt tartva, hogy mit kérhetek, mit tesz meg szívesen. Egy fiatal lóval fokozatosan a legmagasabb szintig is el lehet jutni pedagógiával, türelemmel, szeretettel és magabiztos határozottsággal a képessége határáig, de ezt években mérjük. Első saját lovammal, Sugárral  magyarországon versenyezgettem, amikor itthoni tartózkodtam, akit szintén csikóként kezdtem el lovagolni.  

 

– Valahol azt olvastam, hogy a lovasfestményeken egészen a célfotó létrejöttéig rosszul ábrázolták a lovak lábainak mozgását. Igaz ez, és hogyan is van ez az ön képein?

 

A célfotón valóban egy adott pillanatot fixál a fotógép, ahol a vágtaugrások bármely esetleges pillanatát rögzítik. Ezzel szemben a művész egy jellemző mozzanatot ragad meg az esetleges pillanatból.  Például Gericault Epson derby c. képén mind a négy galoppozó ló úgy lett ábrázolva, mintha vizesárkot ugranának át. Lényegében sokkal jobban tudja kifejezni a száguldó vágtaugrásokat egy más sportágból vett extrém galoppmozdulattal, az árokugrással. Ezt, a művészi kifejezés lehetséges eszközeként kell inkább felfogni, mint helytelen ábrázolásként. A fotó egy pillanatot rögzít, olykor nem is feltétlenül a legkifejezőbbet, amíg a művész kelléktárában ott a lehetőség a mozzanat legjellemzőbb emlékét megragadni. Ismerve a lovak láb sorrendjét, képeimen fontosnak tartom a jellemző pillanatok megörökítését. Amit lehet élőben festek, a fotót csak ritkán, segédeszközként használom. 

 

 Sok művészről tudjuk – elég már csak a legnagyobbakra, Michelangelora, Leonardora gondolni –, hogy a festészet mellett szobrászkodnak is. Önre ez eddig nem volt jellemző. A tehetségen és az elszántságon túl, van a műfajnak pár technikai sajátossága, amit nem árt megtanulni. Miként alakult ez önnél?

 

 – A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola ötvös szakán szobrászi képzést is kaptam. Tanárom eleinte Borbás Tibor, később  Kutas László volt, aki  nemrégiben a lovam megmintázásához az agyagot ajándékozta. A suliban  a mintázást már gyakoroltam agyaggal és dolgoztam rézzel, ezüsttel stb. Megtanultam cizellálni, domborítani és 3D-ben gondolkodni. Később, a festészet mellett mindig volt bennem vágy a szobrászat iránt is. Régóta terveztem, hogy egy lovat fogok megmintázni. Végül minden kedvező feltétel megszületett, mivel,a Center nevű, "modellem", a gyönyörű szürke mén szép aránya és kerekded formája megihletett. Bele tudtam tenni minden eddigi lóismeretemet, melyet gyermekkorom óta megszereztem és emlékeimben megőriztem. Rendkívüli lelkesedéssel mintáztam a szobrot, megrendelőm örömére, élő modellem minden porcikáját áttanulmányozva és végig tapogatva a formák jobb megértése érdekében. A mű először agyagból készült el. Az újabb megrendelés miatt, a több példányszám érdekében az agyagszoborból gipsz másolat készült, negatív segítségével. Végül az elkésztett bronz szobrokból  minden példány más patinát kap - így volt ez a  budapesti és a párizsi gyűjtöimnek készült változatoknál -, de lesz ezüstözött kivitelezésben is. Hét példány készül, de mindegyike egyedi lesz.

  

Néhány szó a készítés technikájáról. Elkészült az úgynevezett mesterdarab, mely időtállóbb és alkalmas a szilikon negatív készítésére. A viaszszobor  úgy jön ki a szilikon negatívból, mint egy csoki mikulás vagy nyuszi, ami két félből van összeragasztva, saját anyagával. Viaszszálból öntő csatornák kerülnek a viaszszoborra, melyet gipszes samott őrleménnyel öntjük körbe és töltjük ki. Miután megdermed, a kemencébe kerül, hogy a viasz kiolvadása után izzó, folyékony bronz kerülhessen a helyére néhány milliméter vastagon. Rendkívül érdekes volt végignézni Meszlényi Janó öntödéjében az első öntvények elkészülését.  Az öntési nyomokat és a hegesztést a cizellálás tünteti el. 

 

A mintázás és a cizellálás közötti rendkívül komplikált, fentebb említett fázisokon Engler András szobrászművész barátom segített át. Sokévnyi tudást és tapasztalatot  osztott meg velem, ami rendkívül  értékes és izgalmas „utóképzés” volt számomra és ritka lehetőség, hogy a szobrászat technikailag legnehezebb műfaját – a lószobor kivitelezését – ilyen széleskörű tapasztalattal rendelkező művész a komplex technikák műhelytitkaiba beavasson. 

  

– Egy szobor megalkotásához nagy valószínűséggel több idő szükséges, no meg nagyobb hely is, nem beszélve az alapanyag kiválasztásáról…

 

 Agyag, acél váz, gipsz, viasz samott, bronz, és megannyi szerszám; emelődaru, hegesztők, acél, bronz,  kalapácsok, fúrók,flex, marók, csiszolók, cizellőr szerszámok. Úgy tudnám jellemezni, hogy stílusosan a lónál maradjunk, hogy a festészet a könnyűlovas haderő, nyilakkal és egy kantárral szőrén lovagolva és a szobrászat a nehéz tüzérség, ágyúkkal, páncélosok felsorakoztatásával, dragonyosokkal a nyeregben. 

 

– Mostani alkotásának sikere azt is magával hozza, hogy a jövőben gyakrabban látjuk szobrait?

 

– Igen, nem csak a fejemben megszületett festmények, de immár szobrok is kivitelezésre várnak.
Tobak Viktória

 

Előző

Bercsényi Péter, a különös karakter...

Következő

Fogadd el magad!...

Kövess minket!