2024. Október 13. | Kálmán, Ede

Mosás, fűtés…

Nem újdonság, hogy az élet megannyi területén tehetünk bolygónk, és még inkább saját jövőnk védelméért. A GreenDependent Intézet innovatív kutatási kezdeményezése most azonban két kikerülhetetlen szegmenst (mosás, fűtés) vett górcső alá, ahol kimutatta, hogy már kis viselkedésváltoztatással csökkenthetjük háztartásunk energiafogyasztását. Csak azzal, ha minden magyar háztartás 20%-kal csökkentené a mosásai számát, akkor már egy Zirc méretű város lakosainak éves szén-dioxid-kibocsátását elkerülhetnénk.

 

Mivel a háztartások használják az elfogyasztott energia harmadát, fontos szerepet játszanak az energiarendszer átalakításában. Ezért itt az ideje, hogy megkérdőjelezzük az otthoni energiahasználattal kapcsolatos szokásainkat. Az ENERGISE  projekt Európa-szerte nyolc országban több mint 300 háztartás elé állított két fő kihívást, amelyet mi is bármikor kipróbálhatunk környezetünk védelméért.

 

Mosási kihívás: felezzük meg a mosások számát

Fűtési kihívás: csökkentsük a beltéri hőmérsékletet 18 °C-ra

 

A számok pedig magukért beszélnek: a heti mosások száma a kihívás végére eggyel csökkent (4-5 mosásról 3-4 mosásra), és ez az érték három hónappal a kihívás után is megközelítőleg megmaradt. Azt, hogy pazarlóan mosunk, mi sem fejezi ki jobban, hogy heti egy mosás elhagyása egyáltalán nem befolyásolja a kényelmi szintünket, és ha mindannyian így tennénk, akkor 6790 magyar ember éves szén-dioxid-kibocsátását elkerülhetnénk ezzel.

 

A résztvevő országok között jelenleg egyébként a középmezőnyben tartózkodunk a mosások számát tekintve.  Írországban kiugróan sokszor mosnak: a vizsgált háztartások esetében a kihívás előtt közel hét alkalommal indították be a mosógépet, amit a kezdeményezés által sikerült öt alá szorítani. A svájciak a legtudatosabbak a mosás terén: itt a háromnál is kevesebb heti mosásnak sikerült kettő alá mennie.

 

Mosási kisokos

Ha 60°C helyett 40°C-on, illetve 40°C helyett 30°C-on mosunk, azzal kb. feleannyi áramot fogyasztunk egy-egy mosásnál.

A ruhacímkén lévő mosási hőfok nem az ajánlott, hanem a maximális mosási hőmérsékletet jelzi, nyugodtan mossunk alacsonyabb hőfokon!

Amit csak lehet, mossunk 30°C-on. A törölközőket és ágyneműt mossuk 40°C-on, kivéve, ha valaki beteg vagy az egészségügyben dolgozik; ilyenkor ajánlott 60°C-on mosni. 2-3 havonta legalább egyszer mossunk 60°C-on, hogy megelőzzük a baktériumok elszaporodását a mosógépben.

 

A mosás mellett a fűtés volt a kihívás másik sarkalatos pontja. Nyakunkon a fűtési szezon, már most határozzuk el, hogy idén jobban odafigyelünk arra, hogy nem egyből a termosztátot tekerjük feljebb, hanem előbb magunkra veszünk még egy réteg ruhát.  „Magyarországon egy átlagos háztartás energiafogyasztásának 74%-át a fűtés teszi ki, így egy-egy döntésünk hatása igencsak jelentős az energiarendszer alakulására. Kutatási kezdeményezésünkből kiderül, hogyha a beltéri hőmérsékletet csupán 1 °C-val csökkentenénk, nem változna meg a hőkomfortunk, de máris sokat tennénk bolygónkért, és még inkább saját jövőnkért”  - hangsúlyozta Vadovics Edina, a GreenDependent ügyvezető igazgatója.

 

Fűtési kisokos

Szenteljünk időt a termosztát beállítására és alakítsuk azt életmódunkhoz. Például napközben, amikor otthon vagyunk, állítsuk 18-21°C-ra, és éjszakára, illetve a nap arra a részére, amikor nem vagyunk otthon, vegyük 2-3°C-kal lejjebb.

A hálószoba hőmérsékletét tartsuk 1-3 fokkal alacsonyabban, mint a lakás többi, gyakran használt helyiségét (16-18 fok is elegendő az alváshoz)! Szervezetünknek jót tesz a viszonylag hűvös környezet – használjunk gyapjútakarót, igyunk egy meleg teát lefekvés előtt.

Ha több napra megyünk el otthonról, ne zárjuk el teljesen a fűtést – jóval több energia és pénz újra felfűteni a kihűlt lakást! Elég, ha pár fokkal csökkentjük a beállított hőmérsékletet.

tott hőmérsékletet.
Kövess minket!