Hozzávalók (4 fő):
8 db csirkecomb
50 ml spanyol olívaolaj
1 spanyol hagyma, vékonyan felszeletelve
6-8 gerezd fokhagyma, vékonyan felszeletelve
1 evőkanál liszt
2 szál friss rozmaring
3 evőkanál pálinka
1 pohár fehérbor
200 ml víz vagy csirkehúsleves
150 g kimagozott zöld és lila olajbogyó
só és frissen őrölt bors
Elkészítés:
A csirkecombokat sózzuk és borsozzuk. Tegyük egy nagy, nehéz alapú serpenyőbe és adjuk hozzá az olívaolajat. A csirkecombokat – magas hőfokon – mindenütt pirítsuk barnára, először a bőrével lefelé helyezve, mivel így egy kis zsírt engednek ki, amitől a csirke szép aranybarnára sül. Vegük ki a serpenyőből, és tegyük félre.
Csökkentsük a hőfokot közepesre. Adjuk hozzá a fokhagymát és a hagymát, és pirítsuk, amíg színt nem kap. Most szórjuk rá a lisztet, és főzzük 1 percig, miközben folyamatosan kevergetjük. Adjuk hozzá a rozmaringágakat, majd gyorsan égessük meg, úgy, hogy a serpenyőben öngyújtóval vagy néhány hosszú gyufával meggyújtjuk. Adjuk hozzá a bort, és addig keverjük a liszthez, amíg nem lesz csomómentes. Tegyük vissza a csirkecombokat a serpenyőbe, és pároljuk néhány percig, amíg a bor a felére csökken, és az alkohol egy része elpárolog.
Öntsük hozzá a vizet vagy a húslevest, adjuk hozzá az olajbogyót és némi fekete borsot, fedjük le, és pároljuk körülbelül 20 percig, amíg a csirke megpuhul, és lédús és gazdag mártást kapunk. Kóstolja meg a fűszerezést, és ha szükséges adjon még hozzá sót, borsót.
Tálalás: egy nagy darab ropogós bagettel, hogy kitunkolhassuk a mártást.
Forrás: Omar Allibhoy Tapas Revolution című könyve.
A 2023-as év sok új lehetőséget és váratlan fordulatokat hoz szinte minden jegy szülöttjének életébe.