2024. Október 07. | Amália
Előző

Csendes nyitvatartás...

Következő

Jótékonysági gyereknap...

Finisében a Varázsceruza akciója

Több mint 7 ezer adomány érkezett eddig a Civilút Varázsceruza Program jótékonysági akciójának felhívására! A rajzeszközgyűjtés nem áll meg, szeptember 10-ig még bárki adakozhat a fogyatékossággal élő gyermekek javára.

 

A tavalyi sikeres akció után idén újra elindult a Civil út Alapítvány és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetség (ÉFOÉSZ) közös rajzeszközgyűjtése. Az eddigi évek során több mint 66 ezer adományt adtak át a sérült gyermekek és fiatalok részére, ebből tavaly 35 ezer színesceruza, zsírkréta, filctoll és egyéb eszközök kerültek a Varázsceruza Program gyűjtődobozaiba.

 

A segítségnek van helye, hiszen ma Magyarországon több mint 600 000 ember él kisebb vagy nagyobb fogyatékossággal. A Varázsceruza Program – Hagyj nyomot a világban! kampány célja, hogy segítsék, és szó szerint színesebbé, vidámabbá tegyék a mindennapjaikat. Túl azon, hogy az ajándék különösen nagy boldogságot okoz a sérült emberek számára, a rajzeszközök segítik az érintettek művészetterápiás foglalkozásait: az alkotás folyamata, az önkifejezés hozzájárul a kommunikációjukhoz.

 

Kondákor Zsófia színésznő szerint a művészet, az alkotás folyamata az egyik legjobb módja az önkifejezésnek, segít a traumák feldolgozásában, legyen szó ép vagy sérült emberről.

„Mindig nagyon megható, amikor a gyerekek megkapják ezeket az eszközöket. Minden ajándéknak nagyon tudnak örülni, egy matrica album vagy egy csomag színesceruza olyan boldogságot okoz a számukra, ami össze sem vethető ezeknek az eszközöknek az árával. Adni öröm, ráadásul ez a fajta adomány azon túl, hogy megszépíti a sérült gyermekek mindennapjait, a kommunikációjukat is segíti. A művészet, az alkotás az egyik legjobb önkifejező eszköz, segít megérteni önmagukat és feldolgozni a traumáikat.” – nyilatkozta a színésznő, akinek a tavalyi év után idén sem volt kérdés, hogy támogatja a kezdeményezést..

Egy doboz ceruza anyagilag nem jelent nagy megterhelést, könnyen beszerezhető papírboltokban, kisebb-nagyobb szupermarketekben vagy – éppen az iskolakezdés miatt – már közértekben, háztartási boltokban vagy a postán is. Így bárki egyszerűen csatlakozhat a Varázsceruza Programhoz és maga is nyomot hagyhat a világban.

 

Aki szeretne segíteni a Varázsceruza Programon keresztül, több módon is megteheti:

  - A megvásárolt színes ceruzák, rajzeszközök elküldhetők postán a Civilút Alapítványnak címezve (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1).

  Elhelyezhetők gyűjtőpontokon lévő gyűjtődobozokba (a gyűjtőpontok elérhetősége: www.varazsceruzaprogram.hu).

  - A jótékonysági kezdeményezés pénzadománnyal is támogatható az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba kérjük beírni: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből további színes ceruzákat vásárolunk az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége számára.
Tóth Anna Lili

Előző

Csendes nyitvatartás...

Következő

Jótékonysági gyereknap...

Kövess minket!