2020. Október 22. | Előd
Előző

Szeretet vagy birtoklási vágy...

Következő

Mit tesz az agyunkkal a maratoni sorozat...

A szeretet művészete

Nem számítottunk arra, hogy ilyen sok olvasónkat megérinti Eszterhai Katalinnal készült interjúnk, amelyben a szeretetet vettük górcső alá új könyve a Csillag lettél kapcsán. A megjelenést követően az olvasók több kérdést is felvetettek, amelyre az írónő – immár Kanadából – válaszolt lapunknak. Ezúttal a szeretetet tanulhatóságát, taníthatóságát járjuk körbe segítségével.

 

A szeretet, amit magunk mögött hagyunk, megmarad az élők szívében, és emlékezetében... és csak az marad meg. Ezt mindenkinek fel kéne írni egy papírra, szép nagy betűkkel, és kitenni a hűtőszekrény ajtajára, hogy naponta lássuk, hogy megjegyezzük... de mostanában elfeledkezünk róla. Manapság virágzik a közönyösség... pedig látni, odafigyelni másokra, érezni, fényt hozni és adni, ez mindennek az alapja. Nem tudom, hogy megfigyelték-e már, hogy a közöny úgy égeti el a szeretetet, mint a villám a semmi közepén álló, virágzó fát,

és ahelyett, hogy az éltető meleget keresnénk, becsülnénk a múló percek szépségét, és kedvvel készített, fűszerezett bort innánk, inkább választjuk a közönyt és isszuk a lőrét, még akkor is, ha közben a szívünk fájdalmas görcsbe húzódva panaszkodik. Nem lenne szebb a világ, ha levetnénk a fontoskodást, a képmutatást, a nagyképűséget és nyíltan ujjonganánk a barátaink sikerének, a szomszédunk gyógyulásának, az ölelésnek, az aprócska figyelmességnek, amit másoktól kapunk?

 

Miért van az, hogy nem akarunk tanulni, miért nem hisszük el, hogy a szeretet tanulható...szeretni, ugyanolyan művészet, mint zongorázni, képeket festeni, nyelveket beszélni, színházat játszani...Életünk része kellene, hogy legyen, mert „soha emberi nagy dolog nem jön létre pusztán gondolkozással, ahhoz mindig kellett a szív és annak szeretete” írta Romano Guardiani, a huszadik század egyik legnagyobb vallásfilozófusa. Én azok közé tartozom, akik hisznek az emberi jóságban, bennem van a vágy, hogy adjak, jó szót, figyelmet, időt. Tárt karokkal szeretek, még akkor is, ha időnként becsapnak, és a baráti szeretet nevében kihasználnak, de mégsem mondanék le arról a bizsergető érzésről, amit akkor próbálok, amikor kimutatom a szeretetemet, amikor adok...és nem kötöm feltételekhez a szeretetemet.

 

Hiszem, hogy tanítani kéne a szeretetet, tanítani kellene, hogy higgyünk az erejében, még akkor is, ha tudományosan nem bizonyítható, hogy ez a valami, amire mindannyian vágyunk, erőssé, éppé, széppé, egészségessé tudja tenni az embert. Igen, tanítani kellene a szeretetet, mert a szeretet a leghatásosabb életben tartó csodaszer, jót tesz mindenkinek, minden bajra gyógyír. Legyünk nyitottak a világra, legyünk ízig, vérig emberek, olyanok, akik időnként örülnek, ha kell sírnak, néha megbicsaklanak, elesnek, de tudják, lesz majd, aki segít felállni és továbbmenni. Sajnálom azokat, akikben egész életükben ott van a gőgös félelem, hiúságból kurtán, nyersen elutasítják maguktól a szeretetet, és nem tudják kimondani: örülök neked, szeretlek, jó, hogy itt vagy, hiányzol. Amíg csak önös érdekeinket nézzük, háttal állunk a napfénynek, olyanok vagyunk, mint a kiszáradt föld, egyedül vagyunk, és úgy igyekszünk az élet kijárata felé, hogy nem tudjuk meg, mi az szeretni. És egyre több ember így indul el a másvilágra.

 

 

 

Előző

Szeretet vagy birtoklási vágy...

Következő

Mit tesz az agyunkkal a maratoni sorozat...

Kövess minket!