2024. Május 18. | Erik, Alexandra
Előző

Anyaggá vált idő...

Következő

World Press 2023...

Renoir- fények és színek

Ez az első átfogó Renoir-kiállítás hazánkban, amelyről a kiállítás francia kurátora, Cécile Girardeau  a megnyitón így nyilatkozott: „A legszebb Renoir-kiállítás, amit valaha láttam.” S való igaz, remekművekkel találkozhat az, aki ellátogat a Szépművészeti Múzeumba, hogy megtekintse Renoir (1841-1919) életművét, akinek munkássága az érzések gazdaságsága, a világra és a benne élő emberekre adott szeretetteljes válasz jellemzi.

 

Pierre-Augusté Renoir kisfiúként egy porcelángyárban dolgozott, ahol korán felismerték rajzkészségét, s hamarosan a finom porcelán tervek készítésére is alkalmazták.  Korai aktjaira legnagyobb hatással Gustave Courbet realista festő művészete hatott.

 

Renoir és az impresszionisták

Korai alkotásai jellemzően impresszionista pillanatfelvételek voltak a való életről, tele csillogó színekkel és fénnyel. 1862-ben Párizsba költözött művészetet tanulni, ahol megismerkedett Frederic Bazille-lal, Claude Monet-val és Alfred Sisley-vel a kiváló impresszionista festőkkel. A négy barát hamarosan a fontainbleau-i erdőben kezdett festeni. Renoir korai alkotásai jellemzően impresszionista pillanatfelvételek voltak a való életről, tele csillogó színekkel és fénnyel, ennek ellenére a művész továbbra is a figurafestés és a portrék mellett kötelezte el magát.

 

Renoir 1869 nyarán két hónapig Monet mellett festett egy Párizs melletti csónakázó- és fürdőintézetben. A fény és a víz en plein air (szabadban) festésének gyakorlata révén barátjával, Claude Monet-val felfedezték, hogy az árnyékok színe nem barna vagy fekete, hanem az őket körülvevő tárgyak visszavert színe. Több olyan festménypár is létezik, amelyeken Renoir és Monet egymás mellett dolgozva ugyanazokat a jeleneteket ábrázolták. Az impresszionisták, ahogyan nevezték őket, a modern élet megörökítésére törekedtek, Renoir ebből az időszakból származó művei a hétköznapi emberekre, utcákra és a környékre helyezték a hangsúlyt, tele csillogó színekkel és fényekkel.

 

Első művészi sikerét 1874-ben, az első impresszionista kiállításon, majd ugyanabban az évben Londonban érte el. Ennek ellenére 1877 után eltávolodott a csoporttól. Az 1880-as évektől monumentális, klasszikus ihletésű stílust alakított ki, amely olyan avantgárd óriásokra hatott, mint Pablo Picasso. 1881-ben Renoir világutazásba kezdett, Olaszországba utazott, hogy megnézze a reneszánsz mesterek munkáit, majd később Algériába ment, Eugene Delacroix nyomdokain. Algériában súlyos tüdőgyulladásos rohamot kapott, hat hétig ágyban feküdt, és maradandóan károsította a légző rendszerét.

 

Renoir és a hölgyek

Az 1880-as évek előtt Renoir nagyon kevés aktot festett, ennek ellenére korai munkásságának szép példája, és Courbet hatásának bizonyítéka a Diana, 1867. A festmény látszólag mitológiai tárgy, naturalista műteremmunka. Az alakot gondosan megfigyelték, szilárdan modellezték, és egy kiagyalt tájra helyezték. Ha a mű még mindig „diák” darab, akkor már Renoir felfokozott személyes reakciója is jelen van a női érzékiségre. A modell Lise Tréhot, aki akkoriban a művész szeretője volt, és számos festmény ihletője.

 

A művész 1881-es olaszországi útja – ahol a római szobrászat és a reneszánsz festészet magával ragadta –, újra felkeltette érdeklődését az aktok iránt, és sokkal gyakrabban kezdte megfesteni női alakjait, aminek köszönhetően Renoir az érzéki aktjairól és a csinos nők bájos jeleneteiről vált híressé. Bár munkásságát tekintve sokkal összetettebb és átgondoltabb festő volt, mint azt általában feltételezték. Korai aktjaira legnagyobb hatással Gustave Courbet realista festő művészete hatott. A jellegzetes impresszionista stílusban Renoir a színeket szabadon használva mutatta meg a jelenet részleteit, így alakjai lágyan összeolvadnak egymással és környezetükkel.

 

A Szépművészeti Múzeumban szereplő képek között megtalálható a múzeum tulajdonában lévő egyik késői képe, a Fekvő női akt, Gabriella, amely az első verziója egy hármas sorozatnak, – második és harmadik darabja a Musée d’Orsay, illetve a hozzá tartozó Orangierie-ben található. Gabrielle egyébként az egyik kedvenc modellje, a család barátja volt. A három kép együtt még soha nem volt kiállítva, elsőként Budapest közönsége láthatja együtt.

 

Renoir és a portré

Renoir portrékészítés iránti vonzalma felkeltette egy sor avantgárd érzékenységű mecénás figyelmét. A politikailag radikális cukrásztól, Eugène Murertől a gazdag társadalom hölgyéig, Madame Georges Charpentier-ig a mester minden pártfogóját szeretetteljes bájjal festette le. Egyik legpompásabb és legambiciózusabb portréja, Marguerite Charpentier festménye gyermekeivel ötvözi a modern kötetlenséget és intimitást egy régi mesterportré kompozíciós szigorával. A festményen jól látható Charpentiers japán művészet iránti fejlett ízlése is. Renoir családtagokat, a családi életet, barátokat, olyan embereket festett meg, akik élete részesei voltak, így művészetének részesei is lettek. A művészettörténészek azt mondják róla, hogy az életöröm festője volt.

 

A portrék anyagilag támogatták Renoirt, különösen azután, hogy a Charpentier-festményt az 1879-es szalonban nagy sikerrel kiállították. Renoir valójában Charpentier asszony otthonában találkozott az egyik legnagyobb mecénásával, Paul Berard bankárral, akivel nagyon közel kerültek egymáshoz.

 

Renoir és az új irányzatok

Újonnan megszerzett pénzügyi szabadságával Renoir más művészeti irányokat is kezdett felfedezni. 1890 után irányt váltott, és visszatért a vékony ecsettel festett színhasználathoz, amely feloldotta a körvonalakat. Ettől az időszaktól kezdve különösen a monumentális aktokra és a hazai jelenetekre koncentrált. Az 1880-as évek végére és az 1890-es évek elejére Renoir a régi mesterek kutatását a lineáris klasszicizmusról Tiziano és Rubens kolorisztikus hagyományaira, valamint a tizennyolcadik századi francia művészet kendőzetlenül érzéki szépségére helyezte át. A művész munkásságát hivatalosan is elismerték, a francia kormány felkérte, hogy készítsen egy festményt a Musée du Luxembourg számára – egy új, élő művészek munkásságának szentelt múzeum számára. Renoir elkészítette a Két fiatal lány a zongoránál öt változatát, hogy a képzőművészeti miniszter válasszon. A lányok zongoránál téma a tizennyolcadik századi francia műfaji jeleneteket idézi, különösen Fragonardét. 

 

Az idős Renoir

A huszadik század elején Renoir idős kora és hanyatló egészségi állapota ellenére kitartott a művészi kísérletezés mellett. Elfogadta a szobrászatot, és segítségül felvett egy fiatal munkatársat, Richard Guinót, hogy az ő tervei alapján modelleket alkosson. Továbbra is festett portrékat, és  a Tilla Durieux vitathatatlanul késői korszakának legszebbje. A piramis alakú kompozíció, a pazar jelmez és az ülőkét keretező textíliák Tiziano portréi ihlették, tanúsítva Renoir folyamatos csodálatát a reneszánsz művészet iránt. A meleg vörös tónusok és a monumentalitás kiterjedt érzése azonban a késői stílusjegyei. 

 

Renoir a késői éveiben a fizikai leépülése okán leginkább Dél-Franciaországban élt a Földközi-tenger partjainál, de Renoirt a mediterrán  klasszicizmus árkádiai eszménye is vonzotta. Későbbi, rubensi aktjai a huszadik században soha nem látott túlzásba jutottak. Mary Cassatt úgy jellemezte a képeken látható alakokat, mint „nagyon kövér vörös nők, nagyon kicsi fejjel”. 

 

Élete későbbi éveiben még a súlyos reumás ízületi gyulladás sem tudta visszatartani Renoirt a festéstől, amely tolószékbe zárta, és korlátozta mozgását. Ízületi gyulladása végül annyira elromlott, hogy a keze és a válla maradandó fizikai deformációt hagyott maga után, ami megkövetelte, hogy festési technikáját változtassa, hogy alkalmazkodjon fizikai korlátaihoz. 

 

1919-ben bekövetkezett halála előtt Renoir a Louvre-ba utazott, hogy megnézze a múzeumban a nagy mesterek remekei mellett függő festményeit. 

 

Renoir termékeny művész volt, több ezer festményt készített, stílusának meleg érzékisége a művészettörténet legismertebb és leggyakrabban reprodukált alkotásaivá tette festményeit. Renoirt a huszadik század elején az egyik legnagyobb modern francia festőként ünnepelték, nemcsak impresszionista munkássága miatt, hanem kései munkáinak megalkuvást nem ismerő esztétikája miatt is.

 

Helyszín és időpont: A párizsi Musée d’Orsay-val és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben rendezett kiállítás 2024. január 7-ig megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban.

Összeállította: Tobak Viktória

 

Előző

Anyaggá vált idő...

Következő

World Press 2023...

Kövess minket!