2024. Március 28. | Gedeon, Johanna

„Sic itur ad Astra"

Sorozatban harmadszor nyerte Opel a rangos Arany kormánykerék díjat, amelyet egy szakmai zsűri mellett szaklapok olvasóinak szavazatai alapján ítélnek oda.

 

A cím tágabb értelemben a halhatatlanságra utal, no de annak is vannak állomásai: az Opel esetében például 2022 az ünnepségek éve – a rüsselsheimi márka egyszerre ünnepli fennállásának 160.évfordulóját, és a türingiai Eisenach városában működő üzem 30. születésnapját. Ráadásul az Opel egyik sikermodellje szintén kerek évfordulót ünnepel: a sokmilliós sorozatokat maga mögött tudó Corsa 40 éves lett. A felsoroltakon kívül egy másik fontos mérföldkő is éppen most jött el az Opel történelmében: a villámos márka legyártotta 75 milliomodik autóját. Az ünnepi, 75 milliomodik autó - egy villamosított hajtáslánca révén lokálisan teljesen emissziómentes üzemre is képes Grandland GSe - éppen a napokban gördült le az Eisenach-i szerelősorról.

 

Az Opel éppen a közelmúltban jelentette be, hogy a GSe önálló, dinamikus, villamosított modelleket kínáló almárkává válik, azaz a rövidítés jelentése mostantól: Grand Sport electric. Az új Grandland Opel GSe szorosan az Astra GSe és Astra Sports Tourer GSe páros után érkezik, nagyteljesítményű plug-in hibrid hajtással és elektromos összkerék-hajtással, igazi úttörőként a kompakt SUV mezőnyben. A Grandland GSe hajtásláncában az 1,6-os turbós benzinmotor mellett két villanymotor dolgozik, - tengelyenként egy-egy - kombinált rendszerteljesítményük 300 lóerő.

 

A plug-in hibrid hajtás erős, sportos autóvá teszi a Grandland GSe-t, kiváló tapadást kínáló tisztán elektromos összkerék-hajtással és osztályelső állórajtos gyorsulási jellemzőkkel. A 100 km/h-s gyorsulás szintideje mindössze 6,1 másodperc, a végsebesség pedig 235 km/h (135 km/h elektromos üzemben). Az Astra GSe változataihoz hasonlóan, a Grandland GSe is kiemelkedően dinamikus és élvezetesen vezethető, amelynek kulcsa az egyedi futómű- és kormány-beállítás, valamint a feszesebb rugózás.

 

Több mint 120 éves autógyártói pályafutása során az Opel több sikermodellt és legendás típust alkotott. Olyan modelljeivel, mint az 1909-es 4/8 hp „Doktorwagen” vagy a „Laubfrosch”, a márka a gazdagok kiváltságainak sorából a széles rétegek számára elérhető mobilitás irányába mozdította el az automobilizmust. Az egymilliomodik Opel már 1940-ben elkészült: egy Kapitän, önhordó karosszériával és független első felfüggesztéssel, ebből (és az alacsony tömegből) adódóan pedig kiváló vezethetőséggel és alacsony fogyasztással.

 

A kétmilliomodik villámos autó 1956-ban érkezett, és szintén egy Kapitän volt. Ebben az időben ekkora gyártási darabszámmal a német márkák mezőnyében kizárólag az Opel büszkélkedhetett. Ennek megfelelően az ünnepi példány is különleges volt: a krémfehér autó valamennyi eredetileg krómozott alkatrészét 24 karátos aranybevonat díszítette.

 

1983-ban egy ezüst-szürke Senator CD volt a 20 milliomodik, és még ugyanabban az évtizedben a 25 milliomodik Opel is elkészült (egy Omega A Caravan) szintén a cég központi üzemében. Az Omega A, a márka csúcsmodellje volt a 80-as évek közepétől a korai 2000-es évekig, ugyanakkor a Corsa, majd a Kadett utódjaként színre lépő Astra szintén milliós eladásokkal büszkélkedhet. 1991 és 1997 között - már a német újraegyesítés után - hozzávetőlegesen 4.13 millió Astra F készült, így ma is ez a sorozat az Opel valaha gyártott legnagyobb darabszámúja és legsikeresebbje is egyben.

Tóth Gábor Ákos

 

Kövess minket!