2022. November 27. | Virgil
Előző

Mireille Vautier: A csendtől a lélegze...

Következő

Kieselbach Galéria – őszi árverés...

Balla András kiállítása

A szarvasi arborétumban töltött gyerekkor és a botanikus apa hatása is szerepet játszott abban, hogy Balla András 1970-ben a Kertészeti Egyetem tájépítés szakán szerezte meg első diplomáját, amit később építészmérnöki tanulmányokkal is kiegészített, hogy aztán az 1970-es évek óta készített fotóival mára az egyik legsokoldalúbb, legszínesebb fotós életművét tudhassa magáénak.

 

Beke László találó szavaival: „Balla András foglalkozása kerttervező és építészmérnök, hivatása fényképész.” Az analóg technikával készült fotókat és fotogramokat az experimentális kísérletektől, a csendélettől a portrékig, aktokig, tájképekig különleges témaválasztások, formai lelemények, kivételes esztétikai érzékkel komponált megoldások jellemzik. Művészeti tevékenysége mellett kiemelkedő szerepet vállalt az Esztergomi Fotóbiennálé megalapításával (1976) és szervezésével. Több ezer fotójával közel kétszáz – közte az 1995-ben az Ernst Múzeumban megrendezett – egyéni és még több csoportos kiállítás résztvevője, számos fotóművészeti esemény szervezője, kiadvány szerkesztője. 2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A műcsarnoki kiállítótermeiben a gazdag életműből tematikus egységeket láthat a közönség. Az egész kiállítást belengi egyfajta rezignált melankólia a mulandó, ember nélküli tájról, az emberi és tárgyi világ szépségéről. A sokszor teljesen hétköznapi tárgyakban, természeti formákban rejlő különleges esztétikai értékeket mutatja meg a fotós úgy, hogy a kiinduló látvány helyett egy rejtélyes, misztikus világ tárul föl, nem ritkán humoros asszociációkat keltve.

 

Az összefüggő, koherens szekvenciák terme után állították ki a Borostyán Imre remetéről készült fotóregényét, a történelmi kertek (Versailles, Tivoli, Bomarzo) eső utáni hangulatú fotóit, valamint az ezekkel merőben ellentétes kerti – mondhatjuk giccses – miliőket, amelyeket az emberek kagylóból, kerti törpéből, szarvasagancsból, suta szobrokból, nippekből építenek az udvarukba.

 

A harmadik terem egyfajta emlékállítás a kihalt erdőknek, az ember nélküli ártéri tájnak. A korábban Menedék címen megjelent kötet panorámaképeiből bemutatott válogatásban megjelenik a fákhoz fűződő vonzalom és tisztelet, az ágas-bogas gallyak esztétizáló formái mellett viszont a sötét tónusok komor hangulatú alkalmazásával is a természet sérülékenységére, az egyensúly megbomlásának veszélyeire hívja fel a figyelmet.

 

Helyszín és időpont: Műcsarnok, megtekinthető: 2022. november 17-ig:

 

 

Előző

Mireille Vautier: A csendtől a lélegze...

Következő

Kieselbach Galéria – őszi árverés...

Kövess minket!