Szerzetesi magány

Három BAFTA-val is jutalmazták a már eddig is díjakkal elhalmozott TÁR-t. A címszereplő Cate Blanchett, illetve Todd Field rendező vihette haza a díjat, utóbbi producerként is elismerést kapott. Ezzel már majdnem hatvanra nőtt a film díjainak száma a 238 jelölés mellett, és a díjeső valószínűleg nem állt el, hiszen a produkciót hat Oscar®-ra is jelölték.

 

A film hősnője egy zseniális karmesternő, aki élete legnagyobb megmérettetésére készül, ám elvakítja önnön sikere és hatalma, ami végül bukásához vezet. A TÁR az utóbbi évek legtöbbet méltatott, egyben legtöbbet vitatott alkotása, mindenkit hatása alá von, hogy aztán eldöntse, szeretni vagy gyűlölni akarja-e mindazt, amit a nyílt és kódolt üzenetekből kiolvasni vél.

 

A TÁR-nak már az elkészülte is rendkívüli volt, mert Todd Field rendező és Monika Willi vágó a semmi közepén, egy apácazárdában rakták össze a végső változatot. Mint Field az IndieWire-nak elmesélte, eredetileg Bécsben vágtak volna, ami Willi otthona, és ahol Gustav Mahler alkotott, akinek fő műve, az V. szimfónia különleges szerepet kap a filmben. A világjárvány miatt azonban Bécset lezárták, ekkor London lett volna a következő helyszín, ám mire a stáb átköltözött volna, az angol fővárost is teljes karantén alá vonták.

 

Field utólag azt mondja, a film sokat köszönhet a covidnak, mert végül egy 15. századi skóciai kolostorban kötöttek ki, ami hajdan apácazárda volt. „Alig volt kapcsolatunk a külvilággal, nagyon szigorú munkarend szerint szinte egyfolytában vágtunk a hét minden napján – meséli a rendező. – A hely szellemének is köszönhető, hogy szinte úgy éltünk, mint hajdan a nővérek. A reggeli kávé után elmentünk külön-külön futni, ami alatt egy teremtett lélekkel nem találkoztunk a nyílt mezőn, a sövények mentén, utána pedig vágtunk egész nap.”

 

Willi szerint a szerzetesi magány lehetővé tette, hogy egyetlen dologra koncentráljon, azaz pontosan eltalálja a film ritmusát, amely ily módon maga is sajátos zeneművé változott. „A karakterek különböző tempóját egyetlen kompozícióvá kellett alakítanom. A nagy egészt rengeteg apró részletből raktuk össze, kegyetlenül ügyelve arra, hogy a feszültség egyetlen pillanatra se vesszen el. Óriási öröm volt látni, hogy Todd, aki mindig tökélyre törekszik, megtalálta az ideális munkahelyet a hatszáz éves falak között.”