2021. Október 26. | Dömötör
Előző

Kutyabolondok – Eszterhai Katalin...

Következő

Sportladynek lenni – Máté Zsuzsa ví...

Kutyabolondok – Orlai Tibor

Ezúttal olyan riportalanyokat kerestünk meg, akikről köztudott, hogy nem igazán tudják elképzelni életüket négylábú társak nélkül. Elsőként Orlai Tibor válaszolt kérdéseinkre, aki az Orlai Produkciós Iroda nem kevés felelősséggel járó irányítása mellett két imádnivaló kutyus gazdija.

 

– Hány éves korában volt az első kutyusa?

                                    

 – Tizennyolc éves koromban, egy évre – a tulajdonos külföldi útja miatt – megörököltem egy tacskót, Ali  kutyát. Ő volt az első kutyus, akivel szorosabban éltem együtt, aki megtanított a felelős kutyatartásra. Utána sokáig nem volt kutyám, azonban 26 évvel ezelőtt egy véletlen találkozás összehozott az első saját kutyámmal. Azóta folyamatosan vannak négylábú lakótársaim, és általában két kutyus.

 

– Ön szerint miért épp a kutyák kerülhettek ennyire közel az emberhez?

 

– Nem vagyok etológus, szóval nem tudok tudományos magyarázatot adni erre a kérdésre, de azt gondolom, a kutyák az élővilág átalakulása révén eljutottak arra a fejlődési fokra, hogy képessé váltak az emberek társai, munkatársai lenni, megtanulták a közös nyelvet, ki tudják mutatni az összetartozás „lelki” ismérveit és megtaníthatók olyan tisztasági alapvetésekre, amelyek megfelelőek az emberiség számára.

 

– Mennyire tudatosan választotta ki kutyáját/it, honnan tudta – ha tudta –, hogy milyen fajta, milyen típus illik önhöz?

 

– Az első kutyáim nem tudatos választás eredményeként kerültek hozzám. Elhagyatva szembejöttek velem és menedéket kértek, vagy régi gazdijukat elhagyták és hozzánk költöztek (két ilyen is volt) szeretetért, gondoskodásért, társaságért. Ezek a kutyusuk teljesen keverék kutyák voltak. Az egyik kutyus - azok közül, akik minket választottak a családjuknak -  volt az első fajtiszta vizsla kutyám, ő 19 éves koráig élt. Miután hozzánk költözött még 9 évet volt velünk. Amikor ő elment, akkor adódott az első olyan szituáció, – az ő emlékékére tekintettel –, hogy kimondottan vizslát kerestem. Így lett Kópé, a dunakanyari lókötő az első saját választású fajtiszta kutyám, immár több mint két éve.

 

Jelenleg hányadik kutyája van? Milyen fajtájú – amennyiben fontos, hogy fajkutya legyen –, és honnan szerezte be?

 

– Hatodik saját kutyám van most, és ahogy írtam, zömében nem fajtiszta kutyusok voltak, talált kutyák, vagy minket választó kutyusok. De szerintem ennek semmi jelentősége nincs. Minden állat egy saját egyéniség, önálló identitás és az a gazdi feladata, hogy a biztonságos  együttélés szabályai mellett az önálló egyéniségüket hagyja érvényesülni, ne kényszerítse rá a viselkedési normákat, hanem tegye lehetővé, hogy a kutyatárs válasszon, azt, amit igazán szeret. Kópé, a most két éves kutyafiú egy Tác-i vadászcsalád kutyusainak almából  (13 kis kutyus) született, és teljesen véletlenül, ismerős ajánlásával került hozzánk.

 

Mit tanított önnek a kutyája?

 

– Az őszinte tiszta szeretet, a ragaszkodást, a bizalmat, rendszerességet…

 

– Ön szerint mit jelent a felelős kutyatartás?

 

– Rendszeres, gondoskodást,  felelősséget a kutya és az emberi környezet iránt egyaránt. Elfogadni, hogy akár hideg, akár forróság van, ha eső, vagy hó esik, a kialakult menetrendet be kell tartani és nem szabad soha a saját kényelmemet a kutyáé elé helyezni.

 

Azt mondják, hogy a kutya és gazdája egy idő után hasonlítani kezd egymásra. Hogy van az önöknél?

 

– Én ebben nem hiszek, nem rám hasonlít, hanem idomul az életmódomhoz.

 

– Az ember a kutyájával mindent meg tud beszélni. Ön is meg szokta vitatni kutyusával a fontosabb dolgait? Mennyire kap választ? Hogyan értik meg egymást?

 

– Én nem szoktam megbeszélni a kutyáimmal a problémáimat, nem terhelem őket ezzel. Ők úgyis érzékelik minden rezdülésünkből a bennünk lezajló folyamatokat, a feszültséget, elkeseredettséget, az örömet, az izgalmat. Eddig minden kutyám volt olyan intelligens, hogy pillanatok alatt idomult ehhez. Ők anélkül, hogy „elmondanánk nekik mi a probléma” úgyis érzik, hogy mi történt aznap velünk.

 

Kutyásnak lenni életforma. Mennyire borította fel életét, hogy kutyatulajdonossá vált?

 

– Fel nem borította az életemet, mert mindig korán kelő voltam, de szigorúbb napirendhez vezetett, kötelezett. És ennek eredményeként folyamatosan több mozgáshoz.

 

Mennyire ért egyet Cesar Millan falkaelvével, amely a dominanciát hangsúlyozza, azt, hogy meg kell mutatni, ki az úr a háznál?

 

– Én nem a dominanciában hiszek, hanem abban, hogy folyamatosan terelni kell  a kutyusunkat, nem erőszakkal, de meg kell értetni vele, hogy mi a követendő viselkedési norma, mi az, amit szeretnénk. és neki is sokkal jobb, ha eszerint működik. Abban igaza van, hogy nem minden kutyafajta való minden emberhez, mivel a mi személyiségjegyeink nem mindig kompatibilisek az ő tulajdonságaikkal. Ezért fontos felmérni a saját erőnket, a saját kényelmi elvárásainkat, és ezek alapján eldönteni milyen kutya való hozzánk.

 

Sokan családtagként, néha kisgyermekként tekintenek kutyájukra, Ön szerint helyes, ha szinte emberként kezeljük a kutyát? Kellenek a határok?

 

– A kutyusok állatok, nem emberek, nem embergyerekek. Az, hogy ők kutyaként társai az embernek nem tévesztendő össze azzal, hogy embergyerekként kezeljük őket. Ők szőrös állatok, akik különleges intelligenciájuk révén váltak az ember társai, de négylábú állatként.

 

– Ön szerint van neveletlen kutya, vagy inkább neveletlen a gazdi?

 

– Szerintem mindig gazdi hiba, ha egy kutyus szélsőségesen viselkedik.

Előző

Kutyabolondok – Eszterhai Katalin...

Következő

Sportladynek lenni – Máté Zsuzsa ví...

Kövess minket!