Hivatása író – Farkas Péter

Ebben a hónapban írókat kérdezünk munkájukról, a szavak művészetéről, a korábban nem használt technikákkal párhuzamosan kialakult nyelvezetről. Ezen a héten Farkas Péter válaszait osztjuk meg önökkel

- Mikor dőlt el, hogy az ön életútja az irodalom, azon belül is az írói hivatás lesz?

- Erre most egy nagyon romantikus választ kellene adnom, ugyanis kb. öt éves koromban kezdtem el verseket írni. A bátyám még mindig tudja némelyiket kívülről, hogy úgy mondjam, ő az én költészetem „orális emlékezete”. Írásos emlékek ugyanis nincsenek, mivel 18 éves korom körül be kellett látnom, hogy még mindig nemigen tudok jobb verset írni, mint öt éves koromban. Azóta prózát írok, a verseket pedig eldobtam. Furcsa ezt így kimondanom, de mióta az eszemet tudom, úgy tekintek az írásra, mint „hivatásra”, amely valójában nem más, mint egy bizonyosfajta kényszer. Ahogy Kafka éhezőművésze: éhezem, mert nem tehetek másképpen.

.  Hogyan választ témát?

- Szerintem nem történik választás vagy ha mégis, akkor legföljebb a téma választ ki engem. Az életben természetesen nagyon sok mindenről gondolkodik az ember, de engem két-három alaptémán kívül más nemigen foglalkoztat. Így aztán mindig ugyanarról a két-három dologról írok, bármiről írjak is.

- Hogyan készül fel egy-egy könyvének megírásához, milyen előtanulmányokat végez?

- A „felkészülés” talán legfontosabb része a várakozás, amíg „elkészül” az emberben az „anyag”Ez most nyilván kissé modorosan hangzik, de nem tudok mást mondani: a vegetatív idegrendszerem jelzi, elkezdhetem. Klasszikus előtanulmányokat nem szoktam végezni. Ha például történelmi eseményekről, figurákról írok, mint pl. a Johannában, természetesen beleolvasok a témába, de ez inkább csak motívumkeresés, inspiráció. Az úgynevezett történelmi hitelesség sosem érdekelt igazán.

- Biztosan több „kedvenc” írója is van, nevezzen meg egyet és ossza meg velünk, hogy miért tartja elismerésre méltónak műveit.

- Fél órával a kérdései elolvasása előtt, régi papírok, újságcikkek válogatása közben, teljesen véletlenül rábukkantam néhány Eörsi fordításra. Fogalmam sem volt róla, hogy ezek nálam vannak. Ingeborg Bachmannt fordított, akit éppen néhány hónapja magam is fordítottam. Maradjunk tehát Bachmann-nál. Alig létezik a második világháború óta súlyosabb német költő. Ha valaki tanulmányozni akarná, mit jelent németül „jól írni”, első helyen Bachmannt ajánlanám. Ritkán fordul elő, hogy az irodalom és a karakter ennyire magas fokon találkozik. Úgy is mondhatnám, ilyen magas hőfokon. Ebből aztán egy kivételes szilárdságú ötvözet keletkezik.

-  Az irodalom a szavak művészete, de napjainkban számos olyan alkotás is található a könyváruházak polcain, amelyekben igencsak háttérbe szorul a nyelv szépsége, sokszínűsége, kifejező ereje. Ön szerint mennyire jellemző ez?

- Nem hiszem, hogy ez új jelenség lenne. Mióta feltalálták az írást, azóta létezik „jó” irodalom és „rossz” irodalom, vagyis irodalom és nem-irodalom. Kétségtelen, hogy nem létezhet irodalom nyelvi kifejezőerő nélkül. Hogy ennek mikor és mennyi köze van az úgynevezett szépséghez, sokszínűséghez, ez egy igen összetett kérdés.

- Meg lehet élni abból, hogy valaki könyvet ír? Az ön esetében ez hogyan működik a gyakorlatban, van-e valami más tevékenysége, vállalkozása is?

- Nyilván meg lehet élni belőle, mert sokan, igen jól megélnek belőle. Én az első pillanattól kezdve sejtettem, hogy ez nekem nem fog sikerülni. Ez viszont soha nem okozott a számomra semmi komolyabb gondot. Jó tíz éve például antikvárius vagyok.

-  Ön szerint milyen befolyással van az sms nyelvezet az írásképességre?

- Az sms csak egy apró, eltűnőben lévő jelensége az egész digitális kommunikációnak. Minden médiális forradalom alapvetően kihatott a hétköznapi nyelv fejlődésére. Az a technológiai forradalom, amelynek részesei vagyunk, nagyobb fordulatot hoz majd, mint a könyvnyomtatás föltalálása. Gutenberg után pontosan ugyanúgy lehetett írni, mint előtte. Holnap nem lehet, legalábbis nem érdemes úgy írni, mint ma, mint ahogy írunk Apuleius óta. Mit jelent ez pontosan, azt a következő nemzedékek fogják megmutatni a szövegeikkel. Mesélni persze a 22. században is fognak. Az írók is. De nyilván egy teljesen másfajta elbeszélési technikát használnak majd, mint mi. És ez értelemszerűen az olvasási technikát is gyökeresen át fogja alakítani.

NÉVJEGY

Farkas Péter 1955-ben született Budapesten. Az érettségit követően magyar-történelem szakos hallgatójel lett a Ho Si Mihn Tanárképző Főiskolának, de öt félév után abbahagyta tanulmányait. Ezt követően szellemi segédmunkás, majd három évig Dömsödön önálló gazdálkodó. A hetvenes évek végétől a demokratikus ellenzék soraiban találjuk, miközben irodalmi tevékenysége is beindul, az 1979-ben megjelent Túlpartról című szamizdat kötet társszerzője. 1982-ben, huszonhét évesen emigrál Németországba. Először Aachenban, majd 1986-tól Kölnben él. Nevéhez fűződik a Gólem című folyamatos alakuló hipertext, amelyet 1996-2005 között olvashattak. Rádiós újságíróként dolgozik, az ASA-European művészeti egyesület egyik szervezője, 2005 óta pedig antikvárius. Munkásságát Bródy Sándor-díjjal és Márai Sándor-díjjal ismerték el.

Művei: Túlpartról, Századvégem, Háló, Jelenkor, Gólem – hipertext, Törlesztés, Kivezetés a Gólemből, Nyolc perc, Kreatúra, Johanna, Nehéz esők (Hard Rain).

Fotó: Pietro Pellini