2021. Szeptember 17. | Zsófia
Előző

ChocoMe őszi újdonságok...

Következő

Street food őrület a Balatonon...

Magyar virtus a spanyol riviérán

Van egy hely Spanyolországban, szinte karnyújtásnyira a tengertől, ahol egyszerre van jelen a magyar tradíció, a magas minőségű gasztronómia és a családias, vendégközpontú szolgáltatás. A Lula - Stein család egy hagyományos magyar fogásokat kínáló, hangulatos, mindig vidám hangulatú éttermet nyitott, ahol a szülők mellett most már a fiatalok is aktívan kiveszik a részüket a feladatokból.

 

A Paprika Csárda  n, a Costa Blanca-n egyszerre szólítja meg az itt élő magyarokat és helyieket, valamint a nyaralni érkezőket. Különleges, semmihez sem fogható vendégszeretetével és házias ízeivel nem véletlen, hogy mára a környék meghatározó vendéglője lett.

 

Fantasztikus ízek, páratlan vendéglátás

Az étlapon megtalálhatóak a klasszikus hazai fogások, vörösboros marhapörkölt nokedlivel, rántott hús és persze gulyásleves, de spanyol ételkülönlegességeket is megkóstolhatunk. A vaslapon sült húsok és a kevert saláták könnyed ízorgiát kínálnak. Hagyományos magyaros ételeiket – csülök, kacsa, kenyér, házi sajtos pogácsa, lángos – fatüzelésű kemencéjükben készítik, nyáron pedig a teraszon sülnek a finomabbnál finomabb húsok és halak.

 


Minden fogást a családtagok maguk készítenek el, kizárólag hazai alapanyagokból, és az étlapot is együtt állítják össze. Természetesen mindenkinek megvan a maga kedvenc fogása, a család egyik közös kedvence például a Bajai halászlé gyufatésztával, amit hosszú idő alatt kísérleteztek tökéletesre.

Először mint a Go 2 Costa Blanca munkatársa, vendégként ismertem meg az éttermet, azonban amikor nemrég náluk jártam, beleshettem a kulisszák mögé is. A Lula - Stein család apraja-nagyja mesélt a Csárdáról, a spanyol életérzésről, illetve arról, hogy mi vezette őket, azaz Lacit, Rose-t, Jázmint, Aisat, Szofit és Mummát, a Rotweilert annak idején erre az útra – Jancsika, a kétéves puli ekkor még nem volt a család tagja.

 

Közel nyolc éve élnek Spanyolországban és gondoskodnak arról, hogy az itteniek megismerjék a tradicionális magyar ízeket. Voltak könnyebb és nehezebb időszakok, a Covid első hullámát például a város támogatásával élték túl. Kiszállításból éltek, a környékbelinek szeretetét pedig mi sem mutatta jobban, minthogy volt olyan család, aki rendszeresen dupla adagot rendelt mindenből, csak hogy őket segítsék.

 

Szokatlan látvány Costa Blanca-n, hogy egy bájos fiatal lány messziről integet a tornácról a muskátlik közül, miközben a feje felett magyar zászló lobog. Szélesen mosolyogva a nevemen szólít, és már invitál is beljebb. Rögtön otthon érzem magam, szinte magyar földre repít Jázmin kedvessége és közvetlensége, akinek minden mozdulatából, rezdüléséből sugárzik a vendéglátás szeretete, amit nem lehet tanulni, ő ebben nőtt fel, mondhatni az anyatejjel szívta magába és most játszi könnyedséggel formálja hivatássá. Amellett, hogy a családi étteremben dolgozik, az Alicante-i Egyetemen tanul földrajz és területrendezés szakon.

 

Nem először járok a Paprika Csárdában, de most is, mint minden alkalommal, jóleső érzéssel tölt el a régi, barátságos parasztházakat idéző belső tér, amit a legjobb értelemben vett melegség és egyszerűség jellemez. Bárhova nézünk, mindenhol egy kis történetet, egy kedves részletet fedezhetünk fel, a terasz közepén álló motor is természetesnek hat, mintha épp csak most ugrott volna le róla valaki, hogy beszerezze a sarki kisboltban a friss hozzávalókat a vacsorához. Látszik, hogy mindent nagyon alaposan átgondoltak, a falakat hungarikumok, családi ereklyék és fotók díszítik. Itt minden tárgynak külön története van, amit a házigazdák természetesen nagyon szívesen el is mesélnek.

 

Az asztalok között feltűnik egy göndörhajú, cserfes kislány, aki épp kockás szalvétákat hajtogat. A 10 éves Szofi spanyolul üdvözöl, de mikor válaszolok, megismer, és rögtön magyarra vált. A család minden tagja tökéletesen beszél spanyolul, de otthon kizárólag magyarul beszélnek, hiszen egy pillanatra sem felejtik el, hogy honnan jöttek.

 

A pultban egy számomra még ismeretlen fiatal fiú áll, akit Laci, a családfő mutat be: „Ő itt Aaron, Jázmin lányom vőlegénye, és a mi nagy segítségünk.” Eközben a spanyol fiatalember máris mazsolaborral kínál. Felocsúdni sincs időm, rögtön megcsapja az orromat valami isteni illat: „Aisa házi kenyeret süt minden reggel” – lép elő a konyhából Rose, az anyuka.

 

Körbeüljük az asztalt, amely mögött egy hatalmas, kincsekkel teli szekrény hirdeti büszkén, hogy a vendégek – nemcsak a magyarok és a helyiek, hanem a külföldiek is –, magukénak érzik az éttermet, a nyaralásuk végén búcsúzóul sokan hoznak egy-egy kis apró ajándékot. Van itt babagyűjtemény, tokaji aszú, felespohár, fotók, Unicum, sőt még méretre készült holland fapapucs is. Alighogy belekortyolok a borba, máris megérkezik Aisa a frissen sült kenyérrel, amihez házi aliollit (spanyol fokhagymakrém) kínál, ráadásképpen pedig beavat a titokba, miszerint fürjtojással készíti, ezért van mennyei íze.

 


Nagy utazás

Megkérem a családot, hogy meséljenek, honnan a vendéglátás szeretete, mire Laci azonnal rávágja, hogy a nagymamájától. „Igazi vendéglátós dinasztia a mi családunk.Kilenc éves voltam mikor már a drága Nagyi újpesti borozójában csapoltam a sört. Nyaranta kukoricát árultam a strandon, majd hosszú éveken keresztül az egyik pesti vasúti büfé lacikonyhájában dolgoztam, mint szakács.”

 

„Engem is főztjével csábított el” – teszi hozzá elpirulva Rose. „Na meg a humorával és a hatalmas szívével. Bizony az van neki, ahogy a kedvenc mottója is mutatja: Legyen mindenki boldog és duci! De hát pontosan így jó élni: enni, inni és nagyokat nevetni.”

Amikor rákérdeztem, hogy jött az ötlet, hogy nekivágjanak a nagyvilágnak, és meghódítsák Spanyolországot, amikor korábban még sosem jártak itt. azonnal mesélni kezd. „Úgy bizony! Útközben sokat viccelődtünk, vajon tényleg létezik-e Spanyolország, hiszen már olyan régóta jövünk, és még senki sem látta közülünk. A lányok ekkor még nagyon fiatalok voltak, Jázmin 13, Aisa 11, Szofi pedig mindössze 1,5 éves.”

 


„2013. szeptember 13-án indultunk el, miután két nap alatt összepakoltuk az egész életünket” – veszi át a szót Laci. „Bizony, ez így volt” – veti közbe Jázmin. „Nem hiszed el, de az egyik nap bevásároltak, majd egy nap alatt bepakolták a piros kis buszunkat és indultunk. „Kíváncsian és izgatottan vártuk ezt az életre szóló kalandot. Egy pillanatra sem volt bennünk kérdés, tudtuk, hogy jönni akarunk” – kommentálja a történetet Aisa. Azóta egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően kiderült, hogy a család felmenői 15%-ban spanyolok. Nincsenek véletlenek!

 

Az első állomásuk egy északi spanyol kisváros volt, ahol reggel, mikor felkeltek, hideg volt és esett az eső. Nagyon bíztak az intuícióikban, hitték – ahogy ma is hiszik –, hogy minden okkal történik, ezért meg sem kellett beszélniük, anélkül is tudták, hogy nem ide jöttek, nem ez az új otthonuk. Továbbindultak, és végül Pilar de La Horadada lett az első bázisuk, ahol kezdetben teljesen mást csináltak, de rájöttek, hogy az nem az ő igazi útjuk. „Mikor megtudtam, hogy Quesada-n egy magyar hippi étterem-tulajdonos szakácsot keres, azonnal jelentkeztem az állásra. Pár hónap munka után átvettem tőle, az egész családdal ideköltöztünk, így indult a nagy kaland” – emlékszik vissza Laci ábrándos tekintettel.

 

Az étterem aprócska volt, mindössze hat asztallal, de már ott is sikerült megteremteniük azt a különleges atmoszférát, aminek köszönhetően a vendégek imádták a helyet és őket is. Folyamatosan telt ház volt, és a család nehezen viselte, hogy a foglalás nélkül érkezőket kénytelenek voltak elküldeni. Néhány hónap után egyértelművé vált, hogy kinőtték a helyet. Pár nap alatt találtak is egy sokkal nagyobb, teraszos éttermet az utca túloldalán. Átköltöztek és együtt, saját kezűleg újították fel, szívüket-lelküket beletették. Végül mindössze egyetlen szezon után be kellett látniuk, hogy ez a hely is kicsinek bizonyult.

 

Páratlan hangulat, magyar virtus

Közelgett Laci és Rózi huszadik házassági évfordulója, amit az étteremben töltött utolsó napot egy hatalmas bulival és eskü fogadalomtétellel koronázták meg. Nemcsak az együtt töltött két évtized emlékeitől voltak nagyon izgatottak, hanem amiatt is, hogy ekkor már tudták, valami olyan vár rájuk, amit álmukban sem gondoltunk volna. Így is volt, ugyanis 2018 júniusában megnyitották a Paprika Csárdát, első és hátsó terasszal, és akkora vendégtérrel, ahol nagyobb baráti társaságok és családok is kényelmesen elférnek. Ezt a helyet is saját maguk újították fel és rendezték be, de annak érdekében, hogy a design biztosan minden ízében autentikus legyen, a városban élő festőművész, Catlin Schlosser Bautista szakértelmét is igénybe vették.

 
„Szerettünk volna egy olyan magyar éttermet létrehozni itt a tengerparton, ami visszaadja azt gasztronómiai élményt, amit egy igazi magyar csárda képes nyújtani” – fogalmaz Laci. Természetesen nem csak magyar vendégeik vannak, mindenféle nemzetiség megfordul náluk, hiszen az étterem híre szájról-szájra jár a környéken. A nyelvi különbözőség ellenére gyakoriak az éjszakába nyúló közös beszélgetések, egy-egy pohár bor melletti sztorizgatások. Minden hónap utolsó szombatján „magyar bulit” tartanak tradicionális magyar menüvel, Unicummal, pálinkával és persze hajnalig tartó mulatással, amihez a talpalávaló mi más is lehetne, mint egy jó kis cigányzene.

 


Nagyon fontos számukra, hogy mindenki otthon érezze magát, hogy személyre szabott legyen a törődés, hiszen náluk a „családi” nem csak egy jól csengő kifejezés. Jázmin és Rose, olykor Aaron szolgálja ki a vendégeket, Laci és Aisa a konyhában vannak. Bár Aisa még gimnazista, de már elvégezte a Jefe De Cocine akkreditált képzést. Laci állítása szerint ma már ő tanul a lányától, az „igen, Chef” kifejezés gyakran elhangzik a konyhájukban.  Büszkén meséli, hogy bár spanyol édességek és tradicionális magyar desszertek, például somlói galuska és Gundel palacsinta, karácsonykor bejgli, mindig van az étlapon, azonban komolyabb tortarendeléseket azóta teljesítenek, mióta egy dupla nyolcvanadik születésnapra Aisa olyan epres csokitortát készített, hogy a vendégsereg kihívatta a konyhából és megtapsolta. Szofira pedig különösen büszkék, hiszen ő még tanul így nem kérik, hogy segítsen, ő mégis mindig ott van, és kiveszi a részét a feladatokból.

 

A vendégeket próbálják családtagként kezelni, a törzsvendégeket a keresztnevükön szólítják, és igyekeznek – az étel kiválasztása mellett – a lehetőségekhez mérten szinte bármiben támogatást nyújtani: szívesen ajánlják a környék remek programjait és szállásait, de akár egy levél feladásában is segítenek.

 

Mindezeknek köszönhetően egy olyan magyar vendéglőt varázsoltak a spanyol tengerpartra, ahol mi magyarok otthon érezhetjük magunkat, felidézhetjük kedvenc gyermekkori ízeinket, mindezt egy kicsit izgalmasabb megközelítésben, kötetlen, kényelmes hangulatban. Aki ellátogat a Paprika Csárdába, biztosra veheti, hogy úgy érzi majd, hogy ez az a hely, ahol szeretne egy kicsit többet enni, kicsit hangosabban beszélni és kicsit több bort megkóstolni, mint egy étteremben általában.
Balogh Noémi

 

Előző

ChocoMe őszi újdonságok...

Következő

Street food őrület a Balatonon...

Kövess minket!