2022. Május 22. | Júlia, Rita
Előző

drMáriás parlamentje...

Következő

Távol és mégis közel – Barakonyi Z...

Dancing 1925 – Magyar művészek a párizsi éjszakában

Az új kamarakiállítás az 1920-as évek párizsi éjszakai életét mutatja be három magyar művész szemszögéből: Vértes Marcell, Vaszary János és Vadász Miklós művei Párizs mulatóinak vibráló hangulatát idézik meg.

 

A kiállítás középpontjában Vértes Marcell Dancing című mappája áll, mely egy átmulatott párizsi éjszaka különböző jeleneteit eleveníti fel. Vértes Marcell műveit jól kiegészítik a két másik művész, Vaszary János és Vadász Miklós párizsi munkái. Ezáltal három különböző, azonban inspirációjukban azonos alkotó nézőpontjából ismerhetjük meg az 1920-as évek párizsi éjszakáinak hangulatát.

 

Az első világháború kataklizmája után kialakuló iparművészeti és építészeti tendencia, az art deco, mely az 1920-as évek egyik legjellemzőbb, egész Európát és az Egyesült Államokat is érintő tendenciája volt, nemcsak a művészetek területén jelentkezett, hanem valójában egy egész korszak életmódját, sőt életérzését is jelöli. Az éjszakai élet, a modern szórakozás, a mulatók, lokálok képei ugyanolyan dekoratív módon jelennek meg a rajzokon, grafikákon, mint a modern gépek, automobilok, repülők, vagy éppen a zsúfolt nagyvárosok.

 

Az 1925-ös párizsi iparművészeti világkiállítás alapvetően határozta meg az évtized szellemiségét és formavilágát. Párizsban nemcsak napközben volt élénk kulturális élet, de éjszaka is nagy volt a pezsgés, rengeteg lokál, bár és étterem nyújtott lehetőségeket a szórakozni vágyóknak. Az Amerikából érkező jazz meghódította egész Európát és természetesen Párizst is, a legdivatosabb táncok, a charleston, a shimmy, a boston, a foxtrott és a tangó voltak. A dancing angol szó nemcsak magát a táncolást jelentette, hanem azt a különleges párizsias hangulatot, azt a felfokozott hangulatú életérzést, amit a háború okozta traumát feledni akaró, szórakozni vágyó emberek kerestek.

 

A korszak társadalmilag jelentős változást hozott, egészen pontosan a független nő ideálját, mely egyértelműen megmutatkozott a frizurában és az öltözködésben is. A fiúsan rövidre vágott bubifrizura, a vékony testalkat, az egyre rövidülő szoknya jellemezték a franciául garçonne-nak, angolul flappernek nevezett nők generációját, akik minden szórakozóhelyen megtalálhatók voltak.

 

Ebben az időszakban számos magyar művész élt a francia fővárosban, vagy látogatott ki oda, többek között Vértes Marcell, Vaszary János és Vadász Miklós, akiknek a  kiállításban sorakozó művein keresztül rálátásunk nyílik az „années folles” Párizsára. Kedvelt lokáljaik voltak a Palace, a Casino de Paris, a Chez Maxim’s, a Le Bœuf sur le toit és az Ermitage – revük, táncosok, híres valamint ismeretlen, tömegből kiemelt alakok köszönnek vissza műveikről.

 

A kiállítás középpontjában Vértes Marcell Dancing című mappája áll, mely egy átmulatott párizsi éjszaka különböző jeleneteit eleveníti fel. 

A magyar illusztrátor, grafikus, Vértes Marcell az 1920-as évek elején érkezett Párizsba, s éppen a világkiállítás évében, 1925-ben jelentette meg 12 lapból álló litografált albumát. Az album lapjain a jazz-zenekar, a táncoló tömegek, a különös párok, elegáns dámák és urak mellett az éjszakázáshoz tartozó olyan jelenetek is felelevenednek, mint a hajnali takarítás, vagy a kiábrándító hazaút. A kiállítás elsőként mutatja be teljes egészében a korszak magyar művészetének ezt az egyedülálló, már a korban óriási sikert arató sorozatát.


A párizsi mulatók világának minden részletét bemutató mappa mellé az egyéb, témába vágó Vértes-művek mellett jól illeszkednek a két másik alkotó munkái: Vaszary Jánost és Vadász Miklóst szintén megihlette a párizsi éjszaka. 

Vaszary 1925-ben érkezett Párizsba. Nagy hatással volt rá a város rengeteg új művészeti élményt, impulzust, szórakozási lehetőséget kínáló forgataga. Alkotásain a táncoló embertömeg, a bárok jellegzetes figurái, divatos nőalakjai mellett különböző mulatók előadásai, táncosnői is megelevenednek. Vadász Miklós és Vértes Marcell pályájában igen sok a hasonlóság. Vadász is újságrajzolóként kezdte pályáját, majd a háború után kiköltözött Párizsba, ahol ugyanazoknak a lapoknak dolgozott, mint Vértes.

 

A korabeli magyar tudósítások sokszor együtt emlegetik őket, és Vadászra is előszeretettel hivatkoztak Toulouse-Lautrec utódjaként. „…a tánc, a estélyiruhák, a francia pezsgő gőzét Toulouse-Lautrec óta senki jellegzetesebben nem örökítette meg” – jellemezték párizsi alkotásait egy róla szóló visszaemlékezésben. Vadász Miklós korabeli bárokat, táncos mulatságokat, elegáns, a kor új stílusát képviselő nőalakjait ábrázoló rajzai jól kiegészítik a két másik művész párizsi munkáit, s ezáltal három különböző, azonban inspirációjukban azonos alkotó nézőpontjából ismerhetjük meg az 1920-as évek párizsi éjszakájának hangulatát.

 

A kiállítást a korabeli hangulatot még inkább érzékeltető filmhíradórészletek, zene és a húszas évek egyik zseniális újdonsága, a Mikiphone zenelejátszó (Vadász Miklósnak és testvérének, a mérnök Istvánnak a találmánya) illusztrálja. A kiállítás anyaga jól illeszkedik az Art deco Budapest kiállítás „Éjszakai élet” szekciójához.

 

 Helyszín és időpont: Magyar Nemzeti Galéria, megtekinthető: 2022. augusztus 28-ig

 

 

 

Előző

drMáriás parlamentje...

Következő

Távol és mégis közel – Barakonyi Z...

Kövess minket!