2024. Március 19. | József, Bánk
Előző

Szeretet és szenvedély...

Következő

Egy életmű igazi ereje...

Gundelfinger Gyula

Gundelfinger Gyula

A járvány, az egész emberiség nagy közös tapasztalata sok mindent megváltoztatott körülöttünk. A művészet és a műkereskedelem is új utakat keres, hogy fenntartsa és bővítse kapcsolatát a közönséggel. Ebben az új, átmeneti helyzetben a Kieselbach Galéria eltért a korábbi évek gyakorlatától és nem aukcióval, hanem egy exkluzív galériás kínálattal zárta a téli szezont. Különleges kvalitású, izgalmas történetű festmények várták az érdeklődőket, amelyek között Gundelfinger Gyula alkotásait is megtekinthette a közönség.

 

 

„...hogy a Gund. Gyula Ateliérjét használod s’ nagyon intimé vagy vele, s’ családjával megvallom, aggaszt – ő becsületes és jó ember – de hóbortos – extravagáns, igen tartok tőle, hogy végre is bajba kerít” – e szavakkal intette Szinyei Merse Félix az akkoriban Münchenben tanuló fiát, Pált 1872 szeptemberében.

 

Egy hóbortos és extravagáns művészről írt az apa a levelében, arról a Gundelfinger Gyuláról, aki nem sokkal később sógora is lett Szinyei Merse Pálnak. Ha a sajtó szenzációra éhes világában címszavakban kellene felvillantani ezt az izgalmas életet, akkor minden túlzás nélkül ezeket írhatnánk: „Névházasságot kötött titkos szeretője lányával”, „Párbajban ölte meg sógorát a híres festőművész” vagy „Testvérével házasította össze elvált feleségét”.

 

1872-ben, amikor Szinyei Merse Pál apja a fenti figyelmeztető levelet írta fiának, Gundelfingerről csak annyit lehetett tudni és sejteni, hogy nem igazi szerelemből vette feleségül Probstner Máriát, és hogy éveken át titkos viszonyt folytatott Mária anyjával, özvegy Probstner Adolfné Jancsó Máriával. Szinyei apja azonban más okból is próbálta távol tartani fiát Gundelfingeréktől, mivel nem mellesleg a Probstner család ügyei is meglehetősen zavarosak voltak.

 

Gundelfinger Gyula Krompachon (magyarul: Korompa, szlovákul: Krompachy) 1833-ban, április 28-án született. Apja már 1838-ban meghalt s anyja, született Szinyei Merse Matild pár évvel azután gróf Szirmay István huszár alezredeshez és dúsgazdag földbirtokoshoz ment másodszor feleségül, aki 1857-ben Ferenc József királyunk miskolci látogatásakor az uralkodó színe előtt halt meg hirtelen, amidőn egy bandérium élén, lóháton fogadására sietett.

 

Gundelfinger festői életműve a magyar késő romantikának, a magyar plein air naturalizmusnak, sőt a késő 19. századi szimbolizmusnak egy különleges, izgalmas és teljesen egyéni ötvözete. Gundelfinger mindig tájképfestőnek tartotta magát, első kiállított műve is – a címe alapján – egy tájkép volt. Egyik első főműve a Szinye-Lipóc vidéke című alkotása, amit 1873-ben a müncheni Glaspalast kiállításán mutatott be, s ami már az 1870-es években magyar múzeumi tulajdonba került (Magyar Nemzeti Galéria). A festmény az 1990-es évekig látható is volt a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán, közel Szinyei alkotásaihoz. Gundelfinger Gyula tájképfestészetében szinte kizárólag szülőföldjének, Sáros és Szepes vármegyének a helyei, templomai, kastélyai tűnnek föl.

 

Párbaja miatt egy évi államfogházra ítélték s ebből, bár a királyi kegyelem érdekében minden követ megmozdított, és mint volt katonatiszt Albrecht főherceget is megnyerte ügyének, 1884-ben június elsejétől egy fél évet Vácon le kellett ülnie. Híres párbajára az újságok híradása szerint 1881. január 2-án került sor, az ítélet azonban csak 1883 februárjában született meg. A viszonylag enyhe ítélet annak volt köszönhető, hogy Gundelfinger és Szirmay nem kívántak párbajozni addig, amíg a pereskedés zajlik a rokonsággal. A párbaj kezdeményezője és sürgetője a harcias ifjabb Luzsénszky volt, az, aki végül áldozata lett ennek a vitának.

 

Mindazonáltal egész odaadással fog ismét hozzá a festészethez és folytatja pöreit. 1855-től haláláig szinte minden évben kiállít Budapesten. Bécsbe is küld képeiből. Pöreit azonban egymás után elveszti s Sáros vármegyében, hol Szirmay gróf és a Szinyeiek birtokain sokat fordul meg, ezután is harcias föllépése miatt a csípős nyelvek Don Quijote-nak nevezik el.

 

Miközben megmaradt birtokát faiskola és gyümölcsösök ültetésével jövedelmezőbbé igyekszik tenni, mintha csak most kezdené valójában művészi pályáját, egész odaadással fekszik neki a természet tanulmányozásának. Főleg fa- és felhő-tanulmányokat fest. Tájképtanulmányain egyre frissebb közvetlenséggel mosolyognak a természet színei.

 

Érdemes egy pillanatra visszatérni még Szinyei Majálisához is. A képen nemcsak Gundelfinger felesége látható, hanem egy fess fiatalember is, aki éppen a rózsaszín ruhás hölgynek csapja a szelet. Ez az ember báró Luzsénszky Zsigmond, aki minden bizonnyal közeli rokona lehetett a párbajban elhunyt Luzsénszkynek.

 

Torma Tamás

Előző

Szeretet és szenvedély...

Következő

Egy életmű igazi ereje...

Kövess minket!