Négyezer facsemetét ültetett el a Csodalámpa Alapítvány Budapesten – egyet minden támogatottjuknak
Négyezer facsemetét ültetett el a Csodalámpa Alapítvány Budapest 16. kerületében. Pontosan annyit, ahány nagybeteg gyermek kívánságát teljesíteni tudta az elmúlt 18 évben. A faültetés a gyermekek gyógyulásának támogatásán kívül a környezetkárosító hatásokat is jelentősen csökkenti – a csemeték évente átlagosan 80 tonna szén-dioxidot fognak megkötni, később kifejlett faként ennek többszörösét is.
Csodalámpa Csemete Liget a Boldog Gyerekekért. Így nevezték el jelképesen azt a közösségi összefogással létrejött kis ligetet, amelyhez a program támogatója, a Liferay Hungary és az Életfa Környezetvédő Szövetség 4000 db facsemetét ajánlott fel, 4 millió forint értékben.
Minden egyes támogatott gyermek nevében egy kis fát ültettek. A kis cserjékkel beültetett terület – amely 3500 négyzetméteren fog erdővé válni – szimbolizálja a Csodalámpa Alapítvány „Add tovább, hogy van tovább!” jelmondatát is, azaz, hogy az élet súlyos helyzeteiből van kiút, van jövő. A kis cserjék ugyanúgy szép lombos fákká nőnek, ahogy az általuk segített gyerekek gyógyulnak.
A Csodalámpa Csemete Liget a Boldog gyerekekért jelképes megnyitóján a támogató IT-cég Liferay Hungary csapata és „csodalámpás” gyógyult gyermekek együtt segítettek a facsemeték ültetésében. Összesen 12 gyermek vett részt a programban, amely során gyertyán-, tölgy- és gyümölcsfákat vegyesen ültettek el az egybegyűltek. A csemeték 8-10 év múlva már látványos erdőt fognak alkotni, 50 évesen pedig évi 275 tonna szén-dioxidot fognak semlegesíteni.
Az ültetés hét napig tartott, a Liferay munkatársai és az Életfa önkéntesei összesen 354 órányi munkát végeztek el. Mátyásföld egyik környezetvédelmileg is igen fontos területén zajlott a fatelepítés, ahol az elültetett növényeken kívül nádasok, kaszálórétek, ligeterdők és lápterületek is találhatók.
„Ha a következendő 10 évben minden ember a Földön elültetne évente egy-két fát, megoldanánk a teljes emberiség többszáz éves környezeti károkozását. A Liferay bizonyította, hogy egy ember akár 120-200 fát is elültethet pár órányi önkéntes munkát vállalva. Egy fa elültetésére a legjobb idő mindig most van.” – monda Csathó Tibor az Életfa Környezetvédő Szövetség elnöke.
nyezetvédő Szövetség elnöke.