Idén nyáron Peugeot modellek tesztelésére is lehetőséget kaptunk, így a márka átfogó kínálatába nyerhetnek, nyerhettek közvetlen betekintést a kedves olvasók. Az autók közül a kisebbektől (e-208) a közepeseken (e-2008, 508) át egészen a nagycsaládos méretekig (5008) kutatjuk a francia alkotó szellem mibenlétét az oroszlános márkánál.
A Peugeot tesztek harmadik hetét taposva kicsit bizonytalanul álltam az 5008 és 2008 között. Nincs értelme tagadni, imádtam az amerikai soccer mom feelinget, amit az 5008 adott, de úgy gondoltam, hogy nagy duzzogva a 2008 is felér ezekhez az elvárásokhoz. Meg persze azt is, hogy vissza kell venni az arcomból, hiszen ránézésre is nagyon vagány lett a megújult 2008, ami közel százezredik vevőjét elkönyvelve igencsak érdekes tesztnek ígérkezett, így a léc eleve magasan volt.
Lehet vitatkozni, hogy a 2019-es megjelenéséhez képest korai, vagy időben jött a reform, abban megegyezhet mindenki, hogy az adagolást pont eltalálta a Peugeot. Dinamikus a kocsi formája, a hűtőmaszk és már-már klasszikus tripla macskakarmos fényszórók egy figyelemfelkeltő és dizájnos összhatást produkálnak. Ezen a modellen már az új, pajzsszerű logó virít, a kocsi hátulján pedig Peugeot felirat, új betűtípussal (enyhén Porsche behatással, de ezt lehet már csak én látom bele).
A korábban tesztelt, e-208 mellé állítva beillene nagytesónak ez a modell, a vertigo kék fényezést most is csak az egekbe tudom magasztalni, a dísztárcsákat pedig nagyon is ajánlom mindenki figyelmébe – amennyiben valaki ebben a modellben gondolkozik, mindenképp legyen ez is a kombó része (pro tipp, hogy amellett, hogy nagyon dizájnos, annyira pont nem türemkedik ki az autó síkjából, hogy egy kevésbé jó párhuzamos parkolással tönkre tegye az ember). Az nem feltétlen mondható, hogy hatalmas felületen lehet szeretni az autót, lévén B-SUV, 4,30 méteres hosszával, 1,82 méter szélességével és 1,55 méter magasságával pont jó lépcsőfok lehet azoknak, akik kisautóból átülnének egy SUV-ba.
Belső tér tekintetében némi déja vu érzésem támadt, hiszen az az e-208 tökéletes hasonmása, valamivel nagyobb kiadásban. Mielőtt rátérnék a részletekre, mindenképp szót kell ejteni az ülésmagasságról. Bevett szokás nálam, hogy amint átadja az autószalon kollégája a tesztautót, kényszeres ülésemelésbe kezdek, hogy ne valahonnan a kocsi gyomrából kelljen a kormány után kapkodnom. A 2008-nál viszont az a paradox helyzet állt elő, hogy az általam “megfelelőnek” titulált magasságnál már a fejemmel érintettem a plafont, mert ugyebár… ha SUV-ot vezet az ember lánya, akkor magasan ül, nem?! És nem, hiszen ezért a megtévesztés mestere a 2008, mert méretei ellenére ugyan kicsivel magasabban ül, de nem fog lesújtóan nézni a vezető a mellette elhaladó kocsikra. Hogy probléma ez? Abszolút nem. Lehet valaki emiatt átpártol, mondjuk egy 3008-ra? Lehetséges. Lényeg a lényeg, hogy amikor jó dolgában nem tud már az ember mibe belekötni, akkor lehet ezen csámcsogni, mert ugyebár másban nem nagyon talál hibát. Az i-Cockpit belső tér továbbra is vezető orientált és praktikus, a megújult ezüst színű váltókar (gomb, pöcök?) jól mutat a hasonló elemek mellett, Apple CarPlay tökéletesen fut és még vezeték nélküli töltés is van. Ha már a váltónál tartunk, érdemes beszélni a meghajtásról, hiszen 100% elektromos autót teszteltünk, ami mindig, fogalmazzunk úgy, hogy kalandossá teszi a teszt hetét.
A megújulás egyik legfontosabb pontja volt a hatótáv növelése, ami részlegesen sikerült is a Peugeot-nak. A WLTP szerint akár 406 km-es hatótáv ugyan más kollégák tesztjei alapján sem állta meg a helyét, viszont tény, hogy így is többet tud nyújtani, mint elődje. Átlagosan 16-17 kWh fogyasztása azt gondolom, a nyári viszonyok mellett baráti, hiszen közepesen erős klímával, telefontöltéssel együtt tudta ezt hozni városban, autópályán egyaránt. Eco, Normál és Sport fokozatok között igazán a Sport fokozatban jön ki a villanyautós hasítós feeling, míg Eco fokozatban 13 kWh fogyasztásra lehet kényszeríteni. A váltó alatt helyet kapott B mód gombja erre még rátesz egy lapáttal, optimalizálva a visszatöltést – ez a töltőállomás felé araszolva áldásos funkció.
Magának a kocsinak a töltéséről túlzás nélkül a hajam égnek állt, de ezt lehet egyszerűbb ráhagyni a teliholdra, Merkúr retrográdra, vagy igazából akármire, maradjunk annyiban, hogy rossz karmám volt. Ha mélygarázsban szerettem volna tölteni, akkor a Mobiliti app nem kapott elég térerőt, de a felszínről már túl távolinak ítélte meg az autót, ha egy edzés idejére bedugtam az autót, még az uszodáig sem értem el és már kiírta az applikáció, hogy hibás a töltőállomás… és sorolhatnám, de inkább veszek egy mély levegőt. Ilyenkor tényleg leereszkedik a vörös köd az ember szeme előtt és azt kívánja, bár született volna az Andokba az elektromos autózás kitalálója…, de aztán lenyugodva persze oszt és szoroz az ember és boldogan konstatálja, hogy lehet 4 órába telik, amíg feltölt az autó, de egy 30 ezres tankolás helyett csak 10 ezerbe fájt ez neki. És ez jó és elégedettséggel tölti el az embert, aki még ezután ingyen is parkol a belvárosban. Világbéke.
Ha visszaemlékezünk, a kistesó, e-208 ára 15 millió forint, és dobpergés…, az általunk tesztelt autónak is ebben a tartományban van az ára. Ez megdobva az elektromos kedvezménnyel még lejjebb tud menni, ami szerintem még vonzóbbá teszi a megújult Peugeot 2008-at.
Tóth Anna Lili