2021. Október 26. | Dömötör

Az igazi szabadság

Szurovcev Zsuzsanna Szurovcev Zsuzsanna

Pár hete az Ajánló rovatunkhoz kaptam egy könyvet, amelyben azonnal feltűnt a fordító neve: Szurovcev Zsuzsanna. Mivel ez a vezetéknév nem túl gyakori, azonnal hívtam a mamáját, Erdős Juditot, aki hosszú évekig lapunk olvasószerkesztője volt, hogy jól gondolom-e, ezt valóban a mi Zsuzsónk fordította?

 

Zsuzsót középiskolás kora óta ismerem, minekután többször is, mindig jókedvűen, mosolyogva bebicajozott, vagy kutyáját sétáltatva betért a szerkesztőségbe egy kis „mama látogatásra”. Jobban megismerve és kihasználva, hogy már akkor 5-6 nyelven beszélt, a problémásabb nyelvi interjúkhoz – például svéd sportolóhoz, német divattervezőhöz – őt kértük fel, majd látva profizmusát, remek íráskészségét, vérszemet kapva egyre több hazai híresség meginterjúvolását bíztuk rá. Így egy időben újságíró kollégaként is üdvözölhettük. Egyetemi évei alatt az idegenvezetés mellett ez jó zsebpénzkereseti lehetőség volt. Ő már akkor sejtette, hogy nem az írással fogja megkeresni a kenyerét – a sport és az utazás izgatta. (Bár én még mindig reménykedem, hogy egyszer majd fordulnak a prioritások.)

 

Amint megkaptam az igen választ a fordítással kapcsolatban, azonnal beugrott, hogy őt kellene bemutatni olvasóinknak. Bevallom, először riport formában akartam megírni a cikket, mert úgy gondolom, hogy az a forma érdekesebben és árnyaltabban mutatja meg a riportalany énjét, azonban amikor elolvastam a válaszokat, rájöttem, hogy azok magukért beszélnek. Jöjjenek hát a kérdések és válaszok, ismerjenek meg egy igazi reneszánsz fiatal hölgyet.

 

– Kétnyelvű családban nőttél fel, a szentpétervári születésű édesapád nemzetközi tábor szervező tanáraként érkezett hazánkba, majd a szerelem itt tartotta. Milyen érzés volt gyermekként egy kétkultúrájú családban felcseperedni, érezted-e annak bármilyen hatását akkoriban, illetve mennyire segített, vagy éppen hátráltatott ez a későbbi években?

 

– Persze, sokféle hatását éreztem. Emlékszem például, hogy mindig mosolyogtak rám a Budapesten állomásozó orosz katonák a metrón, és gyakran szóltak is egy-két kedves szót. Vagy az állatkertben oroszul szóltam a vízilóhoz. Nyilván azt gondoltam, úgy jobban érti, amit mondok. Aztán később, az iskolában rengetegszer megkaptam, hogy büdös ruszki. Ezeket a hozzászólásokat általában némi retorzió követte részemről, mert négyéves korom óta dzsúdóztam... Későbbi életem során pedig tulajdonképpen minden izgalmas kalandomat, munkámat orosztudásomnak köszönhettem.

 

– Aki ismer, az tudja rólad, hogy a nyelvek mellett a sport és az idegenforgalom érdekel a leginkább. Középiskolás éveidben mi volt az, ami igazán lekötött? Már akkor is sportoltál, esetleg már akkor is tanultad a nyelveket?

 

– A Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumba jártam, német tagozatra. A nyelvtanulást kb. hatéves koromban kezdtem a némettel, aztán jött a francia és az angol az általános iskolában, a gimnáziumban pedig néhány tantárgy kivételével minden németül volt. A sport is sokkal korábban része lett már az életemnek, ahogy már említettem, négyéves koromtól dzsúdóztam, mert apukám cselgáncs edző volt, de úsztam, lovagoltam, falat másztam, teniszeztem, síeltem, tulajdonképpen rengeteg sportot kipróbálhattam édesapám révén. A középiskolás éveimben a tenisz kötött le leginkább, de persze csak hobbi szinten.

 

– Az ELTE skandinavisztika és német szakát is elvégezted. Jelenleg hét nyelven beszélsz. Mikor és mennyi idő alatt tanultál meg egy-egy nyelvet? Mennyire használod jelenleg, melyik nyelvet, nyelveket sűrűbben, illetve kevésbé gyakorta? 

 

– Gyerekkoromtól tanultam a nyelveket. Semmi máshoz nem értek. Nem tudok matekul, nem értem a kémiát, nem érdekel a fizika. Nem tudom, mit mennyi idő alatt tanultam meg, de azt tudom, hogy az angol ment a leggyorsabban, a francia pedig még mindig nem megy eléggé. Leggyakrabban mostanában a németet és az angolt használom, telente, síoktatásnál pedig az oroszt.

 

– Az egyetemi évek alatt rendszeresen jelentek meg cikkeid, interjúid az Elite magazinban. Az olvasók szerették a stílusod, szarkasztikus humorod. Az írással már teljesen felhagytál?

 

– Az Elite magazinba mindig érdekes volt bedolgozni. Az Elite révén találkozhattam olyan híres emberekkel, mint Halász Judit vagy Björn Borg. Mindkét találkozás nagyon sokat jelentett nekem. De az Elite jóvoltából lehettem ott újságíróként a dániai Roskilde fesztiválon, ami szintén meghatározó élmény volt. Sajnos az írással teljesen felhagytam, az elmúlt tíz évben egyáltalán nem volt rá időm. 

 

–  Az egyetem elvégzése óta síoktatóként járod az osztrák és svájci sípályákat. Legmagasabb osztrák síoktatói végzettséged van, emellett nyáron idegenvezetőként viszel csoportokat, vagy éppen biciklitúrát vezetsz a Duna mentén, de rendszeresen részt veszel kórusversenyeken is mint kísérő. Megtudhatunk ezekről egy kicsit többet?

 

– Igen, 2006-tól minden telemet eleinte Ausztriában, Söldenben, majd Svájcban, Szt. Moritz-ban töltöttem síoktatóként. Az alpesi országokban a síoktatók télen igazi királyok, nyáron viszont építkezéseken dolgoznak, tehenet fejnek, vagy éppen rafting guide-ok. Sokuk számára az érettségi professzori diplomával ér fel. Így aztán a síoktatás nem a legmegbecsültebb foglalkozás, különösen Ausztriában. Nekem mégis a hó, a síelés és a hegyek jelentik az igazi szabadságot. Nyáron amerikai nyugdíjasoknak vezetek biciklis túrákat szerte Európában, a kórusversenyek révén pedig bejárhattam a fél világot.

 

– Melyek a kedvenc sípályáid, helyeid? Sok nemzet turistáival találkozol hivatásod kapcsán. Mely nemzetek utasaival szeretsz leginkább kapcsolatot ápolni?

 

– A kedvenc pályáim és hegyeim Söldenben vannak, sok szép emlék köt oda. Persze gyönyörűek a svájci hegyek is, de ott egy kicsit más a hangulat. Leginkább az orosz vendégeket szeretem, de szeretek skandinávokkal is dolgozni, na meg persze az amerikaiakkal – igazán jó tapasztalataim vannak velük is.  

 

Meg persze vannak mindenféle történetek is, a turisták nemzetiségétől függetlenül. Volt már, hogy biciklitúrán megkérdezték, hogy egészen Bukarestig tekerünk-e, mondtam, hogy ők mehetnek, de én Pesten kiszállok. Az amerikaiak rendszeresen megkérdezik, amikor késsel-villával eszem, hogy bal kezes vagyok-e, azért van-e a bal kezemben a villa.

 

A legjobb sztorik viszont Szt. Moritzból valók, ahova arab sejkek, szaúdi hercegnők és orosz milliárdosok járnak síelni. Az egyik kedvenc történetem (ez nem velem történt meg), amikor a szaúdi hercegnő megérkezik Szent Moritzba, és mi mást is kívánhatna közelgő születésnapjára, mint egy tevekaravánt. Most jött a sivatagból ugye, teljesen világos, hogy tevék nélkül sivár a síparadicsom. Svájcban persze ha pénzed van, minden van, úgyhogy a karaván sem akadály a gyakran -20 fokos hidegben, már hívja is a concierge a zürichi cirkuszt, akik némi alamizsnáért cserébe felpakolják a tevéket a vonatra, és útnak indítják őket a világ teteje felé (ez Szent Moritz hivatalos szlogenje). A vonat befut a városka pályaudvarára, a tevék leszállnak, végigmasíroznak a macskaköves alpesi utcákon, a hercegnő boldog, így a szülinap is az. A szereplés után a tevék ismét felszállnak a vonatra, ami visszaviszi őket Zürichbe, és szegények „mehetnek vissza a balettbe ugrálni...”

 

– Neked köszönhetjük, hogy a magyar olvasók is kézbe vehették  Elisabeth Åsbrink: És a Bécsi-erdőben még most is állnak a fák című regényét. Elmesélnéd, hogy jött az ötlet, hogy lefordítsd a regényt magyarra, úgy, hogy még kiadója sem volt itthon?

 

– Néhány éve olvastam ezt a könyvet, és már akkor is nagyon tetszett. Aztán valakinek emlegettem nemrég, hogy milyen érdekes, akkor tűnt föl, hogy nincs is lefordítva magyarra. A koronavírus miatt múlt nyáron egész végig otthon voltam, semmi munkám nem volt, nem tudtam, milyen lesz a téli szezon, hogy egyáltalán lesz-e, gondoltam, megpróbálom, meg tudok-e birkózni egy ekkora feladattal. Először azért kerestem egy kiadót. Nem volt könnyű, mert sokan válaszra sem méltattak, de végül Köves Józsefet, a K.u.K. kiadó tulajdonosát nagyon is érdekelte a könyv, és minden rizikó ellenére kiadta, amiért nagyon hálás vagyok neki.  

 

– Vándor életet élsz. Gondolom, erre születni kell, de egy bizonyos idő után nem húz a szíved a megállapodáshoz? A magánéleted mennyire befolyásolja, hogy a világ valamelyik szegletében, hol itt, hol ott bukkansz fel?  Mit szól ehhez a párod?

 

– Sose gondoltam volna, hogy ez lesz az életformám. Van, amikor elegem is van belőle. Máskor meg olyan, mint a drog: ha túl sokáig kell egy helyen lennem, elvonási tüneteim jelentkeznek. A magánéletemet szerencsére nem befolyásolja annyira, egyikünk sem tud sokáig egyhelyben ülni.

 

– Ismerőseid, egykori olvasóid, de legfőképpen én, már nagyon várjuk, hogy saját regénnyel rukkolj elő, akár egy önéletrajzi ihletési könyvvel, figyelembe véve eddigi, igencsak eseménydús életutad és a barátaidnak küldött ízes, humoros „tudósításaid”-at. Várható ez a közeljövőben?

 

– Jó ötlet, de pillanatnyilag nem tervezek ilyesmit. Aztán szívesen fordítanék újra egy-egy érdekes könyvet, vagy talán írnék is. Ki tudja…    
Tobak Viktória


Kövess minket!