2022. Július 07. | Apollónia
Ahogy telnek az évek, lassul a pörgés, lassul a tempó, s egyre többet morfondírozunk azon, honnan hová jutottunk. Kik voltak a társaink, s kiket vesztettünk már el, s ki lesz a következő, aki itt hagy bennünket? Az öregedés óhatatlanul felértékeli az időskor értékeit, kezdjük jobban megbecsülni saját öregeinket… ha még élnek.
Előbb-utóbb szembesülnünk kell azzal, hogy az olyasfajta rögzülések, miszerint halottról vagy jót, vagy semmit, egyszerűen badarság. Adott helyzetben, ha megnyugvást keresünk, csak az őszinteség lehet a helyes válasz. Tanulni csak a negatív dolgok kimondásából lehet.
Tény, hogy egész életünkben azon munkálkodunk, miként csomagoljuk be a keserű pirulákat. Amíg azonban egyes emberként nem nézünk szembe a hazugságainkkal, addig a veszteségek, a halál feldolgozása majdhogynem társadalmi léptékű probléma marad, aminek megoldása lehetetlennek tűnő feladat.
Memento mori! – emlékezz a halálra – tartja a mondás, de hogy milyen ez az emlékezés, az kizárólag tőlünk függ.
0slider_
