2022. Október 02. | Petra
Előző

Sárgabarackos ToTu torta...

Következő

Babka – mentesen...

Churros

Hozzávalók:

2.5 dl víz

2 evőkanál barna cukor

1 csipet só

8 dkg vaj

15 dkg finomliszt

2 db tojás

0.5 teáskanál vanília aroma

2 dl napraforgó olaj (a sütéshez)

3 dl csokoládés puding (a mártogatáshoz)

5 dkg cukor (a hempergetéshez)

2 teáskanál fahéj (hempergetéshez)

 

Elkészítés:

Először egy edénybe öntsünk bele a vizet, a barna cukrot, a sót és a vajat. Ezt követően forraljuk fel, majd keverjük hozzá a lisztet. Ezt a masszát egészen addig kavargassuk, amíg egy nagy gömböc nem lesz belőle. Ezután vegyük le a tűzhelyről és hagyjuk kihűlni a tésztát. Következő lépésben adjuk hozzá a tojásokat és a vanília kivonatot, majd egy konyhai robotgép segítségével (például Sage BEM 825-össel) keverjük csomómentesre a tésztát.

 

Ezután melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, illetve készítsük elő a fahéjas-cukor keveréket a tűzhely mellé annak érdekében, hogy lecsöpögtetés után rögtön meg tudjuk benne hempergetni a fánkcsíkokat. A sütéshez vegyünk elő még egy csillag alakú véggel ellátott habzsákot is és ezt töltsünk meg teljesen a robotgéppel kikevert masszával. Ezt követően segítségével körülbelül 5-10 centiméter hosszú fánkcsíkokat kell kinyomni az olajba.

 

A fánkcsíkok pontos szabásához akár egy sima háztartási ollót is felhasználhatunk, így a churros vége megőrzi szép csillag alakját. A forró olajban a churros-ok gyorsan megpirulnak, így aztán rövid idő elteltével ki is lehet őket venni a serpenyőből. Az elkészült fánkcsíkok desszertként, meleg csokoládé pudingba mártogatva fogyaszthatók. A spanyol édesség kiváló vendégváró is lehet a családi, vagy baráti összejövetelek esetén.

recept: Sage

 

Előző

Sárgabarackos ToTu torta...

Következő

Babka – mentesen...

Kövess minket!