2021. Szeptember 27. | Adalbert
Előző

Hans Zimmer, a zeneszerző...

Következő

Gundelfinger Gyula...

Szeretet és szenvedély

Bayer Ilonát személyesen akkor ismertem meg, amikor az Elite magazin főszerkesztő-helyettese lett. Addig annyit tudtam csak róla, hogy népszerű tévés. Szerkesztőként, riporterként, majd az első CNN típusú TV Híradó egyetlen női műsorvezetőjeként, aki a világ friss híreivel egy héten át minden este beköszöntött az otthonunkba. Már az első cikkei után nyilvánvaló volt, hogy a mindig kedves, harmóniát sugárzó Ila nem csak az elektronikus újságírás területén remek, de az írott sajtó minden műfajában is profi, mondhatni, az írott szövegeknek is nagymestere. Igaz, akkor már két könyvet is írt. (A harmadik 2019 végén jelent meg.) Szeretettel és szenvedéllyel végzett munkája, munkabírása és terhelhetősége, igazságérzete csodálattal töltött el bennünket. Különösen a művészportrék, festők, képzőművészek bemutatásában remekelt, de bármilyen témájú anyagot kellett papírra vetnie, cikkei mindig nagy olvasottságot értek el.

A minap könyveim rendezgetése során kezembe akadt egy album Clair Szilard (Szilárd Klára), magyar származású festőnőről, amelyet Kratichwill Mimi műtörténésszel közösen jegyzett, majd egy másik művész, az Ezüst György életútját bemutató könyv borítóján olvashattam: Bayer Ilona, Faludy György és Losonci Miklós. Illusztris névsor, nagy tudású írótársak! Ez adta az ötletet, hogy ezúttal ne a már sokszor megírt, kibeszélt tévés múltjáról, ne a cikkekből már megismert gyerekeiről, unokáiról beszélgessünk, hanem vegyük górcső alá a művészetekhez, az íráshoz fűződő kapcsolatát.

 

Bayer llona által jegyzett könyvek 


– A kívülálló számára úgy tűnik, hogy különösképpen a festészet, a képzőművészet szippantotta be, de rendszeresen lehet önnel találkozni színházi premiereken is. Mikor és hogyan kezdődött ez a vonzalom?


– A gyerekkoromban gyökerezik. Pöttöm koromban lettem először a film, majd a színház, később a képzőművészet szerelmese. A szolnoki belváros közepén lévő Vörös Csillag moziba korán elvittek a szüleim. Emlékszem, összehajtott kabátra ültettek, hogy kilássak az előttem ülők feje mögül… A mozgókép iránti rajongásomat az sem szegte, hogy a forradalom évében lettem kisiskolás, és bizony óriási pedagógiai „bűntett” áldozatai lettünk. Tudni kell, hogy Szolnokot sokáig „kis Moszkvának” becézték, lévén Kádár János az itteni egyik szovjet laktanyából mondta el első vezetői beszédét. A túlbuzgó, a városi pártvezetésnek megfelelni akaró tanárok már hatévesen elvittek bennünket is a fasizmus rémségeit, a haláltáborok borzalmát bemutató filmekre. Azt a traumát nehéz volt feldolgozni.


1957-et írtunk, amikor a Szigligeti Színházba sok nagynevű színészóriás került. Forradalmi múltjuk miatt a fővárosi teátrumokból kitiltva, a pesti lakhelyükhöz, családjukhoz legközelebb eső színházként Szolnokra szerződtek. Mensáros Lászlót, Mádi Szabó Gábort, Somogyvári Rudolfot hatévesen láttam először. Megbabonázva néztem őket az első sorok egyikéből. Velük eldöntetett a sorsom… Egy életre szerelmetes rajongója lettem az élő színjátszásnak. Ráadásul a szolnoki társulatnak remek korszakai voltak. Frissen végzett főiskolások pezsdítették fel az életet. Nálunk kezdett a Drahota Andrea-Kozák András házaspár, néhány évfolyamtársukkal egyetemben. És óriási szenzációként 1971 január15-én itt volt az ősbemutatója pl. Örkény István Macskajátékának. Felfokozott szellemi pezsgésben égett a város. Középiskolás diákként örökké a színházban lógtunk…

A szépművészetekkel is itt szökkent szárba a szerelem. A legpatinásabb, első magyar művészteleppel szemben, a Zagyva túloldalán nőttem fel. Sétáinkon gyakran hallottam a felnőttek beszédében olyan neveket, mint Aba-Novák Vilmos, Deák Ébner Lajos, Bihari Sándor, Pólya Tibor, Chiovini Ferenc, Pátzay Pál, Bernáth Aurél . De mesebeli történeteket is megmozgatták a fantáziámat a művészkolónia kialakulásáról, amely csírájában egyetlen személyhez, az osztrák Pettenkofen nevéhez fűződik. Nem sokkal később személyes kapcsolatba is kerültem a Szolnoki Művésztelep alkotóival. Ötödikes koromban festőművész rajztanár kaptunk Bokros László személyében.

Az első CNN típusú TV Híradó egyetlen női műsorvezetőjeként.

A vele töltött négy év hatalmas művészettörténeti tudást adott nekünk, emellett bejárhattunk a műtermekbe is gyakorolni. Nagyon sajnálom, hogy az akkori rajzaimat tartalmazó mappa költözéseim áldozata lett. Pedig grafikai lapjaimat jónak ítélte Bokros tanár úr, olyannyira, hogy középiskolaként a budapesti Török Pál utcai „Kisképzőt” (Képző és Iparművészeti Gimnázium) ajánlotta. De tizennégy éves kamaszlányként elképzelhetetlennek tartottam, hogy kikerüljek a családi fészek melegéből…

Később, amikor ezt elmeséltem festőbarátaimnak, tréfás felhanggal ugyan, de komolyan mondták: „Ha erre a pályára kerültél volna, konkurenciát jelentenél, így viszont a nyertünk veled el egy elkötelezett „szószólót”, akit mi nagyon megbecsülünk, hisz oly kevesen foglalkoznak velünk. Neked viszont sokat köszönhetünk.”

Kétségkívül, az MTV-nél ez volt az egyik területem a kulturális műsoraimban. Átlagszámítások szerint csak TV Híradós tizenhat évem alatt nagyjából 4000 kisriportot készítettem a vizuális művészetek alkotóiról. Később pedig nagyon sok hosszabb műsort, beleértve a nagyobb lélegzetvételű, egyórás portréfilmeket is. A két legemlékezetesebbet Pierre Székelyről, a Párizsban élt szobrászművészről, illetve az Izraelből 50 év után hazatelepült Clair Szilardról, Szilárd Kláráról forgattam.

– A köztévé átalakulását követően, amikor megszűnt az ottani pozíciója, volt egy időszak az életében, amikor kiállítás megnyitókat szervezett, azokon moderátorként is közreműködött, de olykor a katalógusok szöveget is ön írta. Mi volt előbb, a festőbarátok, vagy a kiállítások során kialakult kapcsolatok váltottak barátsággá?

– Ez utóbbi az igaz. Több évtizedes rádiós és televíziós munkám során a tárlatokról való tudósítások hozták az ismeretségeket. Nemcsak a galériákban, hanem a műtermekben is dolgoztunk – ezt valósággal imádtam – ott több idő jutott a munka közbeni, utáni beszélgetésekre. Azt az kíváncsiságot, és szeretetet, amellyel az alkotói munka titkairól, és persze életútjukról faggattam őket, őszinteséggel és barátsággal hálálták meg. Már TV Híradós éveimben felkértek kiállítások megnyitására. Tudták, hogy én nem szakmai szempontok szerint értékelek, hisz nem vagyok művészettörténész, hanem érdekes eseménnyé teszem a vernisszázsokat.

1. képen Jordi Pallares katalán festőművésszel és Patricia Puchol gyűjtővel  2. képen Claire Szilárd festményével

– Ön szerint mely tulajdonságai segítették abban, hogy az érzékeny művészek beengedjék az életükbe, megnyíljanak és megmutassák legbelsőbb énjüket?

– Mindenekelőtt az őszinte gyermeki kíváncsiság. Éveim szaporodásával is őrzöm ezt. Aki látja, milyen érdeklődéssel fordulok felé, könnyebben megnyílik, és szívesen mesél. A közvetlenség istenadta tulajdonságom. Valószínűleg ez az oka, hogy erre a pályára terelgetett engem a Teremtő. Nekem ugyanis egyáltalán nem fordult meg a fejemben a médiának egyetlen fajtája sem. Mint ahogyan színésznő sem akartam soha lenni. A pályaválasztáskor, 18 éves koromban még fogalmam sem volt, mit is szeretnék kezdeni magammal. Annyit tudtam, hogy olyannak kell lennie, amit nagyon szívesen, szívvel-lélekkel csinálok. Szenvedélyes, nyüzsgő, a változatosság inspirálta ember vagyok, aki a monotóniát nem bírja elviselni. Tréfásan azt szoktam mondani, engem a pálya választott ki... Bárkinek/bárminek is köszönhetem, hálás vagyok érte. Mind a rádióban, mind a televízióban, később pedig az írott médiában is izgalmas, mozgalmas, sikeres élet adatott. Sosem volt két egyforma napom…

Nádorfi Lajos Életműkiállításán 2020


– Mikor kezdett írni, mi volt előbb, az írás vagy a tévézés?

– Az írás volt előbb. Sokkal korábban. 16 éves koromban már színházi beszámolókat írtam, és kiterjedt levelezésem itthoni és határon túli barátokkal kis túlzással zsenge irodalmi színvonalúnak mondható. Rádiós és televíziós évtizedeim alatt is szenvedélyesen és folyamatosan írtam. Számtalan újságcikk mellett két könyvem is megjelent, az általad is említett Szilárd Klára portré és a Művészek és otthonok c. interjúkötet. Ez utóbbi 30 ezer példányban kelt el, ez ma már hihetetlen.... Amikor 2000-ben vége szakadt a televíziós pályámnak, az írott sajtóban találtam magamnak szerelmes munkát. Az ELITE magazin, később pedig a SPEKTRUM c. periodika főszerkesztő-helyettese voltam Ez utóbbi rövidebb időszak volt az életemben, mégis különösen büszke vagyok rá, ugyanis a lap teljes külső és tartalmi megújítására szabad kezet kaptam.

 "szenvedélyesen és folyamatosan írok"


– Múlt évben egy dupla szerelem eredményeként megjelent könyve, az Anyós lettem Japánban. A dupla szó azt jelzi, hogy nagyobbik lányát egy szerelem vitte Japánba, ön pedig a családi látogatások során szeretett bele a Felkelő Nap országába. A könyvről elmondható, hogy ilyen típusú országot bemutató kiadvány még nem volt a piacon. Művészeti albumokra emlékeztető szerkezet, elegáns kivitel, az érdekes informatív szövegek mellett sok csodálatos fotó... Mesélne utóbbi tíz évének legjelentősebb munkájáról?

– 1996-ban jártam először Japánban, a Pierre Székely portréfilm forgatásán. A reggeltől éjszakáig tartó munka miatt túl sokat nem láttam abból a távoli világból, ám különleges atmoszférája már akkor megfogott. 12 éve, mióta Petra lányom kutatói ösztöndíjat kapott, majd férjhez ment, gyakran megfordulok a szigetországban. Miután Kóbéban egy igazi „bennszülött” családban élem a japánok hétköznapi életét, mélyebben megismertem a nyugati világ számára nagyon idegen, szinte érthetetlen viselkedési formákat.

Bayer Ilona Kóbéban egy igazi „bennszülött” családban élt. így mélyebben megismerhette a japánok hétköznapi életét.

A turisták csak a külsőségeket látják, én a számukra megismerhetetlen belső világot igyekeztem bemutatni. Nem útikönyvet akartam írni, inkább utat mutatni a japán lélekhez, kulcsot az ország sikertörténetéhez. Ehhez természetesen egy élet is kevés lenne. Ezért sokáig ott élő magyarok, illetve Magyarországon letelepedett japánok izgalmas interjúival egészítettem ki saját tapasztalataimat. Portréjuk különleges sorstörténet, miközben a japán életmód rejtelmeibe is bevezetik az olvasót. Nemcsak az utazásaim jelentettek óriási élményt, hanem a velük való hosszú beszélgetések is.

– Nem volt problémamentes az élete: három férj, három saját, több szívébe fogadott gyerek nevelése, tévés karrierjének erőszakos megtörése, létbizonytalanság…. Mindezek ellenére hihetetlen kiegyensúlyozottság, szeretet életöröm árad önből. Miből táplálkoznak ezek a pozitív tulajdonságok, honnan ez az őszinte mosoly, ami – annak ellenére, hogy pontosan látja a világban lévő szépségek mellett a sok negatívumot is – mindig ott látható a tekintetében?

– Magam is gyakran elcsodálkozom, amikor magyarázatot keresek. Talán a gyermekkorból átmentett ártatlan őszinteség? A családi örökségként kapott tisztesség? Vagy az élet szenvedélyes szeretete? Titok ez, csodás ajándék, amit ki tudja minek, kinek köszönhetek. A Sorsnak? A Jóistennek? Az Univerzumnak? Lám, erre sincs egyértelmű magyarázat…


Utánajártunk: 
Bayer Ilona: Anyós lettem Japánban (Hétköznapok a Felkelő Nap országában) című könyvét a kiadótól lehet megrendelni e-mailen (csigomalomalapitvany@gmail.com) vagy telefonon (Bartunek Katalin 06 20 534 1333) 



Tobak Viktória

 

 

Előző

Hans Zimmer, a zeneszerző...

Következő

Gundelfinger Gyula...

Kövess minket!