A történelem során az ipari forradalmak mindig is kettős hatást gyakoroltak az ember és a természet viszonyára: miközben a technológiai fejlődés elidegenítette az embert a természettől, egyúttal hozott magával egyfajta bioromantikus gondolkodást. Ez a gondolat a 19. század második felében a romantika nyomán bontakozott ki, és az élővilág iránti mély érzelmi kötődést, az ember és természet közötti kapcsolat újrafelfedezését, illetve a természettel való harmonikus együttélés vágyát hangsúlyozta, amit a modernizáció és az ipari forradalom hatásai háttérbe szorítottak.

Napjainkban, a negyedik ipari forradalom korában újraéledt egy hasonló bioromantikus hullám, amely ismét a természet misztériuma, az emberi érzékenység és az ökológiai egyensúly iránti vágy felé fordítja tekintetünket. 1996-ban jelent meg David Abram Az érzékek igézete című könyve, melyben az amerikai ökofilozófus a fenomenológiai perspektívából vizsgálja az ember és természet elidegenedett viszonyát.

Abram úgy véli, hogy a modern ember egyfajta „érzékszervi szegénységben” él, mert a természetes tapasztalatokat egyre inkább a virtuális világon keresztül közvetített élmények váltják fel. Az ember érzékei és a világ között mély, intuitív kapcsolat áll fenn: azonban az érzékszervek, amelyek egykor közvetlen kapcsolatot biztosítottak a tájjal, az időjárással és az élővilággal, amelyek világunkat konstruálták, ma már háttérbe szorulnak. "A táj magához vonzza a figyelmünket, mintha titokzatos történeteket mesélne, amelyeket csak akkor érthetünk meg, ha elcsendesedünk, és megnyitjuk érzékeinket” – írja Abram.

A kiállítás fókuszában a természet sejtelmes, titokzatos karakterisztikája áll, ami még inkább mélyíti a megismerése és a kapcsolódás iránti vágyakozást. Ernszt András festményei és Körei Sándor üvegszobrai meditatív szemlélődések a természetben, amely során a művészek maguk és a néző is próbálja megfejteni, megérteni a természetbe vetettség absztrakt létélményét.

Ernszt festményei síkban imitálják a derengő tájak térbeli illúzióját: az egymásra rétegződő ágak, hajtások és a lombkoronák kavalkádját utánzó rétegek delejes erdei tájak, amelyekben könnyen elveszik a tekintet. A ködös vastag, takaró akril rétegen keresztül felsejlik a nyomhagyás szándéka, azaz az alkotói gesztus a festék folyatásában vagy a festőkéssel expresszíven felhordott festékben, míg mellette a kvázi főszerepben megjelenő konkrét természeti formák precíz rendezettséggel és szerkesztettséggel mutatnak rá a természetben rejtetten megjelenő matematikai szabályrendszerekre.

NÉVJEGY

Ernszt András 1973-ban született Nagykanizsán, jelenleg Pécsett él és alkot. Ernszt András expresszív absztrakt műveire a dinamikusság, rétegződés jellemző, melyek a természetutánzás- és közelség illuzórikus voltát erősítik. Művészete vibráló, a maga kiszámíthatóságában változatos. Gondosan válogatott színpalettái hordozzák a képek változatos energiaszintjeit, ami néhol megnyugvásra vezet,  néhol engedi, hogy a nyüzsgő forgatagba elvesszünk. A művészt 2022-ben Munkácsy Mihály-díjjal tűntették ki, 2003-ban a Strabag Festészeti Díj díjazottjai között volt.

Körei művei a természet és emberi beavatkozás komplex viszonyát vizsgálják. Üvegszobrai az egymás mellé szigorúan szabályos rekeszekbe rendezett száraz virágokkal olyan (növény)rendszertani módszerekhez hasonlítanak, amivel a természettudományos archiválásokat, kutatásokat és bemutatásokat is végzik. Az üveg mögé zárás aktusa érinthetetlenné teszi a növényeket és egyfajta tiszteletteljes megőrzésre kínál lehetőséget, de egyúttal kiszakítja organikus életciklusából és egy antropocentrikus ökoszisztémába helyezi.

A kiállításon bemutatott savmart üvegszobrok ellenben épp, hogy elrejtik a homályos üveg mögött bújó, néhol az üveg falához tapadó fiktív növényeket, amik így a képzelőerőnkre és emlékeinkre támaszkodva ölthetnek csak formát. A homály mögé belátni kívánó emberben erős vágy ébred a megismerhetetlenség iránt: Gaia, a természet misztériuma és a vele való kapcsolódás iránt. Ez a vágy ráébreszt bennünket arra, hogy egy összefüggő, szimbiotikus rendszer részei vagyunk, ahol minden élő és élettelen elem egymásra hat, és ahol az emberi lét elválaszthatatlan a természet rejtett törvényszerűségeiről.

NÉVJEGY

Körei Sándor 1995-ben született Móron, jelenleg Bodajkon él és alkot. Művei kortárs szobrászati perspektívából értelmezik újra a klasszikus csendélet műfaját. Frissen vágott vagy szárított virágokat és vázákat szabályos struktúrába rendezve zár üvegtárolókba, amellyel nem csak a csendéletfestészet szigorú kompozícióit alkotja újra térben, de reflektál a virágcsendéletek kettős természetére is: az élénk növények szépsége mögött mindig ott lappang az elmúlás gondolata. Körei munkásságát 2022-ben Derkovits ösztöndíjjal jutalmazták, 2023-ban pedig elnyerte a Káli-Art Inn díjat.

Helyszín és időpont: Molnár Ani Galéria, 2024. 12. 05 – 2025. 02. 01.