2022. November 27. | Virgil
Előző

Mentális egészséget segítő eszköz...

Következő

Tanszergyűjtés...

Önkéntesek és Habmesék

Megújuló óvodai játszóterek, madárotthon, táborok: a Henkel magyar leányvállalatának dolgozói eddig 60 jótékony célú programot indítottak el, ezeket a dolgozói kezdeményezéseket pedig több mint 120 millió forinttal támogatta a Henkel a Tegyünk együtt a holnapért program keretében.

 

A Habmesékkel egy jobb életért kezdeményezésben pedig két év alatt több mint 37 ezer óvodás gyermek kapott összesen 150 ezer tusfürdőt, sampont és mosószert. A hazai piacon idén 35 éve jelenlévő Henkel mindkét CSR projektje októberben komoly elismerést kapott. A dolgozói önkéntességi program a „Legjobb belső CSR megoldások”, míg a Habmesékkel egy jobb életért a „A Legjobb CSR (Közös ügyek – közös felelősség)” kategóriában szerzett CSR Hungary díjat.

 

A munkatársak, mint a CSR mozgatói

A 1998 óta futó Tegyünk együtt a holnapért kezdeményezés keretében a Henkel a munkatársai önkéntes jótékonysági tevékenységét segíti anyagi hozzájárulással, termékadománnyal, fizetett szabadsággal vagy éppen technikai hátérrel.

 

A magyar leányvállalatnál is sikerrel működő programban az évek alatt rengeteg jótékony kezdeményezés valósult meg: többek között épült madárotthon, újult meg óvodai játszótér, zenei és alkotóteret alakítottak ki, túrák és sportesemények, táborok jöttek létre. Csak az elmúlt két évben közel 40 munkatárs által több mint 60 olyan jótékonysági program valósult meg, melyeket több mint 304 ezer euróval, azaz több mint 120 millió forinttal támogatta a vállalat.

 

Habmesék és tisztálkodószerek az óvodáknak és az ovisoknak

A Henkel a pandémia idején az ország legszegényebb részeit megcélozva juttatott el 150 ezer tusfürdőt, sampont, fogkrémet, szappant és mosószert több mint 37 ezer gyermekhez. A 2020 tavaszán induló adománysorozat 2021 novemberében zárult, az adományok az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom segítségével értek el az érintettekhez.

 

A Habmesékkel egy jobb életért program egy mesekönyvvel kezdődött, amelybe influencerek közreműködésével kerültek bele a történetek. A kötetekkel a nyomtatás után online promóció keretében adományt gyűjtöttek, az így befolyt támogatásból aztán országszerte részesültek az óvodák. A haj- és testápolási termékekből sok intézményben fél vagy egy egész évre elegendő tisztálkodási készlet keletkezett, máshol az óvodai költségek csökkentek segítségükkel, így a megspórolt pénzt más eszközök beszerzésére vagy épp kirándulásra fordították. A mesekönyvekkel a későbbiekben a fogyasztók a Schauma termékek mellé csatolva is találkozhattak.

 

Előző

Mentális egészséget segítő eszköz...

Következő

Tanszergyűjtés...

Kövess minket!