Sokan az új év beköszöntével várják a pozitív változást az életükben, de fontos tisztában lenni azzal, hogy az év kezdete önmagában nem hoz pozitív változást az életünkben. Soha nem kerülhetjük meg a belső világunk átalakítását, új hitrendszerek kialakítását, a régi berögződések, szokások elengedését. Tóth Edina, természetgyógyász, az Anide Szalon tulajdonosa az alábbiakban részletezi, hogyan tudjuk a problémákat leküzdeni, és tiszta, új lappal indítani az életünket, rálelni a testi-lelki harmóniára.
Merni kell váltani, változtatni, mert ahogy beáramlik az új, úgy leszünk egyre inkább tisztában azzal, mit akarunk, úgy fogjuk látni, mi az, ami a javunkat, a fejlődésünket, a gyógyulásunkat szolgálja.
– Lehet, hogy az elején akadályokba ütközünk, de nem szabad, hogy ezek eltántorítsanak bennünket, sokszor a nehézségek segítenek tisztábban látni, mi az, amit már tényleg el kell engedni, melyek a bennünk lévő blokkok. Nagyon sok energia kell egy új, minőségi élet kialakításához, melyhez segítségre lelhetünk a természetgyógyászatban. A reflexológia segíti a test méregtelenítését, segít megújulni, mind fizikai, mind mentális szinten. Nyugtatja az idegrendszert, hozzájárul a hormonrendszer optimális egyensúlyához. Ahogy tisztulunk, úgy tisztul, és változik a körülöttünk lévő világ - kezdte az Anide szalon tulajdonosa, Tóth Edina.
– Energetikai tisztulást eredményezhet például a biorezonanciás kezelés és a hangtálterápia is. Világunkban egyre több eszköz áll a rendelkezésre, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz, azaz önmagunkhoz. Merni kell tapasztalni, kísérletezni, egyénre szabottan keresni ezeket. Fel kell ismerni, hogy a halogatás ideje lejárt, felelősséget kell vállalnunk önmagunkért és a tetteinkért. Minden változtatáshoz, gyógyuláshoz szükséges erő, ott van bennünk, emberekben. Nincs holnap, nincs tegnap, nincs jövő év. A mostban való hozzáállásunk az, amely meghatározza a jövőnk alakulását. Életmód- és szemléletváltás a kulcs mindenhez – zárta a szakember.
MÓDSZEREK DIÓHÉJBAN
Biorezonancia – Az energetikai kezelés a sejtek vibrálását, rezgését emeli, mellyel a szervezet rezgésszintjét a természetes állapothoz közelíti. A kezelés során a gép által létrehozott elektromágneses mező közvetlenül a sejtekkel lép kapcsolatba, így emeli a frekvenciájukat.
Reflexológia – A talpmasszás során az egészséget megtartó életerők tudatos, célirányos serkentése történik ujjnyomással, reflexterületeken, meghatározott zónára, fájdalomküszöb alatti nyomásban. Az első találkozáskor állapotfelmérés történik, melynek során feltérképezik a kezelésre szoruló rendszereket és közösen megbeszélik a kezelési tervet. A kezelés során a lerakódások eltüntethetők, melynek következtében javul a szervek vér- és nyirokkeringése és kitartó kezeléssel helyreállítható az egyensúly. Ha már kialakult betegséget kezelnek, akkor rendszeres, kúraszerű reflexzóna-masszázs javasolt legalább heti 1-2 alkalommal több héten keresztül.
Tibeti hangtál kezelés
Mára bizonyított tény, hogy a hangok és rezgések befolyást gyakorolhatnak az ember egészségi állapotára. Az egészséges embernek, szerveknek, sejteknek, a beteg embernek, beteg szerveknek, beteg sejteknek egymástól elértő rezgésük van. Számos kutatás igazolja, hogy a beteg sejtek meg tudnak gyógyulni nagyon pontosan meghatározott frekvenciák hatására. Sokan nem tudják, de Nikola Tesla már 1885-ben alkalmazott rezgéseket saját magára és alkalmazottaira az emésztési problémáik kezelésére. Később más betegségek kezelésére is vállalkozott. Tesla ezt a terápiát mechanikus terápiának nevezte el. A hangok terápiás célú alkalmazása ösztönzi a nyirokrendszer, valamint a szív és érrendszer működését, illetve kedvezően hat a hormonműködésre, a neurotranszmitterekre, továbbá jótékonyan hat a DNS-re, valamint a gének működésére is hatással van.
Bach virágterápia – A Bach-virágterápia az 1930-as években felfedezett olyan hatékony módszer, amely a növények virágaiból készült eszenciák által közvetlenül képes hatni a lelkiállapotra. A Bach-virágterápia rendszerét, amelyben 38 olyan vadon élő virágot és növényt találunk egy angol orvos, dr. Edward Bach fedezte fel. Elsősorban olyan gyógymódot keresett, amelynek segítségével bárki viszonylag könnyen megtalálhatja betegsége okát, és sikeresen kezelheti mind lelki, mind pedig testi bajait. A 38 virágeszencia mindegyike egy-egy kedélyállapothoz társítható. Tehát nem találunk szívre, májra, emésztésre stb. való eszenciákat, hanem ezek helyett félelemre, bizonytalanságra, önbizalomhiányra, stb. A 38 eszencia viszonylag könnyen átlátható. A szerek kiválasztásához az egyén lelki/érzelmi állapotát kell meghatározni.