cserihanna egy új dallal érkezik, mely az általunk sokszor kiszínezett történetekről szól, ám új hírén most még sincs mit tarkítani: nem elég ugyanis, hogy egyedüli női dalszerzőként idén májusban elvihette az Artisjus-díjat, a mai naptól az év hátralévő részéig ő a Spotify EQUAL egyetlen magyar nagykövete.
Az „ember NEM élhet törött lábbal” – ezzel a címmel debütál a humorban és dalszerzői leleményességben feketeöves alt-pop énekesnő csütörtökön, azaz július 4-én 17 órakor először YouTube-on majd péntek éjféltől a digitális megosztókon, mely Hanna első felvétele lesz a Spotify kampányának újdonsült nagyköveteként.
Az USC Annenberg* 2024-es átfogó tanulmánya szerint jelenleg az audio piac 35 százaléka áll női előadóból, 19,5 százaléka mindössze a női dalszerző, és igen csekély, 6,5 százaléka a női producer. Így a Spotify tisztában van vele, hogy töretlenül folytatnia kell globális szintű kezdeményezését, mely 2021-ben indult útnak. Azóta 183+ piacon több mint 400 nagykövetet állított reflektorfénybe a szervezet. A program követi a magyar előadókat is, így került fel a radarjukra cserihanna.
„Szeretnénk felerősíteni a nők hangját, akik világszerte hullámokat vernek. Mivel Te országunk egyik legizgalmasabb és legbefolyásosabb hangja vagy, örömmel hívunk meg, hogy legyél az EQUAL Magyarország 2024 második félévének nagykövete” – ez áll a Spotify Magyarország személyes meghívólevelében.
Ezzel cserihanna képe a Spotify EQUAL Magyarország lejátszási lista borítóján szerepel az év végéig és számos más extrát tartogat majd még neki a platform.
Az „ember NEM élhet törött lábbal” címmel érkező újdonságban Hanna azt a jelenséget járja körül, mely során egy szórakoztató sztori érdekében olykor hajlamosak vagyunk költői túlzásokba esni, és az alkotó maga is előadóként és bábszínházi rendezőként felteszi a nagy kérdést magának, vajon feláldozható-e a történet igazsága a szórakoztatás oltárán.
Forrás: Spotify EQUAL