2021. Április 12. | Gyula
Előző

Az örök útkereső...

Következő

Szabad akarat...

A Dunától a Hudsonig

Walkó Miklós

Mostanában nem lehet túl sok biztató, reménykeltő tudósítást olvasni a magyar turisztikai helyzetről. Van időnk tehát arra, hogy belemerüljünk a kezdetekbe és visszatekintsünk a múltba. Szokták mondani, hogy minden ember élete kész regény – nos, nem tudom, mennyire igaz ez a közhely, de az tény, hogy Walkó Miklósé, akit a magyar turizmus doyenje-ként is szoktak emlegetni, kétségkívül az.

 

Mindez kiderül abból a két, zártkörűen terjesztett memoárból is, amelyet nemrég kaptam tőle online formában. Jó lenne, ha ezek akár tankönyvként szerepelhetnének a mai turizmusképzési intézményekben, és könyvesboltban, vagy online is elérhetőek lennének.

 

Aki hét nyelven beszél

Walkó Miklós, aki hat évtizede foglalkozik ezzel a szakmával, vagy inkább, hivatással, a szállodaportástól a külföldi képviselet vezetéséig és Magyarország turisztikai nagykövetéig, minden poszton kipróbálta magát, nagy sikerrel.

 

Ahogy ezt tőle tudom: „54 évig dolgoztam, összesen három munkaadóm volt: a HungarHotels, az IBUSZ és a Magyar Turizmus Zrt. Ebből 18 év a szállodaiparban, 18 év utazási irodában, és 18 év a nemzeti turisztikai marketing szervezetnél. 25 évet éltem külföldön, tíz évet New Yorkban, tíz évet Frankfurtban, három évet Stockholmban, két évet Berlinben és egy fél évet Párizsban. Összesen 85 országban jártam, ezen belül az USA 31 államában. 50 légitársasággal repültem, 12 hajóstársasággal utaztam.

 

Mintegy 170 szállodára emlékszem, ahol laktam, a legemlékezetesebb „top 10”: Martinez Cannes, Hayman Island Resort, Al Bustan Palace Oman, Beachcomber InterContinental Moorea, Grand Hotel Viareggio, Adlon Berlin, Galijot Porec, The Greenbrier West Virginia, Watergate Washington DC, Kahala Hilton Honolulu.”

 

Hotel Martinez Cannes, ma és 1980-ban

 

Doktori címet a Közgazdasági Egyetemen szerzett. Társszerzője a Vendéglátó Főiskola „Szállodaszervezés” című tankönyvének, valamint „A magyar vendéglátás és turizmus újkori története” című könyvnek. Angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz, svéd nyelvvizsgája van. Fontosabb kitüntetései: a Magyar Köztársasági Érdemkereszt, Pro Turismo díj és a Marencich Emlékplakett. A DRV, a Német Utazási Szövetség tiszteletbeli tagja, a magyar Discover America Bizottság tiszteletbeli elnöke.

 

Páger Antaltól Jayne Mansfieldig

Hogyan is kezdődött? 1957-ben a Gellért szálloda még csak egy torzóként létezett, mert a Gellért téri szárny a háború alatt kiégett. Ezért csak a szobák fele volt kiadható, főleg a Kelenhegyi úti részen. A mintegy száz szobából csak néhány rendelkezett fürdőszobával. A vendégek három csoportba voltak sorolhatók, külföldi üzletemberek, belföldi vállalati kiküldöttek és néhány valamilyen okból kivételes helyzetű vidéki magyar, tudós vagy vállalkozó. A kiküldöttek elhelyezése igen szerény volt, de az árak is alacsonyak ekkortájt. Gyakorlatilag tömegszállásról beszélhetünk, csak az emeletes ágyak hiányoztak. A szállodaipart és vendéglátást a kommunista rendszer akkor szükséges rossznak tekintette, a magyarok üdültetését szakszervezeti és vállalati üdülőkben oldotta meg.

 

De akkor sem hiányoztak a híres vendégek. Évekig a szállodában lakott az 1956 után a Dél-Amerikából hazatért Páger Antal későbbi feleségével, Szilágyi Beával, aki a Színművészeti Főiskola párttitkárjaként segítette Páger beilleszkedését, no meg a háború előtti villája visszaszerzését. Stella Adorján újságíró, humorista, már a háború előtt is a szállodában lakott és ezt az előjogát megtartotta.

 

– A legtöbb Budapestre látogató híres ember a Gellértben szállt meg, – ötcsillagos luxus szállodák még nem léteztek – mint a világhírű hegedűművész Yehudi Menuhin, vagy az amerikai író, John Steinbeck, akitől dedikálva megkaptam egyik leghíresebb könyvét, a „Kedves csirkefogókat”. Egy kis kollekció azon sztárokból, akikkel a Gellértben találkozhattam: Richard Nixon, Zsazsa Gábor, Anthony Quinn, Marina Vlady, André Kosztolányi, Jayne Mansfield és férje, Mickey Hargitai, Pablo Casals, Bernard Blier, Jean Sorel, Szirmai Albert, Kittenberger Kálmán.

 

Szobák és üveggyöngyök

Akadtak vendégek, akik kihasználták az áruhiányt és jatt helyett egy-egy tárgyi ajándékkal igyekeztek kedveskedni. Eleinte a (reklám) golyóstoll, később az amerikai cigaretta és a skót whisky volt a sláger. A cigarettát és a whiskyt, ha megszorultunk, el is lehetett adni, bár mindig fájó szívvel váltam meg tőlük, holott kellett a pénz a család fenntartására. Voltak persze, akik úgy érezték Afrikában vannak, és a magyaroknak „üveggyöngy” is elég. Egy külföldiekre specializálódott prosti mesélte felháborodva, hogy a vendég egy fél pár harisnyát adott neki azzal, hogy a másik félért még egyszer vissza kell jönnie…

 

Budapestiek nem kaphattak szobát, csak házaspárok és egyneműek lakhattak együtt egy szobában, különben két szobát kellett kivenni. A megoldás az „A” szoba volt. Papíron két szobát adtunk, amit ki is kellett fizetni, de csak egy kulcsot. Így nem ritka eset volt, hogy több kiadott szoba volt a recepciós íven, mint a szálloda kapacitása. Mindenki jól járt. A szálloda bevétele nőtt, tele volt a portán dolgozók zsebe is – persze illegálisan, néhányan le is buktak – és az együtt alvás is megoldódott.  A Gellért rekonstrukciója, a kiégett épületszárnyak újjáépítése 1959-ban befejeződött, és egy csapásra a főváros első számú szállodája lett. Sajnos ezt a rangot a következő évtizedekben fokozatosan elvesztette, egy nagyobb felújításra, modernizálásra már régen szüksége lenne.”

 

Walkó Miklós fogadja a születésnapos Liz Tayort és férjét, Richard Burtont   (fotó: Hámori Gyuláné)

Aki Grace Kellyt és a Tayler-Burton házaspárt fogadta

A Duna Intercontinental, az első budapesti luxusszálloda megnyitásában a kezdetektől aktívan részt vett Walkó Miklós, de előtte már részt vett az Intercontinental menedzsment tréning programján Düsseldorfban és Genfben.

 

– A legnagyobb élményem a három hónapig az elnöki lakosztályban lakó Taylor – Burton házaspár ittlétéről való gondoskodás és Liz Taylor 40. születésnapi ünnepségsorozata volt. Alkalmam volt a szálloda nevében üdvözölni nemcsak őket, hanem a születésnapra érkező sztárokat, mint a monacói Gracia hercegnőt, alias Grace Kellyt, a Beatles együttes dobosát, Ringo Starrt, Michael Caine-t, David Nivent, Virna Lisit, és a kor szex szimbólumának számító Raquel Welch-t. A rendezvényt annak köszönhettük, hogy Richard Burton Magyarországon forgatta a Kékszakállú című filmet. Azt hiszem ennyi világsztár se azelőtt, se azóta nem volt egyszerre, egy rendezvényen, a fővárosban.


Az Oscar-díjas színésznőt, a késöbbi hercegnőt, Grace Kellyt is Walkó Miklós üdvözölte  (fotó: Hámori Gyuláné)

Liz Taylor és az ő gyémántjai

A kapcsolattartás a három hónap és a születésnap idején főként az én feladatom volt. Már érkezésük előtt megérkezett a személyi titkár, Raymond Vignale, aki részletesen elmondta mire lesz szükség. Például Dom Perignon pezsgőre, Jack Daniels Black Label whiskeyre és Smirnoff vodkára. Egyik sem volt kereskedelmi forgalomban Magyarországon, de megoldottuk a beszerzésüket a British Airways segítségével. Az elegáns sofőr szintén korábban érkezett egy Rolls Royce-szal, hogy megismerje a budapesti közlekedést, és kitapasztalja a legrövidebb útvonalat a filmgyárba.

 

Amit nem sikerült, elérni, a Vár díszkivilágítása Liz Taylor születésnapján. Először 30 ezer forintot kért a város, amit szó nélkül kifizettek volna, de utána a hivatalos szervek közölték, hogy ünnepi világítás csak nemzeti ünnepeken lehetséges. Szép látvány lett volna pedig a Bellevue étteremből Budapest, akkortájt még elképzelhetetlennek tartott, fényáradata. Burton születésnapi ajándéka a feleségének a többszáz éves, szív alakú Taj Mahal gyémánt volt, emlékeim szerint 250 ezer dollárba került, 40 évvel később pedig 8,8 millió dollárért kelt el egy aukción.


Ringo Starr feleségével érkezett a partira, Liz Tayor és az ikonikus Taj Mahai gyémánt ékszere 


Kiküldetésben, északon

Walkó Miklós a turizmus legkülönbözőbb területein és számos országban dolgozott, vezető pozíciókban. 1975-től három évig Stockholmban képviselte hazánkat. Akkor az IBUSZ-nak óriási rangja volt, ez az iroda képviselte önmagában Magyarországot, és demonstrálta azt a tényt, hogy az ország készen áll a turizmusra.

 

– A hetvenes években Stockholm egy egészen más világ volt Budapesthez képest – a technikai fejlődés nemcsak az autóállományban vagy a háztartások felszerelésében mutatkozott meg, de például abban is, hogy télen a belvárosban fűtötték a járdákat, hogy hamarabb elolvadjon a hó, és ne csúszkáljanak az emberek. A metróba lift vitte le a kismamákat és a mozgáskorlátozottakat, amelyet még a mai napig sem sikerült  Budapesten mindenütt megoldani, pedig azóta fél évszázad telt el! A szemléletmódot persze nem lehet importálni… és még nehezebb megváltoztatni.

 

Walkó Miklós, aki még ma is dolgozik, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tanácsadójaként, legújabb könyvében, A Dunától a Hudsonig II. részében folytatja visszaemlékezéseit, egy-egy rövid portrét rajzolva a magyar turisztikai világ legjelesebb képviselőiről –,  akik közül ma is többen aktívak – vagy azok lennének, ha engedné a fránya vírus…

  

szöveg: Elek Lenke, portré fotó: Okolicsányi Zoltán

 

Előző

Az örök útkereső...

Következő

Szabad akarat...

Kövess minket!