2024. Október 13. | Kálmán, Ede

Non-stop zene

TRYPL fúvós trió

A Music for 24/7 címre keresztelt albumot az Oláh Krisztián Quartet a brit TRYPL Horns fúvós trióval közösen állította össze, a zenekarvezető Oláh Krisztián kompozíciói alapján. A lemezbemutató koncerten a két formáció a Zene Háza színpadán is közösen fog játszani, az új lemez pedig a koncert napján lesz kapható először fizikai formátumban. Az albumot a fiatal művész Szakcsi Lakatos Béla emlékének ajánlja.

 

Oláh Krisztián zongoraművész 2019-ben hívta életre kvartettjét, amelynek március 3-án jelenik meg a harmadik nagylemeze. Az építkezés megfontolt és rendkívül tudatos, a kompozíciókat szerzőként jegyző Oláh Krisztián egyfajta jelzőtáblaként tekint a most elkészült anyagra. Az elmúlt évben főszerepet játszott a korábbi határok feszegetése és új utak kutatása, míg az eddig járt ösvények között gondosan rendet vágott.

 

Továbbra is sok időt szentelek az elmúlt évszázadok zenei örökségének megismerésére, azonban fontos lett mellette, hogyan rezonál most a világunkban, amit alkotunk - hogy tudok olyan formában megszólalni a saját nyelvemen, mely 2023-ban teljes mértékben átélhető.” – mondja Oláh Krisztán a jelenlegi alkotói szemléletéről.

 

Az új utak keresésének jelentős állomása a kvartett találkozása a brit TRYPL fúvós trióval, akikkel közösen alakították ki a március 3-án megjelenő lemez hangzását. Márpedig a hét szám témájában is széles spektrumot jár be: helyet kapott benne Szerb Antal Gubbioja, Orléans és tengerentúli névrokona, Liszt-darab köré épített fantázia vagy a hűvös és kimért városi atmoszféra - de külön blokkban ragadja ki a múlt század kolosszális szerzőinek motívumait is eredeti kontextusukból.

 

A Music for 24/7 anyagát a kvartett és a fúvós trió a Pannónia Stúdióban rögzítette, Fenyvesi Márton értő gondozásában. A felvételt rendhagyó, exkluzív stúdiókoncert zárta, amelyre az Oláh Krisztián Quartet 50 legközelebbi támogatója és rajongója válthatott jegyet.

 

Oláh Krisztián otthonosan mozog a 21. század digitális világában is: a zongoraművész közösségi finanszírozási kampányt indított korábbi albumának bakelit formátumú kiadására. A Music for 24/7 stúdiókoncertjének jegyeit a kampány megfelelő csomagjának megváltásával lehetett megszerezni. Az új lemez számairól pedig közösségi oldalán mesél a megjelenést követő hetekben, OKQ InSight sorozatának 2. évadában.

 

Helyszín és időpont: bemutató – Magyar Zene Háza, 2023. március 3. 19.30

Kövess minket!