2020. Október 25. | Blanka, Bianka
Előző

Zöldautózás 2020...

Következő

Ötös az ötödik generációnak...

Százévesen lett világszépe

A Mazda 100 éves évfordulója mellett egy rangos díjnak is örülhet: a Mazda3 kapta az Év Autódizájnja címet 2020-ban, a World Car egyik speciális kategóriájában.

 

A Mazda3 a második Mazda modell, amit ezzel a díjjal tüntetnek ki, 2016-ban az MX-5 szerezte meg ugyanezt. A Mazda aktuális termékválasztékának díjnyertes stílusa mögött a 2010-ben bemutatott KODO dizájn filozófia a hajtóerő, ezért lehetséges, hogy az autó vonalai életre kelnek, álló helyzetben is energiát, dinamikus mozgást tükröznek.

A 2019-ben bemutatott Mazda3 volt az első, újgenerációs modell, mely a vállalat legfrissebb KODO-megközelítését hordozta. A Mazda3 esetében a minimalista, „a kevesebb több” elvet alkalmazták, ehhez a japán esztétika, hagyományok egyszerűségét és a tárgyak közötti tér szépségét hívták segítségül.

 

A Mazda3 végső formája több száz órás agyag-modellezés és festési kísérletezés során alakult ki. Ezért látjuk úgy, hogy az autó igazi formáját a fény/árnyék játéka adja, ezáltal lesz megjelenése merész, ugyanakkor megnyugtató és élettel teli. Egy ilyen forma létrehozása – amely egyszerűen szép – nagyon sok időt, fegyelmet és precizitást igényel. De elengedhetetlen, ha olyan autókat szeretnénk gyártani, amelyek évtizedekkel később is művészi értéket képviselnek.

 

A Világ Év Autója díjat 25 ország 86 autós újságírója ítéli oda minden évben, s a Mazda ezen a megmérettetésen többször is sikeresen szerepelt. A Mazda3 Világ Év Autódizájnja díja olyan elismeréseket követett, mint a Red Dot: Best of the Best 2019-ben, vagy a Világ Év Női autója tavaly, vagy az Év kisméretű kompaktja 2020-ban az Egyesült Királyságban.

 

A japán gyártónak más apropóból is van oka ünnepelni: fennállásának 100 éves évfordulóját limitált szériás modellekkel ünnepli, melynek keretében minden modell speciális formában jelenik meg. A modellek a Mazda első személyautója, az R360 Coupe egyediségére emlékeztetnek. Az R360 Coupe a II. világháború utáni japán autógyártás egyik ikonikus figurája – a Mazda első személyautója volt. Nagyon sokan megszerették kis méretét, egyedi, kedves, jövőbe mutató formatervét, nagyszerű vezethetőségét és versenyképes árát. Ez akkoriban sokaknak az autóbirtoklás első örömét adta a nehéz idők után. Az autóban egy négyhengeres motor dolgozott, ami akkoriban azért szokatlan volt a mikro- és mini személyautók között. Automata váltójának és könnyű építésének köszönhetően vezetése rendkívül egyszerű és élményteli volt.

 

Az évfordulós modellek külseje fehér, gyöngyházmetál színt kapott, belterükben a burgundi vörös dominál, sok más, 100 éves évfordulós elem mellett (a szőnyegeket, az első fejtámlákat, a távirányítós kulcsot, a felnikupakot, az első lökhárítót is jubileumi logóval díszítették).

A limitált széria modelljei április 3-tól elérhetőek a japán piacon, az európai vevők 2020 őszétől tudnak majd ilyen felszereltségű Mazdát rendelni.

Tóth Gábor Ákos

Előző

Zöldautózás 2020...

Következő

Ötös az ötödik generációnak...

Kövess minket!