2024. Október 13. | Kálmán, Ede

Kenneth Branagh élete

Régóta dédelgette azt az ötletet Kenneth Branagh, hogy filmet készít belfasti gyerekkoráról, ám hiányzott a szükséges impulzus.

 

Érdekes módon pont a járványnak kellett eljönnie ahhoz, hogy az ötszörös Oscar-jelölt színész-rendező végre komolyan nekifeküdjön a projektnek. „A karantén rádöbbentett arra, mennyire törékeny és kiszolgáltatott az életünk – mesélte a 60 éves Branagh a Vanity Fairnek. – Éreztem, hogy végre elérkezett a megfelelő pillanat.”

 

A film 1969 nyarát idézi fel, amikor a nyolcéves Branagh élete örökre megváltozott: Észak-Íroszágban már javában tartott a Bajok (Troubles) névre keresztelt konfliktus a katolikus írek és a protestáns lojalisták között. „Ha úgy tetszik, elvesztettük az ártatlanságunkat, semmi nem lehetett már olyan, mint azelőtt. Ahogyan teltek az évek, próbáltam megérteni, hogy ez volt a választóvonal: azt várták tőlem, hogy tegyem félre a gyerekes dolgaimat, és vessem bele magam a veszedelmes felnőttkorba.”

 

A fekete-fehér film főszerepét az elsőfilmes Jude Hill alakítja, a szüleit Jamie Dornan és Caitríona Balfe, a nagyszülőket pedig Judy Dench és Ciarán Hinds. Bár a történések meglehetősen drámaiak, Branagh bölcs humorral és könnyed pillanatokkal teleszőve mutatja be gyerekkorát. (hazai bemutató: 2021. november 11.)

 

Kövess minket!