Alice Cooper, a rock vajszívű mestere

Johnny Depp és Alice Cooper

A „shock rock” öregje, Alice Cooper aktívabb, mint valaha. és bár a zenéjét a fél világ ismeri, azt már kevesebben tudják róla, hogy a „látszat csal” elve működik nála, hiszen a fekete festékkel kimaszkírozott rocker szíve aranyból van.

 

A láncos, bőrszerkós, a gonoszt megtestesítő image mögött Alice Cooper azonban korántsem rossz vagy gonosz ember. Igaz, hogy neki is meg kellett küzdenie a démonaival, az alkohollal vívott küzdelmét éppen az „From The Inside” albumon örökítette meg, amely máig is az egyik legszemélyesebb munkája. A sikeres kezelés nem csak az életét, de az akkor mélyponton lévő karrierjét, és a válságban lévő házasságát is megmentette.

 

Alice Cooper 1976-ban vette feleségül szerelmét, a máig gyönyörű Sheryl Goddardot, akitől három gyermeke (Calico, Sonora és Dash) született. A színésznőként, koreográfusként dolgozó szép hölgy és a rocksztár példája bizonyítja, hogy bizony a zenészeknél is működhet a hosszú távú kapcsolat, hiszen azóta is boldog házasságban élnek, immár 45 éve. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik az alkoholizmusa okozta mélypont, de szerencsére sikerült közösen megoldaniuk a problémákat. Alice Cooper szerint boldog házasságának egyik titka, hogy nem azt a nőt kell elvenni, akit szeretünk, hanem azt, akibe szerelmesek vagyunk   

Bár a színpadról nem ez jön le, Alice Cooper igazi úriemberré vált az utóbbi évtizedekben, aki zenei munkássága mellett hithű keresztény, templomba jár, emellett szenvedélyes golfjátékos. „Solid Rock Foundation” nevű alapítványán keresztül 23 éve támogatja a problémás sorsú gyerekeket és tinédzsereket, rockzenészkörökben pedig személyesen is vigyáz a szenvedélybetegséggel küzdő sorstársaira. A projektbe lányait is bevonja, akik gitárórákat adnak a fiataloknak.

 

Szakmai körökben jól ismert, hogy ő az az ember, akit bárki felhívhat, bármikor, ha baj van, ráadásul nem veri nagydobra és nem beszéli ki a segítséget kérőt. Többen megerősítették, hogy sokaknak nyújtott komoly segítséget az elmúlt évtizedekben. Nemrég Johnny Deppet védte meg, akit – állítása szerint – teljesen alaptalanul vádolnak, hiszen nem sok hozzá hasonló jószívű és kedves embert ismer. Azt gondolom, hihetünk a mester emberismeretének, véleményének.

 

A segítségre szoruló fiatalok mellett másik szenvedélye a tehetséggondozás. Október 20-án jelenik meg „Raise The Dead – Live From Wacken” című dupla kiadványa, ezzel pedig ő lehet az egyik első, aki a lemezek megjelentetésével a Wacken Alapítványt támogatja. Ez az alapítvány egy non-profit szervezet, ami nevét a híres fesztiválról kapta és a fiatal hard rock és heavy metal zenekarokat támogatja, minden egyes eladott CD és DVD után pedig egy euró hozzájárulást kap az alapítvány.

 

Alice Cooper, a fekete festékkel kimaszkírozott rocker ritka emberi tulajdonságokkal rendelkezik, olyanokkal, amelyek a mai világunkban különösen felértékelődnek, főleg a hírességek körében: a titoktartás, az empátia és a szerénység. Nem hetvenkedik, nem dicsekszik, senkiről sem mond rosszat és nem irigykedik, éppen ezért haragosáról még véletlenül sem tudni.

Összeállította: Lukács Nikolette