A márka legfrissebb kompakt SUV‑modelljének sorozatgyártása idén decemberben indul a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában.
Mint a napokban kiderült, 2025 decemberétől nem csak a most bemutatott, tisztán elektromos, EQ technológiával felszerelt GLB-t, hanem a modern hibrid hajtással rendelkező változatot is rugalmasan fogja gyártani a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár. Az sem titok már, hogy a jövőbeli vásárlóknak mindezért 22-24 millió forintot kell leperkálniuk a szalonban.
Az új GLB karakteres, erőteljes SUV‑arányai, ikonikus, 94 darab, egyenként amimált LED-csillagmotívumokra épülő hűtőrácsa és a látványos világítási megoldások azonnal felismerhető jelenlétet teremtenek az utakon. A magas övvonal, a rövid túlnyúlások és a markáns kerékjárati ívek a robusztus kiállást, míg a nagy panorámatető a könnyed, világos utasteret hangsúlyozza. A karosszéria nemcsak látványos, hanem aerodinamikailag és akusztikailag is kifinomult, ami csendes, komfortos utazást eredményez.
Az új GLB öt- vagy hétüléses kivitelben rendelhető a második sorban hosszirányban állítható üléspadnak köszönhetően bármikor variálható a beltér. Az elődjéhez képest az új elektromos GLB észrevehetően nagyobb fejteret kínál az első két üléssorban. Ez a SUV tetővonalának és a szériafelszereltséghez tartozó panorámatetőnek köszönhető. Az utasok a hátsó üléseken is több lábtérrel rendelkeznek, az üléskomfort a második üléssorban is jelentősen javult, többek között hosszabb lett a combtámasz is. Az új GLB-ben összesen négy gyerekülés szerelhető fel a második és harmadik sorban, plusz egy az utasoldali első ülésen. A hátsó csomagtartó kapacitása 540/470 liter (öt/hétüléses), ami a hátsó ülések lehajtásával 1715/1605 literre növelhető.
A beltérben egy új digitális világot nyílik: a nagyfelületű képernyő‑megoldásokkal kiegészített, letisztult műszerfal, az opcionális MBUX Superscreen és az új generációs infotainment‑platform a prémium érzetet ötvözi a mindennapi használhatósággal. A rendszer mesterséges intelligenciára épülő, beszélgetésképes asszisztenssel, fejlett navigációs szolgáltatásokkal és folyamatosan frissülő, online funkciókkal teszi még intuitívabbá az autó és a vezető kapcsolatát. Vásárlói igényekre reagálva a Mercedes-Benz újra bevezette a billenőkapcsolót a sebességhatárolóhoz és a DISTRONIC-hoz, valamint egy görgőt a hangerőszabályzáshoz. Az opcionális SKY CONTROL panorámatető üvegfelülete egy mozdulattal átkapcsolható átlátszó, zavartalan felfelé irányuló kilátásból tejfehér állapotba, amely nagyobb magánszférát biztosít. Mindeközben vizuális élményt is kapnak az utasok, mert a tetőben 158 világító csillag alapozza meg a hangulatot.
Az újdonság "szíve" egy teljesen újgenerációs, tisztán elektromos hajtásrendszer, amely nagy energiasűrűségű akkumulátorral és gyors töltéssel biztosít hosszú, megszakítás nélküli utazásokat. A modell kiemelkedő hatóteljesítményét egy modern villamos architektúra és fejlett rekuperációs rendszer támogatja, így a modell a mindennapokban és hosszabb túrákon is magabiztos társ. A GLB 250+ EQ technológiával (előzetes kombinált energiafogyasztás: 18,3–15,8 kWh/100 km) és a GLB 350 4MATIC EQ technológiával (előzetes kombinált energiafogyasztás: 18,6–15,9 kWh/100 km) piaci bevezetése 2026 tavaszán kezdődik.
Akár 631 kilométeres, megnyugtató hatótávjával (WLTP) a 200 kW teljesítményű GLB 250+ meggyőző hatótávot kínál a kategóriában. A sportos csúcsmodell azonban a 260 kW-os GLB 350 4MATIC. Mindkét modell 85 kWh hasznos energiatartalmú lítiumion-akkumulátorral rendelkezik, a legkorszerűbb 800 voltos elektromos rendszernek köszönhetően pedig akár 260 kilométernyi hatótáv (WLTP) tölthető vissza mindössze tíz perc alatt. A gyors DC töltés 800 voltos töltőállomásokon akár 320 kW töltési teljesítménnyel lehetséges. A modellkínálat hamarosan bővül további tisztán elektromos változatokkal, köztük egy belépő modellel, valamint csúcstechnológiás hibridekkel is.
Az újdonság komplex vezetőasszisztens rendszere Európában alapfelszereltség. A hardver (ebben a régióban) nyolc kamerából, öt radarérzékelőből, 12 ultrahangos érzékelőből és egy folyadékhűtéses nagy teljesítményű számítógépből áll, amely elegendő teljesítménytartalékkal rendelkezik a jövőbeli funkciókhoz és a rendszeres vezeték nélküli frissítésekhez is.
A 4MATIC modellek TERRAIN MODE funkcióval is rendelkeznek. Ez a mezőkön és kavicsos utakon használható vezetési program a hajtáslánc, a kormányzás és a fékek jellemzőit állítja be a vezető támogatására. Az „átlátszó motorháztető” funkció pedig virtuális kilátást biztosít a jármű teljes aljára, megkönnyítve a manőverezést nehéz terepen. A vontatási kapacitás akár két tonna is lehet, ami a BEV-ek között a legjobb érték ebben a járműkategóriában. Ezáltal az elektromos GLB modellek 4MATIC változatai teljes méretű lakókocsik vontatására is alkalmasak.
Tóth Gábor Ákos






