Vidéken újrakezdők – van, akinek bejön

Barangolásaim során akadtam a Somogy megyei zsákfalura, Hosszúvízre, illetve a vidéken újrakezdők újabb „emberkísérletére” és az ő Tulipántos Vendégházára.

Bevallom, a kivonulás a városból sokáig csak megmosolyogni való idealizmusra utaló látszattevékenységnek tűnt számomra – ezért is tudok őszintén örülni, ha ennek ellenpéldájával találkozom. A csetlő-botló történetek akár szórakoztatóak is lehetnek egy regényben, de a valóság ennél – minden sokszínűsége ellenére – a vállalkozó számára sokszor szürke, dolgos hétköznapokat hoz. Minderre persze csak akkor derül fény, ha a házigazda és a vendég közt kialakul valamiféle kapcsolat, diskurzus, ami amúgy a lényege lenne a falusi turizmusnak.

Lássuk be, az élményturizmus felfutásával kissé ellaposodott, elkényelmesedett ez az ágazat – egy fából vaskarika nomadizálás lett belőle, mintha minden lombházat jacuzzival akarnánk felszerelni. Szóval Hosszúvízen szálltunk meg, a fent említett Tulipántosban, ami már elnevezésével felkeltette figyelmünket – vendéglátónk, Jutka ugyanis (első hullámos) erdélyi származású, ahol efféle nyelvi játékból akad bőven. És színekből, lelket örvendeztető ötletekből, melyek mögött mindig felsejlik az eredeti – szándékoltan nem takarva a görbedt gerendákat, fal egyenetlenségeket, sohasem volt derékszögeket. Látunk sok munkát, ennek ellenére (vagy éppen ebből fakadó) nem szűnő jókedvet, hitet a szép és a praktikum sikeres összeházasításában. Mintha mi csináltuk volna magunknak.

Határtalan béke, nyugalom, ráérősség, baráti beszélgetések. Ezek nem egy Toszkána ihlette regény kellékei. A falusi turizmus „vissza a kezdetekhez” filozófiáját sugalló majd kétszáz éves ház mögött elterülő birtokon őzek és szarvasok köszöntenek reggel, s miközben a ház asszonyával a kávédat kortyolgatod a fűszerkert mellett, a helyiek ismerősként köszöntenek rád. Nincsenek sokan – mindössze 47 állandó lakos –, de szeretnék, hogy te is megtapasztald azt, hogy a „világ vége” egyben egy másik világ kezdete. Verj sátrat, aludj családoddal a fagerendás főépület vendégszobáinak egyikében: nem fogsz sokat fizetni érte, mert az élmény – a közhiedelemmel ellentétben – nem forintosítható.

Fedezd fel kerékpárral a majdnem érintetlen környezetet, tölts el pár napot a patakok szelte erdőháton, kirándulj a mesztegnyői kisvasúttal, barátkozz a lovakkal. Szolid komforttal – medencével, lapos tévével nem, wifivel viszont igen – vár ez a hely, ahol a „felfedezők” az év minden szakában megpihenhetnek.

Kényelmesebbeknek üzenem: olyan, mint az Őrség, csak jóval közelebb van a fővároshoz.

Tóth Gábor Ákos