2020. Szeptember 28. | Vencel
Előző

Kék Gyémánt ...

Következő

Gyakornoknak lenni...

Jelnyelvi színházi tolmács

Ha befejeződik a dal, már nem szabad jelelni, ha a szereplő részeg, akkor azt úgy kell tolmácsolni is, s van, hogy új jeleket kell kitalálni – többek között ezt is megtudhattuk egy különleges hivatás képviselőjétől, Vörös Zsolt jelnyelvi színházi tolmácstól, aki a 10. Egri Érsekkerti Nyári Játékokon 4 előadásban is tolmácsolt. Bár elmondása szerint a siketek és nagyothallók számára nagy élményt jelent egy színházi előadás, egyelőre csupán 10-12 színházban vannak jelen jelnyelvi tolmácsok.

 

 Hogyan lesz valakiből színházi jelnyelvi tolmácsolás?

 

–  A színház mindig is nagy szerelmem volt, Szegeden sokat jártam színházba, de nem vagyok az a színész alkat. A szüleim és az öcsém is hallássérült emberek, így a jelnyelv az anyanyelvem. A szintén halló húgom kezdett 2006-ban tolmácsolni színházban, majd indult egy továbbképzés színházi tolmácslásra, amin részt vettem, s 2011. december 11. óta én is tolmácsolok színházban. Öröm számomra, hogy a jelnyelvet, a színházat és a színházi tolmácsolást így össze tudom hangolni.

 

–  Mi volt az első előadás, amit tolmácsolt?

 

  A Chaplin filmje nyomán készült A kölyök című eladás. Furcsa érzés volt az első alkalom, de a siket emberek mondták, hogy nagyon tetszett nekik, bár ők azt találták furcsának, hogy férfi tolmácsol – egyelőre a női tolmácsok vannak elsöprő többségben.

 

– Miben más a jelnyelvi tolmácsolás egy színdarab esetében?

 

–  Teljesen másként zajlik. A mindennapi tolmácsolás során nem készülünk fel, s csak akkor fordítunk, ha az ügyfél elmondta a mondanivalóját. Egy színdarab esetében szinkronban zajlik a tolmácsolás.

 

– Mennyi idő alatt készül fel egy-egy színdarabra?

 

 – Régebben csaknem egy hónapot igénybe vett a felkészülés, ma már – több mint 100 előadással a hátam mögött – általában két hét elegendő. Megkapom a szövegkönyvet, emellett élőben vagy felvételről megnézem az előadást. A szövegek közel 80 százalékát megtanulom, de a színészek improvizációja miatt úgyis figyelnem kell, hiszen nagyon zavaró, ha a nagyothalló vagy siket néző nem azt hallja viszont, amit a színész mond. Azt is be kell gyakorolni, hogy mit nem kell például tolmácsolni, hiszen az előadás 70%-ában engem néznek, így ha lehetőség adódik rá, időt adok, hogy a színészek játékára koncentrálhassanak. Próbákra viszont nem járok, mert a színészek és a rendezők próbáról próbára mindig kitalálnak valami újat...

 

–  Próbál a tükör előtt?

 

–  Nem, inkább fejben játszom le, de van olyan eset, hogy például ismerősöknek, a húgomnak tolmácsolok egy részt, hogy elmondja, min kell javítani. Mivel a jelnyelv szókincse nem olyan választékos, mint a magyar nyelv, előfordul, hogy nekem kell kitalálni egy-egy jelet.

 

 – Az Egri Érsekkerti Nyári Játékokon nem csupán prózai darabokat jelelt, tavaly a Made in Hungáriát, idén a Csoportterápia – mjuzikelkámedit és az Anconai szerelmesek zenés komédiát is láthatják a nézők a tolmácsolásában... Miben más egy zenés darab?

 

–  A dalokat 100 százalékban megtanulom, hiszen tudnom kell például, hogy mikor van vége egy számnak, akkor fejezzem be a jelelést. A közönség is érzi, s nagyon zavaró, ha befejeződött a dal, én meg még ott tolmácsolok. A zenei darabok esetében az is fontos, hogy átadjam a zene dinamikáját, hogy a jelelés látványa is szép legyen. Többször megesett már, hogy egy előadás után odajött hozzám egy koreográfus, hogy fantasztikus, nagyon szép volt, amit csináltam.

 

 –  Énekel is közben?

 

 –  Magamban énekelek, amúgy csak tátogok, mert azok, akik szájról olvasnak, számukra segíti az értést, ha artikulálok.

 

 –  Mi a legnagyobb kihívás a színházi tolmácsolás során?

 

 –  Inkább a prózai dolgok, amikor hirtelen sokan próbálnak információkat átadni a hallóknak. Ilyenkor szelektálnom kell, hogy mi a fontos a siket embereknek, és ne csak kapkodják a fejüket. Ha például két színész diskurál, attól, hogyan állok, miként mozgok jobbról balra, balról jobbra, tudják követni, de ha 4-5 embert kell egyszerre tolmácsolnom, az veszett fejsze nyele – ezért ki kell választanom a lényeges mondatokat. Ha nem adom át a fontos információkat az előadás alatt, akkor elvesztik a történet fonalát.

 

–  Mennyire van igény színházi jelnyelvi tolmácsolásra - egyfelől a színházak, másfelől a nézők részéről?

 

– Színházfüggő, elsősorban az dönti el, mennyire befogadók az igazgatók, színészek, rendezők, hiszen áll valaki a színpad szélén, aki valamilyen szinten elvonja a figyelmet. Jelenleg körülbelül 10-12 színházban vagyunk jelen, a többieknél vagy nincs rá igény, vagy esetleg nem is tudnak erről a lehetőségről. De elég sok ajtón kopogtatunk, hogy legalább próbálják ki, miként tud ez működni. A siketek és nagyothalló emberek számára nagy élmény, hogy nem csak a televíziót nézhetik, vagy beülhetnek valahova kávézni egy ismerősükkel, hanem egy ilyen kulturális eseményen is részt vehetnek, együtt ülhetnek halló családtagjaikkal, halló társaikkal, s ugyanazt az élményt élik át. De halló emberek is odajönnek hozzám egy-egy előadás után, hogy számukra is plusz élményt jelentett.

 

–  Tatár Gabriella, a Pinceszínház Eger elnöke és színésznője azt mondta Önről, hogy „egy jelenség a színpadon”. Mondhatjuk, hogy színészkedik is?

 

–  Próbálok nem színészkedni, mert nem vagyok színész, de muszáj valamilyen szinten exhibicionistának lenni, hiszen több száz vagy akár több ezer ember elé ki kell állnom. S nekünk, tolmácsoknak produkálnunk kell magunkat, átvenni minden színész stílusát, játszani a mimikánkkal, kezünkkel, lábunkkal. Ha a szereplő szomorú, akkor ezt tolmácsolni kell, miként, ha például részeg, azt is meg kell mutatni. Ez nem egy parlamenti közvetítés, hogy ”faarccal” jeleljünk.

Előző

Kék Gyémánt ...

Következő

Gyakornoknak lenni...

Kövess minket!