A profilképe alapján rokonszenves, szereti a természetet, napbarnított, a mosolya bizalmat sugall. Nem egy adonisz, de a tekintete barátságos. Amikor válaszolunk neki, heves csetelésbe kezd, rögtön másik platformon akar találkozni, verbálisan gondoskodó, azonnal a lelki társunk lesz. Pár nap múlva kiderül, mi vagyunk élete szerelme. Nemsokára azon kapjuk magunkat, beutaztuk vele a fél világot vagy közös házat tervez építeni. A mi költségünkön. Majd ghostingol.
Hány nőnek ismerős ez a történet legalább elemeiben? A romantikus csalóknak nevezett szélhámosokból rengeteg van, áldozataikból Magyarországon is akad bőven. Az áldozatok, akkor is, ha kevesebb anyagi kárt szenvedtek el, nehezen beszélnek arról, miként vágták át őket, mert többnyire megszégyenítik őket. Pedig a témáról beszélni kell, ha az áldozatok megosztják történetüket, abból más nők is tanulhatnak.
Janecskó Kata oknyomozó újságíró ennél tovább megy Nők a hálóban című könyvében, mely a romantikus csalók működését mutatja be. Nemcsak áldozatokkal beszélt, de elkövetővel is, rendőrrel, nyomozóval és pszichológussal is, hogy könnyebb legyen az elkövetők és áldozatok lelki mechanizmusait megértetni. Vajon nárcisztikusok, machiavellisták vagy pszichopaták a csalások elkövetői? Milyen lehetőségek vannak a csalókkal szembeni önvédelemre a szakértő szerint? Végül milyen tanácsokat kaphatunk az áldozattól, a csalótól és FBI-tól, hogy mi hamarabb kiszúrhassuk, ha szélhámossal futunk össze a neten? A Nők a hálóban című hiánypótló tényfeltáró kötetből minden kiderül.
Hányféle arca van a romantikus csalásnak? Mit éreznek a becsapott nők? Hogyan válhat áldozattá szinte bárki? Hogy fest a világ a csalók szemszögéből? És mi történik akkor, ha egyikük végül beleakad pár belevaló, kemény nőbe? Janecskó Kata oknyomozó újságíró magyarországi eseteket kutatva járta körül ezt a sokakat foglalkoztató témát. Börtöncellákban, bírósági tárgyalótermekben és társkereső profilok között kereste a válaszokat; könyvében megszólal csaló és nyomozó, kriminológus, önvédelmi szakértő, pszichológus és – természetesen – sok-sok nő, akik csak hinni akartak egy mívesen szőtt tündérmesében, de egy csaló hálójába kerültek.