- Kétnyelvű családban nőtt fel, orvosnő édesanyja, mondhatni egy igazi „csehovi nagy orosz lélek”, magyar édesapja pedig egy precíz mérnök ember. Ez a kettősség mennyire hatott személyisége alakulására?
- Biztosan hatott, a lelki nyugalmamat a jól kiszámolt rendszerezés, az értelmi feltöltődést pedig a másik véglet, a szenvedéllyel teli bohókás, kreatív csapongás biztosítja. Az életem során volt alkalmam a két véglet közötti állapotokat kipróbálni. Nem állítom, hogy a végére értem volna. Általános iskolás koromban azt figyeltem meg, és hozzáteszem borzasztóan élveztem, hogy a nyaranta viszontlátott emberek minden egyes alkalommal egy másik Emíliát látnak. Az utazásom sokat segített abban, hogy megtaláljam az igazi énem, aki legbelül van, efelé haladok, a szüleimet pedig két független végletként tisztelem.
- Az önök családjában kultúrák találkoznak, s már kis gyermekként utazgatott Budapest és Moszkva között. A későbbiekben mennyire segítette ez abban, hogy elinduljon a nagyvilágba, és bátran változtasson?
- Erről egy kis anekdota jut az eszembe. Anno mikor írni tanultunk, találtunk egy orosz nyelvkönyvet otthon, de szigorúan megtiltották a szülők, hogy abból tanuljunk, hisz összekeverjük a magyar és az orosz betűket. Pontosan így történt. Ami tilos, az titkos – édes. Egyből nekiestünk a testvéremmel. A mai napig, még gépelésnél is keverem a d és a g betűt, pedig nincsenek szomszédságban. Ez a fajta élet számomra adott volt, fel sem merült bennem micsoda szerencsés helyzet ilyen színes környezetben élni. Imádtam az orosz kultúrát, a mai napig színesíti az életem. Bármikor felcsendül egy ottani dáridó szám, csillogó szemmel próbálom követni a szöveget. Az utazások kétség kívül megalapozták a külvilágra való érdeklődésemet. Nem csak az enyémet, a testvéremét is. Szeretem a változást, igyekszem mindig újítani – nehezen maradok egy helyben, ezért is van szükség a szemléletmód változtatásra néha, hogy ami esetleg egyhelyben toporgásnak tűnik az tulajdonképpen nem az.
- Első ránézésre nem igazán feltételeznénk önről, hogy komoly közgazdász. Mindig is ez a pálya vonzotta?
- Gyerekkoromban zongorázni tanultam, később a pszichológia érdekelt. De nagyon! Szexuálpszichológus akartam lenni. El is indultam egy OSZTV-n (Országos Szakközépiskolai TanulmányiVerseny), annak ellenére, hogy gimnáziumba jártam, de annyira jó eredményeket értem el, hogy sikerült elintézni a részvételemet. Jó helyezést értem el, országosan 13. lettem, ami ugyan nem jár automatikus felvétellel az egyemre, de a felvételivel nem lett volna gond, viszont mégse vettek fel. Így maradt az arany középút, a pénzügy, a realitás talaja. Mivel ez annyira nem érdekelt, mindegy volt, hogy közgáz vagy számvitel, mindkét helyre beadtam a jelentkezésemet, a PSZF-re vettek fel. Vért izzadtam mire elvégeztem, azóta is csak ésszel, de nem szenvedéllyel csinálom a pénzügyet.
- Mi vitte arra, hogy néhány évnyi „útkeresés" után húgát követve Írországban kössön ki?
- A húgom, aki előbb hagyta el a családi fészket, Írországban talált munkát és engem is arra bíztatott, hogy merjem elhagyni az országot. Nélküle talán az összes további esemény elmaradt volna. Örökké hálás leszek neki. Természetesen, ha itthon boldog lettem volna egy számomra megfelelő munkahelyen, akkor maradok. A legutolsó munkahelyemen telt be a pohár, ahol egyik reggel a fél oldalamra lebénultam, a folyamatos stressz hatására. Egyből fel is mondtam… Ha sok dologban bizonytalan is vagyok, egyben nem: az egészségem és a szabadságom a legfontosabb számomra. Írország ideális hely mind az életre, mind a munkára. Nagyon kedvesek az emberek, szerethető hibákkal, gyönyörű a környezet, nem beszélve az életszínvonalról.
- Írországi tartózkodása alatt indult el azon az úton, ami a belső világának felfedezéséhez vezetett. Igaz, ehhez az íreknek nincs sok közük…
- Írországban biciklivel jártam dolgozni, de egyik hazasuhanásom egy autóbalesettel ért véget. Majdnem elveszítettem az eszméletem, egy milliméteren múlt, hogy nem gázolt el az autó, de csodával határos módon nem tört el semmim. A baleset miatt a továbbiakban más sport után kellett néznem, így jött a jóga. Ekkor fedeztem fel, hogy arrébb mozdult a bal oldalam, minden kicsit kicsavarodott, de az orvosok ezt nem látták. Azóta is ennek helyrehozatalán dolgozom. Mivel túl sok kérdéssel zaklattam az oktatómat, azt javasolta, vegyek részt egy alaposabb képzésen Indiában. Ezzel kitárt nekem egy ajtót egy új világra!
Addig abban a hitben éltem, hogy Európa és a nyugati kultúra a legfejlettebb, nem is érdemes más irányba nézni, de az utam során nagyon sok kérdőjel tűnt fel a fejemben, és módosult ez a látásmódom. Ha nem is a legfejlettebb, de a legjobb PR-ral rendelkező kultúra a miénk. Ahogy megteremti magának a piac az igényt, hát az valami elképesztő! Indiában nem így van. Ott az emberek minimalizálják a fölösleges „igényeiket”, nemcsak kifelé akarnak megfelelni, hanem ugyanannyi erőfeszítést tesznek arra, hogy a belső világukat is felfedezzék. És ezt megosztották velem is. Nem ördöngösség, csak tudni kell róla, hogy ilyen is van. Hogy van egy másik irány, s amint meglátod az ajtót, már be is lépsz rajta, nem kell különösebb tréning hozzá. Ez a tény változtatta meg gyökeresen a gondolkodásmódomat. A séma, amit rám húztak, leolvadt rólam. Szinte mindig tudom, hogy mi az, amit én akarok, és mi az, amit mások akarnak, hogy akarjak. És ami a legjobb, hogy így, letisztultan sokkal boldogabb vagyok.
Egy példát hadd hozzak fel az ottani és az európai kultúra különbségére: az első jógaoktató tréningemen egy nagy teremben gyűltünk össze anatómia és filozófia órára. Nagy üres tér, székek és asztalok nélkül. Az elkényelmesedett testünknek szüksége volt egy kis időre, de végül elég hamar sikerült sokáig kényelmesen törökülésben ülnünk. Egy hét után már nem okozott problémát a földön ülés. A gerincnek és az egész testnek ez a legjobb, és közben még nyújtunk is. Pazar, ötletes és költséghatékony megoldás az egészségünk megtartására. Ezzel ellentétben mit csinálunk mi európaiak? Székekre ruházunk be, és görbén ülünk. Elszorítjuk a combunkat a ránehezedő testsúllyal, és szenvedünk. Mert ezek a székek nem ergonomikusak. Tehát két opció van. Törökülés ingyen, vagy ergonomikus szék százezerért. Ki jár jól? A székgyáros…
- Moszkva, Írország, India, és persze Budapest. Számos kapcsolat, jó néhány barát. Mennyire lehet megőrizni a barátokat, miközben számos új élmény, megtapasztalás éri az embert.
- Számomra a barátság bizalmat jelent. Az elmélyülés az események sorozatával halad természetes tempójában. Indiában, a Gangesz melletti Ahramban 50 barátra tettem szert. Rájuk a testvéreimként tekintek. A baráti köröm egyébként drasztikusan változott. Most, hogy olvasom a kérdéseit, köszönöm, hogy feltette! Mivel kialakult bennem egy igény, elsősorban magammal szemben, ezért tragikus hirtelenséggel szabadultam meg az „energiavámpír” barátoktól. Felismertem, hogy ők nem is igazi barátok, és így felszabadult egy csomó energiám olyanokra, akikkel működik az adok-kapok viszony. Én szintekben látom az emberi kapcsolatokat, árnyalt, finom háló ez, amit könnyen átszakíthat egy-egy egyén egy zuhanás során. Természetesen felfelé is működik ez a rendszer. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy fölöslegesen ne sértsem senki személyét. Ha nem passzolunk össze, el kell fogadni és olyan embereket keresni, akikkel meg igen. Idegen, érdekes emberekre nyitott vagyok, szeretem a tehetségeket és támogatom minden formában. Úgy gondolom, hogy mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget a kiteljesedésre.
- Jön-megy a világban, miközben egy stabil párkapcsolat részese. Biztosan sokan irigyelik ezért!
- A jövés-menés egy stabil párkapcsolat során alakult, és egy rögös úton, ami csak megerősített minket abban, hogy együtt is tudunk jönni-menni, immáron egy új, közös cél érdekében. Csak két, függetlenül is teljes ember tudja biztosítani a kapcsolat jövőjét, és ez a teljesség az utazás és a meditációk során csak erősödött bennem. Sok csoda vezérelt minket újra össze, többek közt egy teljesen véletlen találkozás Bangkokban, ahol ugyanazon a szálláson ébredtünk, egy szobában, 6 másik idegennel – hostelben. Egy hónapnyi kommunikációmentesség és mindenféle előzetes egyeztetés nélkül. Pont a változatosság miatt van szükségem egy állandó bázisra, akivel távollétemben is napi rendszerességgel kommunikáltunk. Mellesleg fárasztóak a „kalandok”, fontos hogy mi jár az illető fejében, és ha már megtaláltam egyszer, el nem eresztem! A párom erős személyiség, felnézek rá, ketten legyőzhetetlenek vagyunk.
- Hogyan tovább, mik a közeljövő tervei?
- Szeretném a lehető leghatékonyabb formában eljuttatni az embereknek a stresszoldás tudományát. Ezt felülről tervezem leginkább, az internet segítségét hívva. Amint megvan a csatorna, letelepszem valahol és személyes konzultációkat tartok, jógaórákkal egybekötve. De nagyon fontos a légzésgyakorlat. Csak ezzel együtt igazán hatékony a jóga tudománya. Most azt teszem ezért, hogy megteremtem az anyagi feltételeit egy következő tanulmányi útra és kidolgozom azt a bizonyos csatornát, ahol többekhez is szólhatok.
László Emíliával készült korábbi cikkünket ITT olvashatja: