"A kutatásaim során mindig is a családi történetek, titkok, tabuk motiváltak - sosem dőlök hátra, amikor felkerülnek a dátumok és helyszínek a családfára, az csak a kezdet, de én nyomozok tovább, engem a felmenők élete és egyéni sorsa érdekel -, mert tudom, hogy az elkészült, szerteágazó ábra sokkal több a száraz adatoknál: a családfa kulcs az önismerethez.

Pályám kezdete óta gyűjtöm az érdekesnél érdekesebb családtörténeteket, és mindig is motoszkált bennem, hogy egyszer ezeket olyan formában szeretném megosztani, hogy másokat is múltjuk feltárására inspiráljak. Teljesen egyedi kooperáció a miénk, ilyet más még nem csinált, családfakutató és pszichiáter dugta össze a fejét. Szerzőtársam, Dr. Preisz Éva Eszter, segítségével valós történeteken keresztül mutatjuk be a generációkon átívelő (sors)mintákat, és azok hatását a leszármazottak életére. Hiszen nem minden család múltja nyitott könyv, de ez a könyv utat nyithat, hogy az olvasó a múltba pillantson, és megértse, hogyan fonódik össze felmenőink sorsa a miénkkel." – Laár-Lengyelfi Edit

Részlet a Sorsmimták című könyvből

„Claráék otthon soha nem szólaltak meg magyarul, így azt a néhány mondatot leszámítva, amit a nagyszüleitől hallott, nem is beszéli a nyelvet. Apai nagyszülei Magyarországon éltek: nagyapja, Géza akkor halt meg, amikor Clara apja ötéves volt; Rózsi nagyanyja pedig alig két hónapja hunyt el, az ő lakásából került elő a „Klára” feliratú doboz.

A ládikában – melyet kérésének megfelelően rokonai kinyithattak – Géza nagyapától hátramaradt dokumentumokat találtak. Clara kérése az volt, hogy dolgozzam fel ezeket, fordítsam angolra a releváns iratokat, leveleket, naplót, és amikor néhány hét múlva Magyarországra érkezik, ezek alapján segítsek neki felgöngyölíteni apai nagyapja múltját.

Rózsi húgától kellett átvennem a dobozt Budapesten. Az idős hölgy egy körfolyosós ház udvari lakásában élt, frissen sült pogácsával és teával várt – az illat nosztalgiával töltött el, és saját nagyszüleim körúti lakását idézte fel bennem. A konyhában ültünk le, ahol a doboz gondosan oda volt készítve az egyik hokedlire. Ettem néhány falatot, megittam a teát, ami pont olyan cukros volt, mint annak idején, gyerekkoromban a menzán. Az asszony titokzatos tekintettel közelebb hajolt hozzám, majd hangját lehalkítva megosztotta velem, hogy Rózsi férjének bizony nagy titkai voltak. Géza soha nem beszélt a múltjáról, igaz, nem is igen volt lehetősége mesélni, mert szegény fiatalon, váratlanul meghalt. Furcsa feszültség kerített hatalmába, megköszöntem, hogy kedvesen fogadott, és a dobozzal a hónom alatt sietősen távoztam.

Otthon kíváncsian vizsgálni kezdtem a ládika tartalmát. Az egyik mappa tele volt hivatalos iratokkal, egy másikban néhány, negyvenes évekből származó fotót és levelet találtam, és végül egy naplót, melynek az első oldalán három szó állt…”