„Ha tudni akarod, milyen az élet, amikor nem te vagy a csúcsintelligencia, kérdezz meg egy csirkét!”– Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia Nobel-díjas kutatója

Ahhoz, hogy az ember vadidegen terepre merészkedjen, el kell hinnie, hogy nincsenek ott szörnyek, nem fogják bántani, semmi rossz nem történhet. Amikor az internet elindult, mind elhittük, hogy ez így lesz: felruháztuk pozitív tulajdonságokkal, hittünk benne, hogy csak a javunkat szolgálja. Pedig jobban is vigyázhattunk volna vele. Algoritmusok gondoskodnak az érzelmi állapotunkról: társalognak velünk, szeretnek bennünket, ha magányosnak érezzük magunkat, és azonnal válaszolnak bármely kérdésünkre.

Azt is elhittük, hogy felgyorsulunk, ám a megdöbbentően élethű deep fake fotók és videók világában akkor is nehéz lassítani, amikor már rosszul érezzük magunkat a sebességtől. Hiszen a technológia segít nekünk, tanácsot ad, szempontokat elemez, és jóval okosabb nálunk. Ám ha ilyen mértékben beengedjük az életünkbe, a digitális örömszerzés váratlanul analóg depresszióval társulhat, mert az emberi személyiséget nem lehet csak úgy lekapcsolni. Szükségünk van magánéletre, társas kapcsolatokra, érzelmekre, saját előállítású érzelmi biztonságra. Nagyon nagy árat fizetünk azzal, hogy mindezt feláldozzuk a mesterséges intimitásért. Miközben azt halljuk, mennyire fontos a mentális és érzelmi jóllét, úgy tűnik, valamit ki kellene találnunk, hogy a valóságot, az életünket még szeretni tudjuk.

A ChatGPT képes érzelmi köteléket alkotni, miközben semmilyen érzelem nincs benne. És mégis százmilliók bombázzák olyan érzelmi kérdésekkel, amelyekre embertől kellene választ kapni. De miért hiszünk inkább egy alkalmazásnak, mint a szeretteinknek vagy önmagunknak? Megannyi kérdés, amikre ez a könyv igyekszik válaszokat találni. Hiszen ha megértjük ezt a korszakot, és benne saját és szeretteink érzelmeit, akkor nem fogunk sodródni az eseményekkel. Bízzunk végre önmagunk döntéseiben!

„Azt hiszem, mindig is olyan köteteket írtam, amik valódi pszichológiai ismereteket közölnek és segítenek az eligazodásban. Én abban hiszek, hogy az embernek nem halat kell adni, hanem a forráshoz vinni, vagy a megértését, a döntési képességét fejlesztve kell őt támogatni hiteles tudással. Minden hallgatóságomnak elmondom, hogy egy szép, sötét előadást jöttem megtartani, mert nem az elkendőzésben és a szépítgetésben hiszek, hanem a tiszta diagnózisban. Mert ahhoz lehet alkalmazkodni, azt meg lehet érteni, és ami a legfontosabb: lehet tenni ellene. Most is ezt gondolom: még nem vagyunk az utolsó percben, de az utolsó olyan szakaszban már igen, ahol meg kell érteni a nem emberi rendszerek hatását az érzelmeinkre.”–Tari Annamária