Body lift műtétek

Megszabadulni 30-40-50 kg súlyfeleslegtől hatalmas boldogságot okoz, a visszamaradt bőrfelesleg már kevésbé. Ilyenkor lehetőség van igénybe venni a body lifting eljárásokat, melyek egyik kiváló hazai specialistája Dr. Kovács Gyula Barna, aki részletesen beszámol, mit érdemes tudni ebben a témában.

 

A Plasztika Esztétika, független döntéstámogató portál körbejárja, milyen alternatívák léteznek a nagy fogyás után, kiknek ajánlott, és hogyan kell felkészülni az esetleges műtétre?! A sebészek egyszerre két, akár három területet is rendbe hozhatnak a műtőben, így hamarabb nyerhetik el a páciensek az áhított külsőt és a vele elvesztett önbecsülést.

 

- Hogyan varázsolta el a plasztikai sebészet világa?

- A véletlen sodort orvostanhallgatóként Dr. Tizedes György mellé egy gyakorlat kapcsán. Akkor még nem tettem le a voksomat a plasztika mellett, de ott beleláthattam, milyen változatos munkát kínál ez a terület. Itt a kivitelezést mindig személyre szabottan kell megtervezni. Ráadásul minden páciens mást és mást akar. Így sosem lehet klisé alapján dolgozni, folyamatosan alkalmazkodni kell. Ez fogott meg a plasztika világában, és ezt most, 17 év után is nagyon szeretem benne.


- Számos body lift műtétet végzett, vagyis rendszeresen foglalkozik olyanokkal, akik nagy fogyás vagy terhesség után szorulnak plasztikai beavatkozásra. Mit érdemes tudni ezekről a műtétekről?

- A világban, így Magyarországon is nagyon sok az elhízott ember. Sokukat ez egy idő után zavarni kezdi, és belevágnak a fogyókúrába, vagy többszöri sikertelen próbálkozás után testsúlycsökkentő beavatkozáson esnek át. A fogyás után bizony szembe kell nézniük azzal, hogy a megnyúlt bőrrel már nem tudnak mit kezdeni. Ilyenkor jövünk mi. Ránk a végleges testtömeg elérése után - ez akár 40-50 kg vagy még több mínusz - esetén van szükség.

Egy ilyen mértékű fogyás tulajdonképpen minden testrészt érint: az arcot, a nyakat, a felkarokat, férfiaknál a mellkast, nőknél az emlőt, a hasat, a feneket, a combot vagyis a test egészét. A visszamaradt bőr nem csak esztétikai, de higiéniai szempontból is zavaró, az öltözködést, a sportolást is hátráltatja. Előbb-utóbb lelki szinten komoly önértékelési gondokhoz vezet. Természetesen kisebb mértékű fogyás is nagyon zavaró lehet bizonyos esetekben, például akár szülést követően az eredeti állapot visszaállása után. De semmi esetre sem kell kétségbe esni, hiszen mi tudunk ezen segíteni!


- Ha több területet is érint a probléma, jöhet a kombinált műtét?

- A plasztikai sebészek sok esetben egységekben gondolkodnak. Így a szükséges műtéteket is megpróbáljuk egységbe terelni. Beszélhetünk upper és lower body liftről. Az upper body lift a felsőtest operációját jelenti, ide tartozik a felkar, az emlő és ennek a vonalnak a háton lévő része, vagyis az ott lévő bőrfelesleg. A lower body lift az alsó testfélre vonatkozik, ide soroljuk a különböző típusú hasplasztikákat, a fenék- és a combplasztikát, illetve ide tartoznak az intim területek is. A body lift műtétek során eltávolítjuk a felesleges bőrt, helyére emeljük a megereszkedett szöveteket, és ha lehetséges, megfeszítjük az alatta lévő izmokat.

Ha szükséges, akkor mellimplantátumot helyezünk be, illetve a feneket újraformáljuk, megemeljük. Vannak módszereink, melyek alkalmazásával nem szükséges idegen anyag beültetése, hanem a saját szövetek áthelyezésével érünk el térfogatnövelést pl. egy fenék- vagy emlőplasztika esetében. Persze mindig arra törekszünk, hogy ezt minél kisebb metszéssel végezzük, és a visszamaradt hegek ne legyenek nagyon feltűnőek.


- Mivel kell kezdeni?

- Nekem mindig azzal kell foglalkoznom, ami a pácienst a legjobban zavarja. Tapasztalatom szerint azonban előbb-utóbb úgyis végigmegyünk az egész spektrumon. Ha ugyanis megcsinálom először a páciens hasát, akkor örül, de rájön, hogy a karja még mindig lóg, a feneke lapos, a combja megereszkedett. Ezért, ha azt mondja, hogy a hasa zavarja, akkor felteszem a kérdést: a combjával elégedett? És akkor elmagyarázom, hogy egy műtét során is helyrehozhatjuk a két területet.

 

Így, összességében kevesebb a fájdalom, a műtéttel járó stressz, csakúgy mint a kontroll miatt a rendelőben töltött idő. Nem beszélve arról, hogy akkor nem kell 2-3 hónapot várni a két műtét között, így hamarabb elérhető a vágyott állapot, és a családhoz vagy a munkába való visszatérés is gyorsabb.

 

- Hány területet lehet egyszerre műteni, kombinálni?

 

- Én azt szoktam javasolni, hogy kövessük az előbb említett beosztást, de igazából ezt mindig személyre szabottan kell eldönteni. Ha valaki fiatal, jó egészségi állapotnak örvend, és nincsenek kísérő betegségei, akkor szívesebben igent mondok nagyobb kombinált műtétekre is. Ez azonban 4-5 órát vesz igénybe, ezért egy magas vérnyomás betegségben vagy cukorbetegségben szenvedő páciensnél már óvatosabbak vagyunk. A nem teljesen egészséges páciensek esendőbbek a szövődményeket illetően, és nehezebben bírják a műtéttel járó vérveszteséget is, ezért esetükben inkább azt szoktam javasolni, hogy végezzük el a megújulást több lépésben. Egy beavatkozással az alsó testfél (has, a hát alsó fele, fenék, intimtájék, comb) korrekciója elvégezhető. A következő lépésben a felkar, oldalt a mellkasfal és az emlők szépítése következhet.

 

- Milyen visszajelzéseket kap egy ilyen komoly műtét után?

 

- Számos páciens ezzel az önbecsülését, életkedvét kapja vissza. Sokan megköszönik, hogy tízen évek után újra el mernek menni bikiniben a strandra, vagy hogy újra nőnek érezhetik magukat. Sok olyan anyuka jön el hozzám, aki szülés után veszítette el az alakját, és a műtéttel újra visszakapta az önbecsülését is. A férfiak kevésbé nyílnak meg előttem ezen a téren, de látom rajtuk, hogy ők is mennyire hálásak és boldogok.

 

Bármennyire patetikusan is hangzik, éppen ez szép a plasztikai sebészetben: ezekkel a műtétekkel a páciensek lelkét is gyógyítjuk. Érdekes megfigyelni az arcokat műtét előtt és után. Össze sem lehet hasonlítani, hogy a sikeres beavatkozások után mennyivel kisimultabbak, mosolygósabbak a hozzám forduló pácienseim.

 

- Mennyi időt vesz igénybe a gyógyulás egy ilyen kombinált műtét után?

 

- A speciális ruházatot 6 héten át kell viselni, bármely testrészről is legyen szó. Ez nem jelenti azt, hogy 6 hétig feküdni kell, vagy, hogy nem mehetnek dolgozni a páciensek. Aki szívósabb, jól viseli a terheket, 2 hét pihenés után vissza tud térni a munkába, aki kevésbé, az számoljon inkább 3 héttel. A sportolást viszont csak a 6 hét letelte után szabad elkezdeni, és akkor is fokozatosan!

 

- Mivel keresik fel Önt leggyakrabban a nők és a férfiak?

 

- A hölgyek leggyakrabban mellplasztikai eljárások miatt keresnek, legyen szó akár kisebbítésről, felvarrásról, implantátumról. Ezt követik a különböző body lifting műtétek. Férfiak is szép számmal jönnek nagyobb fogyások után, de ők a gyors és kevésbé feltűnő beavatkozásokat szeretik, így inkább hasplasztikára vagy zsírleszívásra jönnek. Ők sokkal jobban röstellik, ha át kell esniük egy ilyen beavatkozáson.

 

- Melyik testrész műtétje a legizgalmasabb, melyik jelenti a legnagyobb kihívást?

 

- Szerintem a legnagyobb kihívást a női emlő jelenti sokat fogyott páciens esetében. Ez azért nagyon nehéz, mert az esetek döntő többségében nem elég csak felvarrást végezni, implantátumra is szükség van. Egy ilyen műtét komoly tervezést igényel. A sokat fogyott férfi emlő sem egyszerű terület, hiszen ez a testtájék gyakran fedetlen marad, például a strandon. Akár férfi, akár női emlőről beszélünk, az elvárás, hogy szép formájú, szimmetrikus, a test arányaihoz mérten megfelelő nagyságú, alakját hosszan megtartó, szép esztétikai eredményt érjünk el, lehetőség szerint minél kevesebb heggel.

 

- Mire a legbüszkébb?

 

- Arra, hogy sok páciensem ma már a barátom. És arra, hogy sokaknak az élethez való viszonyát teszem jobbá. Egy fiatal páciensem 80 kg-ot fogyott, őt többszörös kombinált műtéttel változtattam meg. Neki ezek a beavatkozások gyökeres változást hoztak. Amíg plusz 80 kilogrammal élte az életét, nem nagyon foglalkozott vele senki. Az operáció után megváltozott az önértékelése, végre mert ismerkedni, barátkozni. El tudta kezdeni egy „normális” nő életét.