Sajt taco

Hozzávalók:

kb. 2 csésze. reszelt cheddar  

1 ek. extra szűz olívaolaj

1 kisebb vöröshagyma, apróra vágva

3 gerezd fokhagyma, darálva

45 dkg darált marhahús

1 tk. csilipor

1/2 tk. őrölt kömény

1/2 tk. paprika

ízlés szerint só, őrölt fekete bors

 

Tálaláshoz:

Tejföl

 Felkockázott avokádó

 Frissen apróra vágott koriander

Apróra vágott paradicsom

 

Elkészítés:

Melegítse elő a sütőt 180° -ra, béleljen ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Helyezzen kb. 2 -2 evőkanálnyi cheddar sajtot néhány centire egymástól, összesen 12 darabot. Süsse kb. 6 percig, addig, amíg aranysárga nem lesz. Hagyja egy percig a tepsiben hűlni. Közben egy 12 db-os muffin sütőt fordítsa fejjel lefelé és kenje meg főző spray-vel, majd óvatosan vegye fel az olvasztott sajtot és simítsa a sajtkorongot a megfordított forma aljára, ezáltal egy csésze formát kap. Hagyja 10 percig hűlni.

 

Egy nagy serpenyőben közepes lángon hevítsen olajat. Adja hozzá a hagymát, és időnként megkeverve párolja, amíg megpuhul, (kb. 5 perc). Keverje hozzá a fokhagymát, majd adja hozzá a darált marhahúst, kavarja jól össze. Addig párolja, amíg a marhahús rózsaszínű nem lesz (kb. 6 perc), majd öntse le a felesleges zsírt. Helyezze vissza a húst a serpenyőbe, és ízesítse chili porral, köménnyel, paprikával, sóval és borssal.

 

Tálalás: helyezze a sajtcsészéket egy tálra. Töltsön bele a darált hús masszából, tegyen a tetejére tejfölt, avokádót, koriandert és paradicsomot.