2021. December 03. | Ferenc
Előző

Röviden… az osztrákokról...

Következő

Röviden… a kötelező filmekről...

Röviden… a halhatatlanságról

Köztudott, hogy a só annak idején értékes fizetőeszköz volt, ma pedig már fillérekért kapható. Valahogy így alakul a sorsa a kortárs irodalomnak is: az úgymond mérvadó urak és hölgyek, ha támogatják, sajnálkozó lenézéssel teszik, mintha valami nélkülözhető sallang lenne.

 

Érdekes módon viszont azonnal felértékelődik, ha saját túlélésüket kell fényezni. Mindegy hogy az a vers sz@r, a festmény kaki, az ambíció alantas. Akik annak megítélésére hivatottak, hogy van e benne só (nem show!), jó esetben undorral elfordulnak, rossz esetben némi ellentételezésért (vám?) bevezetik az amúgy kuplerájhoz hasonlatos kulturális közéletünkbe.

 

De mi ez a fékevesztett nyomulás? Ennyire bizonytalanok lennének „nagyjaink” az eddig asztalra letett teljesítményükre? Azt gondolom, pénzen, befolyás révén olvasókat, lelkes tárlatlátogatókat szerezni végső soron nem több mint elhinni a fent említett műintézmény „alkalmazottjának”, hogy mi voltunk élete leggyönyörteljesebb élménye. Pusztán technikai üzenet: ne lepődjenek meg, ha sóval hintik be a nyomukat.

Tóth Gábor Ákos

Előző

Röviden… az osztrákokról...

Következő

Röviden… a kötelező filmekről...

Kövess minket!