2024. Március 19. | József, Bánk
Előző

Reigl Judit...

Következő

Rebekka Bakken, a szenvedélyes outsider...

Az Art Deco nagyasszonya

Tamara de Lempicka

Az „Arts Decoratifs” stílus legemlékezetesebb alakja Tamara de Lempicka volt, ennek ellenére 10-ből kilenc embernek semmi nem jut az eszébe róla. Így voltam ezzel én is, amikor a közösségi média egyre másra dobta fel a képeit. Bár az alkotások ismerősek voltak és magával ragadtak, a festőről semmit nem tudtam. Hála kíváncsiságomnak, utána olvastam, és úgy döntöttem a netről megszerzett „tudásomat” megosztom önökkel is. Ismerkedjünk hát meg egy kicsit a művésznő életével, művészetével és azzal a korral, amikor legjellegzetesebb műveit megalkotta.

 

Tamrara Maria Gorska jómódú szülők gyermekeként született 1898. május 16-án Varsóban. Korán elváltak a szülei, ennek kompenzálására gazdag nagyanyja ruhákkal és utazásokkal kényeztette, 14 éves korában már a svájci Lausanne-ban járt iskolába, nyarait pedig a milliomos bankár férjjel rendelkező nagynénjénél töltötte Szentpéterváron. Az ott megtapasztalt nagyvilági életmód határozta meg az elkényeztetett fiatal lány vágyait a jövőjével kapcsolatban, azt, hogy miként és hogyan akar élni.

 

Az első világháború kitörésekor a 15 éves lány beleszeretett Varsó legjóképűbb agglegényébe, majd hamarosan, 16 éves korában össze is házasodott a hozományvadász Tadeusz Lempickivel Szentpéterváron. A hozományt bankár nagybátyja biztosította. Egy évvel később Tadueszt letartóztatták a bolsevikok, de Tamara, kihasználva szépségét, kiszabadította. A pár Párizsba menekült, és ott kezdődött igazán Tamara de Lempicka fantasztikus életének története.

 

A húszas évek a dzsesszkorszak, a flapperek, a szesztilalom, a Charleston, a gengszterek, A nagy Gatsby, Mary Pickford és F. Scott Fitzgerald, a Chrysler Building, a Radio City Music Hall időszaka. Ezek mind az Art Deco művészeti stílus kiemelkedő példái. Sok ékszer-, bútor-, ruha-, szövet- és kerámiatervező számára a 20-as évek art deco stílusa a maga geometrikus motívumaival és élénk, merész színeivel a díszítőművészeti korszak legjobb és legtisztább formáit képviseli. Az Art Deco 1925-1935 között érte el csúcspontját. Olyan komoly művészeti mozgalmakból merített ihletet, mint a kubizmus, a futurizmus és a Bauhaus. Párizsban az 1920-1930 közötti időszak meghatározó művészeti formája volt.

 

A francia fővárosba érkezett Tamara de Lempicka amellett, hogy művészetet tanult, elsősorban André Lhote-tól, és éjjel-nappal dolgozott, hogy eltartsa férjét és a hamarosan megszületett kislányát, Kizette-t. a párizsi bohémvilág elismert alakja lett. Gyakran lehetett látni Pabló Picasso, Jean Cocteuau, André Gide és néhány igen csinos fiatal hölgy társaságában. Jól ismert portréfestő lett, akinek jellegzetes art deco stílusa volt. Az első festményeit a Colette Weill Galériában értékesíti, ezáltal kapcsolatba kerül a Salon des Indépendants, a Salon d`Automne és a Salon des Moins de trente Ans kiállításokkal. Ez lehetővé teszi számára, hogy folytassa fényűző életét. Lánya, Kizette de Lempicka-Foxhall így ír Tamara De Lempicka Passion By Design című életrajzában: „Mindenkit megfestett, a gazdagokat, a sikereseket, a híreseket, a legjobbakat. Munkái kritikai elismerést, társadalmi hírnevet és jelentős vagyont hoztak neki.” 

 

Az elegáns és ragyogó külsejű asszony kicsapongó életébe, botrányaiba, biszexuális kapcsolataiba a férje egy idő után belefáradt s 1927-ben a pár külön ment, majd 1931-ben el is váltak. Bár Tamara elég pajzánul viselkedett, soha nem számított arra, hogy a férfi elhagyja. De megtette, és emiatt az asszony el volt keseredve. A következő pár évben az elképesztő rajzkészséggel rendelkező művész élete a festészetről, a kicsapongásokról és a lányáról szólt. Ekkor vált szorosabbá kapcsolata egyik pártfogója, Raoul Kuffner von Diószegi báróval (1886–1961, a magyar nemességet kapott Kuffner családnak cukorgyára volt Felvidéken és Diószegen), akihez – társadalmi helyzetének megerősítésére – 1934-ben feleségül megy.

 

A második világháború fenyegetése miatt a család Amerikában távozott. Először Hollywoodba – ahol hamar a sztárok kedvenc művésze lett –, majd 1943-ben New Yorkba költöztek. Itt, a kétemeletes északi fényű műteremben még egy-két évig a régi stílusban festett.

 

Amikor a háború véget ért a családod ismét Párizsban találjuk, újra megnyitotta híres műtermét a rue Mechain-en, de sikere meg sem közelítette a korábbi párizsi éveiben elérteket. A báró 1962-ben bekövetkezett halála után ismét Amerikába, de ezúttal Houstonba költözött, hogy lánya, Kizette közelében lehessen. Az asszony houstoni fejezete megelőzi az Instagramot és túlszárnyalja Hollywoodot. Művészien megkoreografált, tömegeket megállító jelenlét volt parfümfelhőben, bíborvörös ajkakkal és körmökkel, Madame Grès és Schiaparelli ruhákban. Az akkoriban nagyon divatos palettakéssel kezdett festeni, de az absztrakt expresszionizmus megjelenése – és a kor előrehaladta – az 1950-es és 1960-as években megállította a karrierjét. Kissé elfeledve, munkáit figyelmen kívül hagyva folytatta a festést, új és régi vásznait egy padláson és egy raktárban tárolta.

 

1966-ban a párizsi Musee des Arts Decoratifs emlékkiállítást rendezett „Les Annees '25” címmel. Sikere megteremtette az első komolyabb érdeklődést az Art Deco iránt. Ez inspirált egy Alain Blondel nevű fiatalembert arra, hogy megnyissa a Galerie du Luxembourgot, és nagyszabású retrospektív tárlatot szervezzen Tamara de Lempickáról. Ez reveláció volt a művészvilágban, s Tamara fokozatosan – ahogy az art deco és a figuratív festészet –, ismét népszerűvé vált, a művészvilág újra felfedezte őt.

 

Már 80 éves volt, amikor 1978-ban végleg Mexikóba, a családja közelébe költözött, és Cuernavacában vásárolt egy gyönyörű házat, a Tres Bambus-t, amelyet egy japán építész épített egy elegáns környéken. Kétségbeesett, hogy megöregszik ezért utolsó éveiben a fiatalok társaságát kereste. Gyászolta szépségének elvesztését, és a végsőkig mogorva volt, de mint egész életében, még ekkor is festett, egészen a halála napjáig, 1980. március 18-ig.

 

Napjainkban újra felfedezték az art deco nagyasszonyát, Tamara de Lempicka-t.  Újragondolták a Párizst, Olaszországot, Hollywoodot, New Yorkot, Houstont és Mexikót egyaránt otthonának nevező művésznő hagyatékát, amely úgy olvasható, mint egy 20. századi, elsöprő erejű regény. Aranyozott élet, botrányok, bátorság, ékszerek, menekülés a bolsevikok és a nácik elől, kalandok mindkét nemmel, címzetes házasság.

 

„Csodálatos művész volt, nyilvánvalóan gyönyörű, és mindent maga talált ki; ő maga irányította a karrierjét. Nem volt senki, akire támaszkodhatott volna. Kemény nő volt, de ha az ember belehelyezi őt abba a kontextusba, ami a világban zajlott, még jobban csodálja őt. Ő egy igazi túlélő.” – nyilatkozta Tamaráról dédunokája, Marisa de Lempicka, aki édesanyjával, a festőnő unokájával, Victoriával a világhírűvé vált művész hagyatékának megőrzéséért és minél igazabb megismertetéséért megalapította a Tamara de Lempicka Alapítványt.

 

Tamara de Lempicka művészetének elismerését jelzi, hogy egy tavaly februári londoni árverésen egy párizsi kabarészínésznőhöz elbűvölő ódát kínáló vászon, a Portrait de Marjorie Ferry (1932) 21,1 millió dollárért kelt el. Marjorie Ferry, a Párizsban fellépő ismert brit énekesnő a Jazz Age glamour kvintesszenciája, hűvösen csábító és összetéveszthetetlenül modern. Egy lépcsőház vagy erkély íves korlátja mellett állva elfordítja a fejét, és úgy pózol, mint az ezüst paraván istennője, karcsú, szőke sisakja a homlokán omlik, mint Carole Lombardé, és a fejét úgy nyírják le, mintha egy kamera tenné le. Ennek az alkotásnak az eladása a sztratoszférába repítette de Lempicka művét, és a 2020-ban eladott 10 legjobb impresszionista és modern tétel között a 8. helyre emelte.

 

De adjunk egy vizuális támpontot: „A nő a zöld Bugattiban”  – a legtöbben azonnal felismerik a festményt – Frida Kahlo portréinak, Andy Warhol Campbell's Soup dobozainak és Georgia O'Keeffe virágainak szintjén ikonikus.

Összeállította: Tobak Viktória

 

 

Előző

Reigl Judit...

Következő

Rebekka Bakken, a szenvedélyes outsider...

Kövess minket!