2024. Március 29. | Auguszta

Guruló nagyvilági budoár

Utastere, mint egy jól szabott öltöny, épp passzol a vezetőre, motorválasztéka 130-tól egészen a 360 lóerőig terjed – ez az új 508-as Peugeot.

 

Lapos és széles karosszériája sokkal inkább az esztétikának szól, mint a helykínálatnak és ez a Peugeot 508-es esetében teljesen indokolt, hiszen a dinamikus és extravagáns megjelenése kiemeli a folyamatosan kihaló középkategória szürke autóinak tengeréből.

 

Az eddigi egy, hosszú bajusz helyébe három rövid lép, a hűtőmaszk pedig igazodik a 308 és 408 típusokon bevezetett új, modernebb arculathoz – első pillantásra így összegezhető az idén ötödik évébe lépő Peugeot 508 aktuális ráncfelvarrása. A rács nem csak nagyobb lett, de mostantól nem különül el a lökhárítótól és az orrpaneltől. Még különlegesebb a Peugeot 508 PSE sportverzió orra, ahol matt és fényes sötétszürke felületek váltakozásával csavarnak még egyet a hatáson.

 

 Látványosan nagyobb lett a hűtőmaszk felülete, mely zártabb mintázatot kapott. Egészen Allure felszereltségi szintig a karosszéria színére fényezett a maszk, melynek ritkuló mintája szinte beleolvad a karosszériába, ellentétben a PSE-vel, melynek fekete orra baljósabb megjelenésű. Szűkre szabott fényszóróiban mátrix LED-ek világítanak, tehát vakításmentesen terítik a világosságot az éjszakában.

 

Míg korábban a függőleges nappali menetfények külön egységet képeztek, addig az új fényszóró már egy elemből áll. Hátul mostantól kifelé dől a hátsó lámpákban a hármas, stilizált vadmacska karomminta; a csomagtartón nagyméretű Peugeot felirat segít azonosítani a modellt.

 

Profilból megmaradt a laposan húzott tetővonal és az izgalmas hullámzás a lemezekben, a frissített 508-ast leginkább az új színekről és a szintén új rajzolatú felnikről lehet majd felismerni. A hibrid változatokon az egyik oldalt az üzemanyag töltőnyílása van, a másik oldalon pedig a töltő csatlakozója.

 

Allure felszereltségi szinten akár finom bőrkárpit boríthatja az üléseket, a PSE-t pedig alapból sportosabb szövet és alcantara betétes, masszív oldaltartású ülésekkel szerelik. A 2,79 méteres tengelytávú 508-as belterébe légies, keret nélküli ablakos ajtókon át lehet beszállni, akár egy rendes kupéba.

 

Újdonság az i-Cockpit frissített változata, mely modernebb digitális élményt és felhőn keresztül frissülő rendszert kínál. A kisméretű kormány felett lévő digitális műszerfal megjelenése szabadon konfigurálható, a középkonzol 10 colos képátlójú érintőkijelzőjéhez a TomTom szállítja a navigációs szoftvert, de Apple CarPlay-t és Android Auto funkcióval az okostelefonos csatlakoztatás is vezeték nélkül megoldható.

 

Belépőmodelljében egy 1,2 literes, háromhengeres turbómotor dolgozik 130 lóerővel, bizonyos piacokon pedig elérhető a 218 lóerős 1,6 literes, négyhengeres, turbós benzines is. Dízel változatból már kizárólag csak a 130 lóerős 1,5-ös érhető el.

 

Kövess minket!