2021. Január 18. | Piroska
Előző

Nyiss egy új világra!...

Következő

A szeretet nem......

Drága John!

John Lennon

Unalmas hétfőnek ígérkezett 1980-ban december 8-a. Csak lézengtünk a szerkesztőségben, nem sejtettük, hogy Margitka néni hamarosan kiviharzik a telex szobából egy olyan papírlappal a kezében – még nem volt fax persze – amely ezt a semmilyen hétfőt világszerte gyásznappá változtatja.

 

A többi ma már történelem. Mark Chapman, egy őrült rajongó több lövéssel megölte a New York-i Dakota-ház előtt John Lennont, a világ leghíresebb zenészét. A Magyar Hírlap persze nem a fő oldalon közölte a hírt, öklömnyi betűkkel és nem 9-én, hanem 10-én, hiszen mindez este 8-kor történt a Föld másik oldalán, és nem létezett internet… De 10-én mégis tudósítottunk róla átvett külföldi anyagokból, én pedig megírhattam életem első nekrológját, a szerdai számba.

 

„Drága John! Eleinte azt hittem, ez is olyan reklámfogás, amilyeneket annak idején Brian Epstein talált ki. Vagy afféle angol humorú, kesernyés, groteszk történet, amilyeneket Te ötlöttél ki. Mint a kicsi Bobby meglepetését, akinek harminckilencedik születésnapjára egy bal horgot küldtek, pedig köztudomású, hogy a jobb keze veszett oda a háborúban. Mit lehetett tenni, lecsapta a bal kezét, így már passzolt rá a horog...

 

Mi, akik egész fiatalságunkat a beatkorszak extázisában éltük le, ahányszor egy hírt olvastunk Rólad, Rólatok – akár családi intimitást, akár csinos kis botrányt –, biztosak voltunk benne, ha éltek, mi sem öregszünk meg... Yeah, yeah, yeah – igen, igen, igen – üvöltötted Paul Ringóval és George-dzsal. Pedig mindenre nemet mondtatok. A pénzre – nem vehetsz szerelmet – miközben szórtátok a milliókat. Rolls-Royce-t vettél és befestetted színes virágokkal.

 

Milliomos akartál lenni – sikerült – mégsem lettél valódi milliomos: 1963-ban a Royal Varietében megkérted az olcsóbb helyen ülőket, verjék össze tenyerüket, a drágább helyek elfoglalóit arra biztattad: zörögjenek az ékszereikkel – írja a Beatles-biblia. Mert bibliát is írtak Rólatok. Fittyet hánytatok a jó öreg Angliára és az egész világra, amelyet megbotránkoztattátok ma már nevetségesen rövidnek tűnő hajatokkal. Ki ne tudná közülünk kívülről idézni dalaitokat, életed-életetek minden mozzanatát? Miért éppen Ti, négyen, és nem más?

 

A titkot azóta sem sikerült megfejteni – és ez már nem is fontos. A vezéregyéniség meghalt, egy legendát hagyva maga mögött. Öröknek hitt fiatalságunkat ölte meg hétfőn este egy őrült. Tegnapelőtt vagy tegnap? Most már mindegy, John. „Tegnap még kéklőn ragyogott ránk fenn az ég. Mintha rég lett volna, réges-rég. Szép volt minden még”. Tegnap. Yesterday.

E. L.”

 

Másnap többen telefonáltak, sőt, büszkén őrzök egy hosszú olvasói levelet is, amelyben egy számomra ismeretlen vidéki fiatalember gratulál, engem is férfinak, mondjuk Lacinak gondolva, a monogram miatt. Kézzel, szépen megírta, amit gondolt Lennonról, elballagott a postára és feladta, és a levél rögtön másnap –! – meg is érkezett a szerkesztőségi postaládámba.Nem a Csinibaba korát éltük már akkor. John Lennon a hetvenes évek végére Magyarországon sem csupán egy hosszú hajú fiatalember volt, afféle lázadó rocker vagy hippi – az idősebbek nem érzékelték ezeket az évtizednyi különbségeket, stílus nüanszokat – hanem akkora világsztár, hogy, amint az több könyvben is olvasható, inkább az USA-ban akart letelepedni, mert ott úgy tudott kimenni az utcára, hogy nem követték azonnal tucatnyian. Angliában a Beatle-mania már korán abszurditásokba torkollott:

 

Amint azt Ken Lawrence, az egyik róla írt könyvben felidézi: „Egyszer kaptam egy bugyit… bele volt hímezve, hogy imádom John Lennont. Szerintem meglehetősen eredeti volt ez a dolog. De nem tartottam meg. Ha nem haragszanak, nem az én méretem volt. „ (Larry Kane interjú, 1964 - ! – szeptember 13. Anyák vitték el beteg gyermeküket, hogy valamelyikük megérintse, mintha Isten lenne és csak akkor tudtak moziba járni, ha már tartott a vetítés, mert be tudtak lopakodni a sötétben.

 

A sors tragikus fordulata, hogy ezek után éppen egy őrült rajongó – akinek a felesége japán nő volt! – lőtte le. Pár perccel előtte a taxisnak, aki a gyilkosság helyszínére fuvarozta, kiadta magát Lennon hangmérnökének…

 

Ma már viccesnek tűnik, de az amerikai hivatalos szervek minden ürüggyel és eszközzel meg akarták akadályozni, hogy Észak-Amerikába költözzön. (Ha sikerül nekik, Lennon talán ma is él.) De végül annyit járt a világsztár az ottani bíróságokra – kiderült, hogy volt nála egy alkalommal marihuana, ami ma már nevetséges, piti vádnak hangzik – hogy aztán sztárügyvédek segedelmével végül is megengedték neki az áttelepülést.

 

Az amerikai kormányzat valódi oka inkább az volt, hogy Lennon nyakra-főre ilyesmiket nyilatkozott, mint például 1969-ben: „A helyzet az, hogy az amerikaiakat nem a kommunisták fogják lerohanni. Belülről dőlnek meg, tudják.”  - mondta, amikor Marshall McLuhan médiaguruval beszélgetett, A háborúnak vége című, Yokoval közös plakátkampányuk kapcsán. Háborúellenes megmozdulásai sem voltak népszerűek a Fehér Ház köreiben.

 

Magyarországon egyébként már 1981-ben megjelent Koltay Gábor könyve John Lennon emlékére. Ebben főként a halálesetet kommentáló-feldolgozó cikkek idézetét gyűjtötte össze, no meg mindent, amit akkor róla tudtunk. A kis kötet adatokban gazdag, kortörténeti és forrásmunka egyben. A Beatles, és vele John Lennon dalai már nem halnak meg soha, amint arról az elmúlt 40 évben meggyőződhettünk. Erről nemcsak a youtube gondoskodik, hanem generációk kollektív emlékezete.

 

Búcsúzzunk tőle Paul McCartney szavaival: „Mikor kissrácok voltunk, mindig azt mondogattuk: oké, aki elsőnek hal meg, az üzen odaátról. Mikor John meghalt, arra gondoltam, na, talán most üzenetet kapunk, mert tudom, hogy emlékezett a dologra.

De John nem üzent.”

Elek Lenke

 

Előző

Nyiss egy új világra!...

Következő

A szeretet nem......

Kövess minket!