2024. Október 13. | Kálmán, Ede
Előző

84 milliós Supra - csak gyűjtőknek...

Következő

Guruló közösségi terek...

Autók az aksigyárból: megérkezett a BYD

Egy piackutató szerint 6,2 millió elektromos jármű kelt el világszerte januártól júniusig – nem csoda, ha egy ilyen kis piac, mint a magyar is célkeresztjébe került egy kínai multinak.

 

Nem meglepő módon Kína volt messze a legnagyobb piac, ahol 3,4 millió elektromos járművet adtak el az első hat hónapban, ami a globális elektromosjármű-értékesítés 55 százaléka – áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében. Igaz, a tavalyi első félévi kiugróan nagy, 118 százalékos növekedése után az idei első félévben 43 százalékra csökken. Európa volt az elektromos járművek második legnagyobb piaca 24 százalékos globális részesedéssel és 1,5 millió eladási számmal az idei első fél évben. Európában az elektromos járművek eladásának éves növekedése 34 százalékra gyorsult a tavaly első fél évi 9 százaléka után. Az Egyesült Államok jócskán lemaradt az elektromos járművek értékesítésében, 850 ezer eladott darabbal a globális piaci részesedése 13 százalék volt.

 

Magyarországon nem ismeretlen a BYD neve, hiszen komáromi üzemében 2017 óta elektromos buszokat gyárt a kínai cég. Most a személyautó-piacra is belépnek: két márkakereskedővel és három modellel indul a BYD magyarországi forgalmazása. A kilencvenes években akkumulátorgyártással kezdte a Build Your Dreams után BYD névre keresztelt kínai márka, de elektromos autót is régóta készítenek. Európában már egy ideje jelen vannak, de 2022-ben fogtak hozzá az autópiac meghódításának, és nem sokkal később Magyarországra is megérkeztek.

 

A BYD hazai forgalmazása egyelőre két márkakereskedéssel indul, és mind a kettő budapesti. Az egyik a Wallis Auto a Könyves Kálmán körúton, a másik pedig a Duna Auto az óbudai Zay utcában. A márka stratégiája az, hogy olyan területeken építik ki a hálózatukat, ahol a partnereik már jelen vannak, és mostantól a BYD kínálatát is be tudják mutatni az ügyfeleknek.

 

Három tisztán elektromos hajtású autóval kezdődik a forgalmazás. A legígéretesebb az Atto 3, egy kompakt méretű szabadidő-autó, amely ötcsillagos Euro NCAP törésteszttel rendelkezik, 4,46 méter hosszú, 440 literes a csomagtere, az első kerekeit 204 lóerős elektromotor hajtja, a 60,5 kilowattórás akkumulátorral pedig a 420 kilométert is eléri a hatótávja.

 

Szintén a kompakt elektromos autók közé érkezik, de egészen egyedi dizájnnal hódíthat a Dolphin, amely 4,29 méter hosszú, 345 literes csomagtartóval. A műszaki tartalma hasonló az Atto 3-éhoz, 204 lóerős elektromotorja az első kerekeket hajtja, amivel hét másodperc alatt gyorsul százra, 60 kilowattórás akkumulátora 427 kilométeres hatótávot enged.

 

A kínálat csúcsmodellje a Seal, egy középkategóriás szedán, amely a Tesla Model 3 riválisa lesz. 4,8 méteres hosszával és 2,92 méteres tengelytávjával nagyobb is nála, 402 literes csomagterén kívül az orrába is lehet pakolni. 313 lóerős motorja a hátsó kerekeket hajtja, amivel 5,9 másodperc alatt gyorsul százra, 82 kilowattórás akkujával pedig 570 kilométer a hatótávja.

 

A BYD kétmotoros, összkerékmeghajtású változatban is gyártja a Sealt, ennek 530 lóerő a kombinált teljesítménye, így 3,8 másodperc is elég, hogy százra gyorsuljon, és a hatótávja 520 kilométer, az akkumulátort tölteni 150 kilowattal lehet. Szellőztethető, elektromosan állítható üléseivel, felülnézeti kamerarendszerével és vezetési asszisztenseivel jól felszerelt autó lesz. Ami pedig az árakat illeti, nos, erősen versenyképesek a klasszikus márkák viszonylatában, hiszen a Seal árai 18 114 900 forinttól indulnak, az Atto3 már 13 997 900 forintért is elérhető, míg a Dolphin 10 978 900 forintos kezdőárral kecsegtet.

Tóth Gábor Ákos

 

Előző

84 milliós Supra - csak gyűjtőknek...

Következő

Guruló közösségi terek...

Kövess minket!