2025. Március 22. | Beáta, Izolda, Lea
Előző

Szexi, olasz, elektromos – itt az új ...

Következő

C4-gyel télvíz idején...

Családi? Kicsi? Nagy? Olasz!

Környezettudatos hajtáslánc, újrahasznosított anyagok, tisztelgés az ikonikus előd előtt – ennél azért jóval több a Fiat Grande Panda.

 

Az 1980-as évekbeli elődöt idéző modell hiába kapta a "nagy" jelzőt (Grande), valójában csupán 3,99 méter hosszú, 1,57 méter magas, és 1,76 méter széles. Bár a pontos dimenzióit csak most ismertették, egyébként is sejteni lehetett, hogy a mai újautó-piacon a kisebb típusok közé fog tartozni, hiszen a Stellantis Smart Car platformjára épül - éppúgy, mint a már Magyarországon is bemutatott negyedik generációs Citroën C3.

 

A lágy hibrid verzió pontos specifikációja egészen eddig nem volt ismert, azonban a Fiat legutóbbi közleményében erre is részletesen kitértek. Ahogyan az várható volt, a Grande Panda orrában is 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor lesz kerek 100 lóerős teljesítménnyel, ehhez társul a 48 voltos hibrid rásegítés, valamint a hatfokozatú eDCT váltó. Néhány európai országban már árat is kapott a Grande Panda, forintba átszámítva mindenhol 7-10 millió forint környékén indul a lágy hibrid modell.

 

A B szegmensbe érkező Fiat Grande Panda formatervezői a 80-as évek ikonikus Pandájából merítettek ihletet. Kompakt méretei ellenére 5 személyes utasteret kínál, és az olasz városok szűk utcáit, valamint az itáliai hagyományokat tekintetbe véve családi-kisautónak nevezhetjük. Ha pedig családi autóként tekintünk rá, akkor a rakodóhelyek is létfontosságúak: a Grande Panda műszerfalában összesen 13 liternyi tárolóhely található, amelyből három liter egyetlen nagyobb tároló rekesz térfogata. Az elektromos változat hátsó csomagtere 361 literes.

 

Az autó hibrid és tisztán elektromos változatban egyaránt piacra kerül. Az elektromos verzió 44 kWh-s akkumulátorral, 83 kW-os (113 lóerős) villanymotorral, 320 kilométeres WLTP hatótávolsággal érkezik, kétféle modellváltozatban. Az elektromos verzió végsebessége 132 km/h, a 100-as tempót 11,2 másodperc alatt éri el.

 

A csúcsváltozat neve Grande Panda „La Prima”, a megfizethetőbb pedig Grande PandaRED lesz. Utóbbi különleges dizájnelemeket kap, például a 16 colos fehérre fényezett acélfelniket, valamint a „RED” emblémát a B oszlopra. Az autó érdekessége a PXL LED fényszórók között a pixel-szerű elemekkel díszített hűtőmaszkon lévő ajtaja, amely mögül egy integrált töltőkábel húzható ki, amivel akár 7,2 kW-os egyfázisú AC töltésre lesz lehetőség. Az autó természetesen a szokásos, CCS2-combo töltőaljzattal is rendelkezik, amelyen az egyenáramú (maximum 100 kW teljesítményű) töltés mellett 3 fázisú, 11 kW-os AC töltési teljesítmény is elérhető.

 

A környezettudatosságot nemcsak a tisztán elektromos hajtáslánc, de az újrahasznosított anyagok felhasználása is jelzi: italos dobozok alumíniumát és műanyagát újrahasznosítva készülnek a Grande Panda kék utastéri elemei: minden egyes járműben 140 doboz anyagát hasznosították újra. A BAMBOX Bamboo Fiber Tex egy olyan innovatív és fenntartható módon gyártható textil, amelyben igazi bambuszrostok vannak, és a Grande Panda La Prima sorozatának műszerfalborítása készül belőle. Az új modell hétféle fényezéssel lesz kapható: Limone yellow, Luna bronze, Acqua azure, Lago blue, Passione red, Cinema black, és Gelato white.

 

A Grande Panda tisztán elektromos változata, a hibrid verzióval együtt, 2025 márciusában érkezik az európai kereskedésekbe. Az elektromos modell bevezető ára várhatóan 9.990.000 forinttól indul majd.

 

A standard Grande Panda már most is elérhető hibrid és elektromos hajtásláncokkal, így az új 4×4-es verzió is ezeken a technológiákon alapulhat. A Fiat célja, hogy a modell praktikus és gazdaságos legyen, miközben megfeleljen a fenntarthatósági elvárásoknak.

„Nem szabad beérnünk azzal, hogy Olaszország egy autómúzeummá válik” – hangoztatják házon belül, minden bizonnyal arra utalva, hogy az új Pandát nem olasz földön, hanem Szerbiában fogják gyártani.

 

Egyébként ez lesz az első modellje a Fiat megújuló kisautó-palettájának, amelynek autóit - évente egyet bemutatva - 2027-ig dobnak piacra. A hírek szerint lesz köztük egy pick-up, egy fastback és egy kis SUV is.

Tóth Gábor Ákos

 

Előző

Szexi, olasz, elektromos – itt az új ...

Következő

C4-gyel télvíz idején...

Kövess minket!