2021. Szeptember 17. | Zsófia
Előző

Melodikus death metal...

Következő

Hans Zimmer, a zeneszerző...

Emlékezzünk!

Reigl Judit

2020. augusztus 7-én, 97 éves korában elhunyt Reigl Judit, Kossuth-díjas festőművész, kinek személyében a legsikeresebb, és talán legnépszerűbb magyar származású kortárs művészt vesztettük el.

 

Reigl Judit 1923. május 1-én született Kapuváron. Szőnyi István tanítványaként 1941 és 1946 között végezte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként Olaszországba utazott. 1948 októberében tért vissza Magyarországra, ahol időközben kiépült a szovjet típusú diktatúra, ezért úgy döntött, elhagyja az országot. Többszöri próbálkozás után végül 1950 márciusában sikerült átszöknie a vasfüggönnyel lezárt határon, s pár hónap múlva megérkezett Párizsba. 

 

1954 májusában a szintén magyar származású festő-barát, Hantai Simon elvitte André Bretont a „szürrealizmus Pápáját” Reigl műtermébe. Breton azonnal egyéni kiállítást ajánlott Reigl Juditnak, amelyet ő először visszautasított, de végül novemberben elfogadott. A párizsi szürrealisták akkori kiállítóhelyén, a Galerie Etoile Scellée-ben rendezett kiállításon figuratív és absztrakt művei egyaránt szerepeltek.

 

A kiállítást követően megszakította kapcsolatát Bretonnal, és a festés fizikai mozzanatát erőteljesen hangsúlyozó, tisztán absztrakt festészet felé fordult. Saját testét eszközként használta: puszta kézzel vetette az ipari festékből és lenolajból kevert festéket a vászonra, majd különböző fémeszközökkel formálta robbanó alakzatokká. Így készültek a Robbanás (Éclatement, 1955–58), a Dominancia-központ (Centre de dominance, 1958–59) vagy a Tömbírás (Écriture en masse, 1959–65) című sorozatai, melyekben a különböző tér- és színkonfigurációk festéksávjai olyan hatást keltenek a fehér alapon, mintha a művész teste és a festék nehézségi ereje által létrehozott erőterek lennének. Életműve egymástól jól elhatárolható, izgalmas sorozatokból áll.

 

A Guanó (1958–65) sorozat darabjaiban Reigl újrahasznosította azokat az elrontott vásznait, amelyekkel előzőleg műtermének padlóját fedte be. Ezek a műtermi hulladékokat magukba építő művek– a gesztusfestészet közvetlenségével szemben – az idő múlását dokumentálják a vastagon rétegződött festéktextúrákon keresztül. Reigl Judit 1963-ban elköltözött Párizsból, s a fővárostól délnyugatra található kis faluban, Marcoussis-ban telepedett le. 1966 februárjában, miután felfigyelt a vásznán felsejlő antropomorf alakra, Ember (Homme,1966–72) címmel egy sor monumentális festményt szentelt a töredékes emberi alak, főleg férfi torzók megjelenítésének. Kibontakozás (Déroulement, 1973–85) című sorozatában érdeklődése ismét a gesztus tér- és idődimenziójafelé fordult.

 

A testmozgás ritmusával, illetve a vászon anyagán átszivárgásokat előidéző, szokatlan festékfelvitellel létrehozott, grafikus jelekből álló vízszintes csíkok a vászon mindkét oldalán láthatóvá váltak. Az 1980-as évek második felében visszatért az emberi alakhoz, kitartóan folytatta a testek és a terek vizsgálatát. Csillapíthatatlan alkotói vágyát és a teljes életművét a 2012-ben alkotott Madarak zárják.

 

Magyarországon a szélesebb körű siker 80 éves kora után köszöntött be, miután megismerkedett Makláry Kálmánnal. A galériás közreműködésével itthon 3 múzeumi kiállításon voltak láthatók a Kossuth-díjas festő fantasztikus alkotásai. 2005-ben a Műcsarnok adott otthont az első retrospektív tárlatnak, majd ezt követte 2010-ben a debreceni Modem és 2014-ben a budapesti Ludwig Múzeum. A művészt Makláry 2004 óta képviseli hazai és nemzetközi szinten egyaránt, műveit rendszeresen állítja ki Európa számos nevez művészeti vásárán. Ennek a kitartó munkának köszönhetően a nemzetközi szakma, nyugat-európai és amerikai szakemberek, művészettörténészek és gyűjtők elkezdték újra felfedezni életművét, amelyet követően számos elismert külföldi kiállítóhely adott helyet az alkotásait bemutató tárlatoknak.

 

Reigl Judit 120 alkotása több mint 30 múzeum gyűjteményeit gazdagítja világszerte. A New York-i MoMa, Metropolitan, Guggenheim Múzeum, a párizsi Centre Georges Pompidou, vagy a londoni Tate Modern – csak néhányat említve. 

 

Nagyon erős nő volt, akit a meg nem alkuvó szabadság szeretete és művészete tett halhatatlanná.

Soós Éva

 

Előző

Melodikus death metal...

Következő

Hans Zimmer, a zeneszerző...

Kövess minket!